De nem tehettük, mert a másik monitoron peregni kezdtek az oslói borzalom képei. Ezek azonnal azt a tragédiát juttatták eszünkbe, amely csaknem egy évtizeddel ezelőtt új irányt szabott a világtörténelemnek. Július 22. oslói képei kísértetiesen emlékeztetnek 2001. szeptember 11. New York-i felvételeire. Felrobbanó irodaház, törmelék, füst, vér, menekülők, káosz mindenütt – és tanácstalanság Norvégiában, valamint a képernyők előtt világszerte.

Ez a tanácstalanság azonban rosszabb, mint a tíz évvel ezelőtti. Akkor és most sem tudtuk még, valójában mi történt és miért.

Most viszont sajnos már nagyon is tudhatjuk, hogy mi történhet ezután. A döbbenetünk nemcsak annak szól, amit látunk, hanem annak is, amit rossz, de messze nem kizárható esetben ennek következményeként majd láthatunk.

Elborzadhatunk a saját latolgatásunktól, amikor abban bízunk, hogy talán csak valami norvég belügyről van szó, s nem a földrészeken átívelő terror újabb megnyilvánulásáról. Bármi történt, a norvégok gyásza a miénk is. Ahogyan talán annak a reménye is, hogy az oslói bomba nem robbantja újra lángra a világot.

A detonáció közelében lévő norvég lap szerkesztőségében nem készült újság tegnap, kollégáink egy lakásban írhatták meg az országukat ért szörnyűséget.