- Túl a hetvenen, neves értelmiségiként sem vonul vissza az elefántcsonttoronyba. Számtalan csalódása ellenére a szlovák–magyar megbékélés tántoríthatatlan híve, holott miniszterelnök-helyettesként, a Híd-Most párt alelnökeként olyan jelenségekkel szembesül, amelyekre rémálmaiban sem gondolt Rudolf Chmel.

- Egy éve lett a szlovák kisebbségügyi és emberi jogi kormányfő-helyettes. Nemrég úgy hírlett, hogy le akar mondani. Miért?

- Ha a pozsonyi parlament nem hagyta volna jóvá a kisebbségi nyelvhasználati törvényt, akkor valóban nem lennék már a posztomon. A jogszabály elfogadását kulcsfontosságúnak tartottam, de nem a nacionalista ellenzék miatt. Részükről ugyanis semmiféle empátiát nem tételeztem fel. Koalíciós partnereimtől viszont elvártam, hogy támogassák a szlovák–magyar egyetértésnek azt a koncepcióját, amelyet a Híd-Most párt képvisel. Mivel a törvény alkalmazhatóságához további intézkedések szükségesek, a közeljövőben elkészítjük azokat a kétnyelvű nyomtatvány- és iratmintákat, amelyek előfeltételei annak, hogy a hivatalnokok hatékonyan segíthessék a kisebbségi nyelvek hivatali használatát. Képzést is szervezünk számukra, módszertani segédanyaggal is ellátjuk őket. Ezzel is szeretnénk szorgalmazni a kisebbségek fölöttébb passzív nyelvhasználati gyakorlatának megváltoztatását.

- A szlovák államnyelvtörvény kötelező rendelkezéseket tartalmaz a magáncégek számára is. A kisebbségi jogszabály viszont ezt a területet nem érinti. Ez nem jelent hátrányt?

- Eredeti javaslatunkban a magánvállalkozói szféra számára mi is kötelezővé kívántuk tenni a kétnyelvűséget. Koalíciós partnereink azonban a módosítások révén ezt csupán megengedővé zsugorították. Ezért kimondottan örülünk azoknak a civil kezdeményezéseknek, amelyek a magáncégektől is a kétnyelvűség következetes alkalmazását követelik, hiszen ezzel a mi eredeti javaslatunkat támogatják, s egyben arra ösztönzik a Híd vezetését, hogy újabb törvénymódosítással jobb belátásra bírja politikai szövetségeseit. Ilyen törvény egyébként általában kompromisszumok révén születik. A közép-európai társadalmak mentális szférájában szinte valamennyi kisebbség státusza elhanyagolható, marginális probléma. És ebben sajnos mi sem különbözünk szomszédainktól, de ez nem jelenthet vigaszt, de még kibúvót sem számunkra.

- Egyre inkább két malomkő között őrlődik. A szlovák ellenzékiek hovatovább nemzetárulóként bélyegzik meg, s elégedetlenkedik a Magyar Koalíció Pártja is, állításuk szerint a Híd meghátrál koalíciós partnerei előtt, nem teljesíti a választási ígéreteit. A kisebbségi törvény módosítását bírálták a magyar kormány képviselői is. Ilyen körülményeket között nem érzi magát valamiféle szlovák Sziszüphofusznak?

- Ezt a helyzetet több évtizedes tudományos munkám és közéleti tevékenységem során egyaránt megszoktam. A skizoid értékelések már nem izgatnak fel, nincs értelme vitába szállni velük. A kétoldali nyomás viszont megfelelő teret képez a felelősségteljes politizáláshoz, amely a szélsőségek megnyilvánulásainak elemzésével egyben távol is tartja magát tőlük. A történelmi gyökerű magyarellenesség okán a szlovák nacionalisták és a jelenlegi, úgymond, baloldal – a Robert Fico vezette Smer – retorikája a Hídat olyan „bandának” bélyegzi meg, amely a Magyar Koalíció Pártjával együtt Budapest szócsöve, s egy gyékényen árul a Fideszszel és a Jobbikkal. Paradox módon a Híd viszont a Fidesz, a Jobbik és az MKP retorikájában nemzetáruló, mert szerintük programszerűen segíti a magyarok asszimilációját. A szlovák és a magyar nemzetegység cinkos akusztikája ez, amely a szlovákiai magyarok köreiben is jelen van, mivel az egység utópiája, természeténél fogva, a vele azonosulni hajlamos közegbe könnyen beszüremlik.

- Az egyre elbizonytalanodó Európa korjelensége ez, ostobaság rajta felháborodni, az ellene való felelősségteljes küzdelem pedig ott kezdődik, ahol cselekvésre kötelez. Engem többek között arra, hogy a szlovákiai kisebbségi kultúrák támogatási rendszere ne a magyar, a cseh, az ukrán vagy bármelyik nemzet összenövésének szektorális eleme legyen, hanem a Szlovák Köztársaság költségvetési eleme, amely elsősorban azokat a programokat támogatja, amelyek sem a szlovák hungarofóbiát, sem a magyar revizionista szellemet nem képviselik. Épp ellenkezőleg, a nyitott, progresszívan nemzeti értékekkel párhuzamban a szlovák–magyar együttélés távlatosságát és a közép-európai értékek közvetítését szolgálják. Kulturális és művészeti értékek vonatkozásában az állam ideológiai semlegességének híve vagyok, ugyanakkor az említett cinkosságoknak alkotmányos kötelességem gátat szabni, még akkor is, ha emiatt érhetnek majd támadások.

- Lát-e kiutat ebből az értékrendi fásultságból?

- A bezárkózás és kirekesztés álláspontjai szélsőségesen dogmatikusak, mivel kétségbe vonják a modern társadalmak dinamizmusát garantáló értékkülönbségek legitimitását. A nemzeti egység fetisizálása mindazokat kirekeszti, akik ezt az utópiát létükkel, értékrendjükkel elfogadhatatlannak tartják. Erősen kételkedem a nemzetegység utópiájában. A jogállam működését és a hatalommegosztás elvét garantáló nemzeti konszenzusra természetesen szükség van, a teljes egyetértés azonban maga a diktatúra. Kézi vezérlés. Én ugyanúgy a nemzetemhez tartozom, mint Slota, vagy Esterházy Péter és Vona Gábor. Ebből sosem képződhet lelkesítő egység. Azt sem feledhetjük, hogy a nemzeti egység nevében már milliókat mészároltak le! A múltbeli szörnyűségek ellenére a nemzeti és faji tisztaságért csatába szállók sorai mostanság úgy szaporodnak, mint eső után a bolondgomba. A kétkedők és az aggódók viszont rendszerint hallgatnak, ezzel pedig a nemzeti radikalizmus és a kifinomult posztmodern fasizmus legitimálását segítik elő.

- Miként lehetne aktivizálni a kétkedőket, az aggódókat?

- Példamutatássul, egyértelmű retorikával, bátorsággal. Ahogy Bibó István mondta, a demokrata nem fél. A polgári kurázsiban bízom, de főként abban, hogy a demokrácia képes az önkorrekcióra. Ennek működtetése a polgárok és a politikai elitek szüntelen feladata. Nálunk is, Magyországon is, hiszen a nemzeti radikalizmus visszaszorításában a Duna innenső és túlsó partján is sok munka vár még a demokráciára.

- Régóta hangsúlyozza, hogy a politikusok csak ártanak a szlovák–magyar kapcsolatoknak. Így vélekedik most is, amikor mindkét országban jobboldali kormány van hatalmon? A politikai viszonyok nem eszményiek Közép-Európában, bár egyéb térségekben sem. A szlovák politikában jelenleg a baloldalt jellemzi a nyílt nacionalizmus, ami eddig általában a jobboldal munkaeszköze volt. Örömömre szolgál, hogy a szlovák–magyar államközi kapcsolatok jelenleg mértéktartóak. Robert Fico kormánya vehemensen használta a magyarkártyát, de nem volt hozzá magyarországi partnere, mert a magyar baloldal nem kockáztatta a szlovákiai magyarok biztonságát és megszerzett státuszát. Az Európai Unió és a NATO a globális válság súlyos gondjaival szembesül, ezért az etnikai kisebbségek problémái Brüsszelben háttérbe szorulnak. A szlovák–magyar együttműködésre vonatkozó paradigmaváltás pedig mindkét oldalon továbbra is elavult eszméken nyugszik.

- Robert Fico idején éleződtek a nemzetiségi feszültségek Szlovákiában. Egy évvel a jelenlegi kabinet színre lépése után már javultak a belpolitikai állapotok?

- A Fico-kormány 2006-ban példátlan magyarellenes lépéssel kezdte regnálását. Hamis tanúzással vádolta meg a Nyitrán bántalmazott Malina Hedviget. Álláspontjuk mindmáig magán viseli a hagyományos szlovák magyarfóbia jegyeit, máig azt bizonygatják, hogy a diáklány önmagát verte meg, állításuk szerint azért, hogy etnikai feszültségeket szítson Szlovákiában. Miniszterelnök-helyettesként ugyan személyesen kértem bocsánatot Malina Hedvigtől a meghurcoltatásaiért, ám a nemzetegység eszméjével és a történelmi magyarfóbiával felvértezett államgépezet mindmáig fékezi az igaz ság feltárását. Ha ugyanis felmentenék a vád alól Malina Hedviget, akkor a tárgyalás a magyarfóbia elleni harc precedensértékű esetévé magasodhatna.

- Évtizedek óta hangoztatja, hogy a nacionalizmust sosem lehet legyőzni, és szüntelenül harcolni kell ellene. Milyen eredménnyel?

- Függetlenül attól, hogy milyen ideo lógiai alapokon nyugszik, a nacionalizmus kirekesztő természete elválaszt bennünket, és kölcsönös gyűlölködést kelt. Olykor rejtőzködőt, képmutatót. Az lenne az ideális, ha a szlovák és a magyar nacionalizmus olyan akasztófán végezné, amely mindkét esetben hazai fából készült.

- Nemrég úgy vélekedett, hogy Szlovákia történelmi válaszút elé érkezett. Vagy a nemzetállami eszméket és ezzel járó fóbiákat éltetik tovább, vagy elismerik az ország etnikai és nyelvi sokszínűségét. Úgy tűnik, hogy még mindig a nemzetállam hívei vannak nagy többségben...

- Vagy fél évszázada Kennedy amerikai elnök az akkori Európa kettéosztottságát jelképező berlini fal előtt közölte a világgal: berlini vagyok. Kisebbségügyi és emberi jogi kormányalelnökként én is leszögezhetem, hogy szlovák identitásommal összhangban cseh, magyar, roma, ruszin, zsidó, római katolikus, protestáns, fedél nélküli, meleg, rokkant, hontalan és még nagyon sok más is vagyok. Mert nemcsak politikusi, hanem emberi kötelességem is azonosulni velük, megérteni identitásukat, kínjaikat, harcolni kirekesztettségük ellen. S mert a kirekesztő ideológiákkal szemben én az egyetemes létezés résztvevőit látom bennük, tisztelem mindannyiukat. Az úgynevezett nemzeti egység és e rengeteg azonosságtudat között talán még vastagabbak a falak, mint ami Berlinben állt. Ezek ledöntésén fáradozik a Híd. Valóban sziszifuszi munka ez, olykor ellenségeket is teremt, de hát ilyen az értékrendek küzdelmének természetrajza.

- Túl a hetvenen, neves értelmiségiként mi készteti arra, hogy továbbra is a nagypolitika zavaros vizein tevékenykedjen?

- A negyvennyolcas magyar szabadságharc és forradalom óta – amelyben Petőfi Sándor, a lánglelkű magyar költő, aki szlovák anya és szerb származású apa gyermeke volt, s igazi hősként hunyt el – a szlovák–magyar kapcsolatokban sok előremutató és kedvező változás történt. Mindezek ellenére nem tanultuk meg a feszültségeket megelőzni, ezért azok időnként nehezebben, néha könynyebben kezelhetők, vagyis hát nem tettük nemzeti műveltségünk tárgyává a kölcsönös bizalmat. A feszültségek enyhítése céljából vállalok közéleti vagy politikai szerepet, noha tudom, hogy az emberi butaság elleni küzdelemben lehetetlen a végső győzelem. Mégsem szabad meghátrálni. Még négy évig vezethettem volna a prágai Károly Egyetem Szlavisztikai és Kelet-európai Tanulmányok Intézetét, de valahogy elhittem, hogy a Híd-Most az államközi feszültségek oldásában és a falak eltávolításában hatékony szerepet vállalhat a szlovák és a magyar közösségekben egyaránt. S ami nem kevésbé fontos, a két nemzet és a két szomszédország megbékélésének és együttműködésének elősegítésében példát mutathat Közép-Európának. Rémálmomban sem gondoltam arra, hogy puszta létezésünkkel ellenszenvet váltunk ki a magyarországi kormánypolitikusok, és vádaskodásokat az MKP köreiben. Ezért egy éve csak ámulok, mint Örkény István egyik hőse a moziban.

Névjegy

RUDOLF CHMEL szlovák irodalomtörténész, hungarológus, politikus

1939. február 11-én született A pozsonyi Komensky Egyetemen végzett 1961-től a Szlovák Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetének munkatársa 1982-től a Csehszlovák Írószövetség titkára 1990–1992 között Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövet 1992: az irodalomtudományok doktora 1993–2000: a Nyitott Társadalom Alapítvány szlovákiai elnöke, az OS című társadalmi havilap főszerkesztőj 2002–2006: kulturális miniszter 2006–2010: a prágai Károly Egyetem Szlavisztikai és Kelet-európai Tanulmányok Intézetének igazgatója 2009-től a Híd-Most párt egyik alelnöke 2010 júliusától: a szlovák kormány kisebbségügyi és emberi jogi kormányalelnöke

MAGYARUL MEGJELENT KÖNYVEI Két irodalom kapcsolatai: tanulmányok a szlovák–magyar irodalmi kapcsolatok köréből (Gondolat, 1980) A szlovákkérdés a 20. században. (Kalligram, 1996) (Előszó és szerkesztés) Nagykövet voltam Magyarországon Cseh-Szlovákia utolsó magyarországi nagykövetének feljegyzéseiből (Kalligram, 1997) Egy érzelmes (közép-)európai (Kalligram, 2008) A szlovák–magyar önismeret könyve (Kalligram, 2008)