A Nyugiművész
Fordot az sem bosszantja, hogy a Cowbo yok és űrlényekben Craig a hős és ő az antihős, mert „engem ma már csak az hoz ki a sodromból, ha valaki durva. És Danielnek nem véletlenül híres a jó modora”. Harrison Forddal New Yorkban beszélgettünk a film amerikai premierjének délutánján.
Azt rebesgetik, eredetileg nem akarta elvállalni ezt a szerepet.
Mert első látásra nagyon nem jött be nekem. Nem a könyvvel volt bajom, hanem az alapötlettel. Nem láttam benne kakaót. Aztán rájöttem, hogy az én készülékemben van a hiba, mert manapság erre ülnek be a moziba, sőt ezt kajálják igazán. Hülye lennék nem olyasmihez adni a nevem, aminek sikerszaga van, nem igaz?
Sok felkészülést nem igényelt az alakítás, mert csak a gyerekkori élményeit kellett felidézni.
Sose játszottam cowboy-indiánosdit, de minden szombaton vallásosan ott lógtam a moziban, és az összes ilyen zsánerű filmet láttam Roy Rogerstől Gene Autryn át Hopalong Cassidyig. Csak közben nem azon járt az eszem, hogy irány a grund, gyerünk számháborúzni, hanem hogy hogyan fejezném be a sztorit.
Meg se fordult a fejében, hogy bírja-e a szerepet fizikailag?
Kizárt, hogy dublőrt használjak. Minek? Futni, ugrani, esni, lovagolni még tudok, és némi gyakorlatom is van benne. Nem volt ez akkora ördöngösség.
Persze, hiszen önt elsősorban akciószínészként ismerik.
Ami azért, valljuk be, elég vicces. Mert a negyven filmből, amit csináltam, össz vissz öt-hat volt akció, a többi thriller, dráma, vígjáték. De az embert mindig arról jegyzik meg, amiért sikeres. Hozzáteszem, az Indiana Jonest nem tartom akciófilmnek. Szerintem kalandfilm. Vagy vitatja?
Ha már szóba hozta, lesz következő Indiana Jones?
George (Lucas – a szerk.) agyal valamin, és csak azon múlik, mennyire ütős az ötlet. Mert Steven (Spielberg – a szerk.) meg én csak akkor ülünk le, ha komoly a dolog. Hárman kell egymás tenyerébe csapnunk, de drukkolok, mert a figura megérné.
Egy amerikai tévéműsorban azt nyilatkozta, hogy a jó westernhez szigorú munkaetika kell, és ez az ön alfája és ómegája. Miért?
Nincsenek műfaji kikötéseim, és nem vagyok valami híres filmrajongó. Nem járok folyton moziba. Csak azt nézem meg, ami tényleg jó. És nem rajongok különösebben a westernért. De a munkaetika tényleg fontos. Amerika szívében nőttem fel, ahol idejekorán belém verték, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Kölyökkoromtól minden nyáron dolgoztam. Ez ismeretlen fogalom a mai gyerekeknek. Biztos azért, mert nincs elég állás nekik. Pedig fontos lenne, mert e nélkül nem kapják meg az alapokat. Kemény munka, felelősségtudat és munkaetika nélkül nem sokra jutsz az életben.
Hollywoodban azt mondják, hogy Harrison Ford a legkevésbé anyagias színész. Igaz ez?
Amikor én kezdtem, a hollywoodi stúdiószisztémában még az volt a módi, hogy nem szerepre szerződtettek, hanem heti gázsira. Százötven dollárt kaptam egy héten. Akkor tanultam meg egy életre, hogy a jó üzlet titka a tisztességesen rendezett számla. Ebben a szakmában csak azzal fejezik ki a tiszteletet, hogy rendesen megfizetnek, és én bizony sose röstelltem megkérni az áramat. Meg is kaptam. Mert az a filozófiám, hogy ebből élek, nincs másodállásom, és a közértben se adják puszira a kenyeret. Amúgy a pénz nem érdekel, mert csak akkor lényeges, ha nincs. Volt az életemnek olyan korszaka, mikor egy vasam se volt, meg olyan is, mikor dőlt hozzám a pénz. Ha rendesen megfizetnek, megengedheted magadnak, hogy ne légy materialista. Hálás vagyok, hogy így alakult, és lényegében folyamatosan dolgozom.
Producerkedik is?
Több filmet is jegyzek mint producer, de nincs irodám és nincsenek alkalmazottjaim. Viszont sok ötlet kidolgozásában benne van a kezem, és ezekhez mindig megtalálom a partnereket, mert a saját pénzemet sajnálom rápazarolni.
George Clooney szerint az számít bukásnak, amit elszalasztott. És ön szerint?
Ha privát vonatkozásban mondta, akkor kösz, George, rendesen feladtad a lasztit. De ha a szakmáról van szó, akkor azt mondom, minden döntés a körülmények szülöttje. Ha az ember tartósan meg tud maradni ezen a pályán, akkor valamit mégse csinált olyan rosszul, és már ennyivel is beérem. Persze én is passzoltam le filmet, ami aztán eldurrant és másnak tejelt. De mindig megvolt az oka, ha lemondtam valamit. Vagy azért, mert nem tudtam volna rendesen megcsinálni, vagy azért, mert úgy éreztem: nem nekem való. De eszemben sincs kudarcnak tekinteni. És csináltam fi lmet, nem is egyet, ami nem hozta vissza a lóvét. Ezeket se tekintem bukásnak. Sőt, belementem olyan filmekbe is, amikbe nem kellett volna. Ezekről meg nem szoktam beszélni. Üzenem George-nak, sajnos nincs frappáns válaszom.
Sok rendezővel dolgozott, Spielbergtől névtelen kezdő fiatalokig. Kivel boldogul könynyebben?
Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy amibe beszállok, tisztességesen nézzen ki a végén, és ebből a szempontból tökmindegy, hogy a rendezőt Steven Spielbergnek vagy John Smithnek hívják. Ha valamit eltol, megmondom a magamét. Nem vagyok gyáva. És nagyon jó a szimatom. Nem akarok bóvlival virítani. Megesik, hogy nincs igazam, de sose rejtem véka alá a véleményem. Csak olyankor van gubanc, ha a rendezőnek nincs füle rám.
Szerepálmok?
Ebben a korban már annak is örülök, ha valami jó kerül az utamba, és mindig csurran-cseppen egy jó kis karakterszerep. Aminek köztünk szólva jobban örülök, mint egy főszerepnek, mert sokkal kisebb felelősség nyomja a vállam, viszont sokkal nagyobb a játékterem.
New York, 2011. augusztus
