Ő jól végezte a dolgát. Csak egy paraszt nem szerette. Ott ült a váróban türelmesen, míg sorra került. Mi a panasza, kérdezte az orvos a fiatal férfit. A sztetoszkópot a fülébe akasztotta, amúgy szakállas volt, az orvosi eszköz zsinórja belegabalyodott a szőrökbe. Közeledett a fiatal férfihoz. Megfázás, kérdezte, influenza, mostanában majdnem járvány van. Dobja le az ingét! A fiatal férfi nem mozdult. Nem tudja, mért jöttem, kérdezte. Ide mindenki ugyanazért jön, mondta az orvos. Én nem, mondta a fiatal férfi, és hogy ez egy figyelmeztetés, ha nem kotródik el a faluból, ha nem tűnik el a környékről, a megyéből, akkor vasvillával fogom keresztülszúrni. Nem kiabálva beszélt, még a vasvillát sem úgy ejtette ki. Az orvos rángatta a sztetoszkópot, a füle félig el volt dugaszolva, s így olyan volt a hang, mintha a túlvilágról jött volna, ahogyan az ember a szomszéd rádióját hallja, hogy nem elég hangos, mégis pontosan érti a szavakat. Végül sikerült leakasztani magáról a műszert, de a fiatal férfi többet nem mondott, a kidugaszolt fülbe már nem. Felállt, és ment kifelé. Nem tett említést a feleségéről, akivel az orvosnakmár fél éve viszonya volt, mely viszony a kisebbik gyerek kruppos rohamára vezethető vissza, amikor is ez az orvos egy injekcióval megszabadította a gyereket a fulladásos haláltól. Nem magyarázta el, hogy mit érez és miképpen derült ez ki a számára, hogy vannak-e megkérdőjelezhetetlen bizonyítékai. De az orvos sem feszegette, hogy mit tud és honnan, s nem állította, hogy biztosan csak a rosszindulatú parasztok akarják vele elhitetni. Nem. Nem mondott semmit, nézte, ahogy csukódik az ajtó, aztán másnap bement a munkáltatóhoz, és kérte az áthelyezését, ami hamarosan megtörtént. Pár hónapig a szomszéd falu orvosa helyettesített, amikor végre megkapták a sajátjukat.

Beköltöztek a szolgálati lakásba, ami egy épületben volt a rendelővel. Egy férfi, egy nő és két gyerek, az idősebb már gimnáziumba járt, a kisebb épp a gyerekkel egyidős. A parasztok elcsodálkoztak, mikor orvoshoz mentek, kifigyelték a férfit, s el tudták képzelni, mert szemüveges volt és nagyon komoly tekintetű, erős fekete göndör hajjal, hogy ez a férfi rendkívül jó orvos lehet, de kiderült, amikor sorra kerültek, hogy az asszony az orvos. Akkor az ember mi lehet, gondolkodtak.

Az orvos kisebbik gyereke bekerült a helyi általános iskolába. Mondta évnyitókor az igazgató, hogy ide olyan gyerek, akinek rendezetlen a haja, nem járhat, gondolt itt a hosszú hajra, de azt nem fűzte hozzá, hogy kivétel az orvos gyereke, mert neki meg volt engedve, ráadásul olyan ruhája volt, amilyet a helyi lakosok még csak tévében láttak. Az orvos gyereke ezzel a két sajátossággal, a hosszú hajjal és a farmernadrággal rögvest kitűnt a többi gyerek közül. A tanulmányi eredményeivel persze nem tudott volna, mondták is a tanárok, hogy nem is lehet elképzelni, hogy ezeknek a szülőknek, akik a legnehezebben végezhető egyetemet végezték el, hogyan születhetett ilyen reménytelenül buta gyereke, akivel a legegyszerűbb egyenleteket sem lehet megértetni, és nincs olyan vers, amit többnapos tanulás után szövegpontosan vissza tudna mondani. Kicsit a gyerekeket is zavarta, hogy az orvos gyereke ilyen rossz tanuló, mégis privilégiumai vannak, de amikor együtt mentek vele az utcán, elfelejtették, mert érezték, hogy a farmernadrág jó fényt vet az ő kinőtt öltönynadrágjukra is vagy a mackóra, amit éppen viseltek.

Marha rendes a faterod, mondták neki, hogy megengedi, hogy legyen ilyen hajad meg ilyen nadrágod. Ő vette, mondta az Laci, biztos nem venne ilyet, főleg hameghallaná, mennyibe kerül. Mért ilyen drága? Mert olyan kurva jól néz ki, mondta a gyerek. Azért, kérdezte a Laci.Mi másért? Meg sokáig tart, egész életben. Olyan, mint a házasság, ha beválasztasz egy ilyen gatyát, veled öregszik. Jobb, mondta az orvos gyereke. Hogyhogy jobb? A házasság nem biztos, hogy kitart addig, amíg egy farmergatya. Hát Budapesten lehet, hogy nem, mondta a Laci, de itt kitart. Jó, mondta az orvos gyereke, de itt nincs is farmergatya. Ha itt is lesz farmergatya, gondolkodott a Laci, akkor lehet, hogy itt sem lesznek életfogytiglanok a házasságok? Valószínű, mondta az orvos gyereke. Furcsa, hogy ilyenektől függ az ember élete, hogy farmergatya. Pedig függ, mondta az orvos gyereke. Milyen szar lehet megházasodni, utána azt csinálni, amit egy nő mond. Vagy ha nem, akkor meg örökké veszekedni vele. Nem is tudom, a fateromnak a rosszabb vagy a muteromnak, mondta a Laci. A Szabó Jani bácsi mondta, szólt közbe a gyerek, hogy a házasság tulajdonképpen halálos ítélet, csak át van alakítva életfogytiglanra. Nem azért, hogy jobb legyen, hanem azért, mert úgy még szarabb. Egyszerűbb volna, ha mindjárt az elején az oltár előtt felkötnék az embert. A gyerekek nevettek. A Szabó Jani bácsi gyűlölte a feleségét meg a felesége anyját, őt nem is tudta, pont miért, talán, mert olyan nőt tudott szülni, mint a felesége. Megyek, mondta az orvos gyereke. A többiek meg, hogy ne menjél még, nem akartak kikerülni abból a feltűnésből, amit az orvos gyereke sugárzott, abból a szabadságból, hogy bár nekik nincs hosszú hajuk meg farmerük, de van olyan barátjuk, akinek van.

Egyszer a Homoki Laci bácsi volt az orvosnál. Nagyon rendes szülei vannak azoknak a gyerekeknek, akikkel a fia barátkozik, mondta az orvosnőnek. Az orvosnő nem szólt semmit, csak hogy sóhajtson. Tényleg nagyon rendesek, meg a gyerekek is úgy vannak nevelve, nem lehet tőlük rosszat tanulni. Nem, kérdezte az orvosnő, s utána, hogy most megkopogtatom a hátát. Laci bácsi aztán elmondta a gyerek anyjának, hogy ezt mondta, de a gyerek anyját ez nem érdekelte. Biztos arra figyelt, hogy magát meggyógyítsa, mondta az anya, de a Laci bácsi csak folytatta, hogy gyanús neki ez az egész, eleve, hogy a nő az orvos, az embert meg alig lehet látni. Mert az máshol orvos, mondta az anya, a Laci bácsi meg mondta, hogy azt nem lehet elképzelni, hogy úgy is lehet együtt élni. Valami nincs ott rendben. Dehogy nincs, mondta az anya, de kicsit bántotta, hogy az orvosnőt nem érdekli, hogy ők rendesek, ha nem érdekli, akkor mit gondolhat róluk, hogy itt mindenki olyan, hogy egyformán semmilyen, hogy a doktornő szép lakásából, a szép ruháiból, az autójából már nem is látszik az ő kicsit rosszabb minőségű háza, ruházata. És tényleg nem látszott, vagy az orvosnőnek nem volt módja meglátni, mert épp más dolgokat kellett néznie, azt például, amikor a férfi mondta, hogy akkor végigcsináltam veled ezt a költözést, de ahogyan megbeszéltük, én most elmegyek. Megbeszéltük, azt hittem, azt csak úgy mondod. Meg, válaszolta a férfi, s hogy elege van ebből az egészből, hogy a nő nem figyelt rá éveken keresztül, hogy mindig a gyerekek, de a gyerekek már olyanok, hogy neki semmi köze nincs hozzájuk, mert milyen ruhában járnak, milyen a hajuk és milyen zenéket hallgatnak elviselhetetlen hangerővel, s ez a nőnek köszönhető, aki nem azt akarta a gyerekeiből, amit az apa akart, hogy legyenek. Az asszony elhallgatott, s innéttől kezdve csak néha szólt, főleg rendelési időben, hogy vegye le az ingét meg feküdjön a vizsgálóra. S aztán egy este még a gyerekeknek, hogy az apu már csak ritkán fog jönni. Nem mondta nekünk, mondta az orvos gyereke. Nem akarta, hogy rossz legyen nektek. Az orvos gyerekének a bátyja akkor kiabált, hogy egy rohadt szemét, mindig is leszarta a gyerekeit. Az anya nem mondta, hogy az apátok, nem beszélhetsz róla így. Hallgatott. Az orvos gyereke majdnem elsírta magát. Nem az volt a baj, hogy elment, hanem hogy erről neki nem szólt. Azt hitte, ha ilyen van, akkor mond egy olyan mondatot, hogy figyelj, fiam, azért még a gyerekem maradsz, és jövök majd hétvégén, és akkor együtt leszünk. De nem. Ezt nem mondta, ahogyan semmi mást sem, csak elment, s amikor hétvégén jött, akkor sem beszélt semmiről, csak hogy mi van az iskolában, s hogy legközelebb egy vagy két hét múlva jön.

A Laci meg a gyerek, mindig az orvos gyerekével volt. Nem lehettek volna mással, hisz az orvos gyereke viselte helyettük is a farmernadrágot, mert valójában ők is abban jártak, csak nem volt rajtuk, mert nekik még nem volt. A Laci mondta, hogy szólt az anyjának, hogy vegyenek, de az anya nem merte mondani az apjának, mert félt, hogy részegen verekedni kezd miatta, vagy józanul, mert nem lehet kiszámítani, melyik a rosszabb. A gyerek mondta, hogy nekem lesz. Mikor, kérdezte az orvos gyereke. Nem tudom, majd nemsokára, elmegyek nyáron dolgozni, és abból veszek, mert arra költöm, amit keresek, amire akarom. Jó neked, de tényleg, mondta a Laci, hogy a faterod mindent megenged. Nem nehéz neki, mondta az orvos gyereke. Hogyhogy nem? Nem látja, hogy mit csinálok. Mért nem látja? Mert nincs itt. Hol van? Máshol. Elköltözött? – kérdezte a gyerek. El, mondta az orvos gyereke, és nagyot nyelt, a levegő alig bírt átpréselődni az összeszorult torokjáraton, a haja a szemébe lógott, eltakarta a fájdalmat. Bárcsak az enyém is elmenne, és ne látnám soha többet, mondta a Laci, ketten maradnánk az anyámmal, akkor lenne farmerom. A gyerek nem szólt semmit, ősszel lesz farmerja, erre gondolt, s hogy egy ilyen dolog tényleg meg tudja-e változtatni az életét, s ha az övét igen, vajon megváltoztatja-e azokét is, akik körülötte élnek, hogy az apja haragudni fog-e rá, mert nem úgy néz ki már, mint ahogy ő szeretné, hogy kinézzen, s veszekedni fog-e az anyjával, hogy mért nem fogta a gyereket szigorúbban, hogy ez a ruha tulajdonképpen a kábítószer, az elviselhetetlen zene és a züllött életmód szimbóluma. Nem tudom, gondolta magában, s kicsit félt attól a változástól, amit az ősz hoz.