A fürdőruha
A lányok közül is sokan mondják, hogy menni fognak, Krisztina a leghangosabb, azt mondja, kapott egy új fürdőruhát, egyenesen Olaszországból, tiszta piros, az oldalát kicsi aranyláncok tartják, nagyon-nagyon szép, és nagyon jól is áll neki, majd vasárnap meglátjuk, mert abban fog menni, ő lesz a legszebb lány az egész strandon. Ahogy ezt mondja, rám néz, és az van a szemében, hogy én úgysem leszek ott, nekem nincs is fürdőruhám. Elfordulok, látom, hogy a fiúk mind Krisztinát nézik, a szemük Krisztina iskolásblúzára tapad, tudom, hogy éppen elképzelik maguknak abban a gyönyörűséges piros fürdőruhájában.
Nincs fürdőruhám, igazi rendes melltartós nem is volt sose, hanem csak egy halacskás kék fürdőbugyim, akkor vette Anya, amikor hétéves koromban tengerre mentünk, nem tudom, mi lett vele.
Amikor hazaérek, mondom Nagymaminak, hogy a hét végén megnyílik a strand, és el akarok menni, kérem szépen, hogy engedjen el, engedjen el, és adjon pénzt fürdőruhára. Nagymami azt mondja, nem bánja, ha akarok, elmehetek, de új fürdőruha nem kell, majd megnézi, úgy emlékszik, hogy megvan még valahol Édesanyám egyik régi fürdőruhája. A múltkor, amikor rakodott, látta valahol.
Mondani akarom, hogy az nem lesz jó, az csúnya és régi lesz, de inkább nem szólalok meg.
Ahogy a leckémet írom, hallom, hogy Nagymami a szekrényben pakol, tudom, hogy a fürdőruhát keresi, azt kívánom, hogy bár ne találná meg, mondogatom is magamban, hogy bár ne találná meg, nem tudok a leckére figyelni, a füzet leghátsó oldalára lapozok, leírom, hogy bár ne találná meg, egyszer, kétszer, sokszor, már majdnem betelik a lap, Nagymami tovább keres, a fiókokat húzogatja. Új lapot kezdek, már az is majdnem félig van, amikor hallom, hogy Nagymami sóhajt egyet, és becsukja a szekrény ajtaját. Csend van, a mondat felénél állt meg a kezemben a toll, várom, hogy Nagymami megszólaljon.
Nagymami megköszörüli a torkát, aztán a nevemet mondja, és azt, hogy úgy látszik rosszul emlékezett, mert mégse találta meg, ahogy ezt hallom, becsukom a füzetet, elönti az arcomat a mosoly, hangtalanul azt kiáltom, ez az, de akkor Nagymami megint megszólal, azt mondja, azért ne búsuljak, mert talált valami mást, egy kicsit öreges, de amilyen szép vagyok nekem biztosan jól fog állni, menjek és nézzem meg. Alig tudok megszólalni, de aztán mondom, hogy mindjárt, csak befejezem amit csinálok, hallom, hogy egészen karcos a hangom, kinyitom a füzetet, áthúzom a mondatot, amit olyan sokszor felírtam egymás alá, marokra fogott tollal firkálom a lapot, a toll hegye átszakítja a lapot, nem érdekel, firkálok tovább, a lapot nézek, próbálok mélyeket lélegezni. Hallom, hogy közben Nagymami azt mondja, mi lesz már, nem megyek, mondom, hogy de, máris, leteszem a tollat.
A fürdőruha még sokkal rosszabb annál mint amire számítottam, egyrészes, fekete, Nagymami a fotel támlájára terítette, gondolom azért, hogy jobban lássam, a ruha vállát és a kerek fekete nyakkivágását fekete csipkefodrok díszítik, olyan mintha egy rövidárujú trikót összevarrtak volna egy fekete bugyival, a mellén fekete rózsák, nem tudok nem fintorogni, annyira ronda, Nagymami szerencsére nem veszi észre, mert a ruhát nézi, azt mondja, nem tudja honnan van, egyáltalán nem emlékszik erre a ruhára, kicsit szokatlan, de azért szép, kíváncsi, hogy hogy fog állni nekem.
A ruhát nézem, nem tudom levenni róla a szemem. Amikor végre megszólalok, nagyon halk a hangom, azt mondom, hogy szerintem ez nekem nagy lesz. Nagymami azt mondja, amíg nem próbálom fel, addig nem fogom megtudni, tessék, menjek ki a fürdőszobába és bújjak szépen bele, meglátom, hogy milyen jól fog állni, menjek, és ne vágjak itt pofákat, ne higgyem hogy nem látta, mert látta. Leveszi a ruhát a fotelről, a kezembe adja.
Nem tudom, milyen anyag, rugalmas mintha frottír lenne, de a tapintása egészen másmilyen, érdes és undorító. Beviszem a fürdőszobába, becsukom az ajtót, a fürdőruhát a mosógép tetejére dobom. Levetkőzöm, a lehajtott vécéülőkére teszem a ruháimat. A bugyimat nem veszem le. A hideg csempétől fázik a talpam, a tükör elé állok, hátralépek, hogy jobban lássam magam. Elképzelem, hogy piros fürdőruha van rajtam, rendes bikini, olyan, amit aranyláncok tartanak öszsze. Megfogom két oldalt a bugyim oldalát, összecsippentem.
A mosógépre nézek, az összegyűrt fekete fürdőruhára. Odamegyek, leveszem a mosógépről, még megfogni is utálom. Az jut eszembe, hogy talán nem is kéne felvenni, elég lenne, ha csak magam elé tartanám. Nem lehet, Nagymami úgy is látni akarja majd. Egy pillanatig nem is tudom, hogy hogy kéne felvenni, aztán megfogom a nyakán a fodrokat, érzem, hogy gumírozott, széthúzom. A fekete anyagból enyhe dohszag árad, nem akarom a bőrömön érezni, mégis belelépek, fél lábon egyensúlyozok, a másik lábam is beledugom, az anyag érdes, végigdörzsöli a combom belső oldalát. Milyen jó, hogy a bugyim magamon hagytam. Lenézek, a ruha ott a mellem alatt, a hasamon, csupa összegyűrt fekete rózsa és fodor. A két fodros ujj úgy lóg le a derekamról, mint két törött madárszárny. Odanyúlok, meghúzom egyiket, hogy legyen helyem beledugni a kezem, a ruha fodraiból savanyún száll felfele a dohszag, felhúzom a vállamra, aztán a másik kezemre is, érzem, hogy az anyag körbefogja a felsőtestem, feszül a mellemen, nem nagy, és nem is kicsi, pont jó.
A tükörre nézek, aztán rögtön behunyom a szemem. Az nem én vagyok ott. A ruha hurkákban ül a testemen, a rózsák úgy lógnak le róla mintha hatalmas fekete szemölcsök lennének, a fekete fodrok, körbefogják a combjaim és karjaim és a nyakam. Kinyitom a szemem, a ruha nyakát nézem, a fodrokból egy hosszú cérna lóg ki, a nyakamra tapad. A ruha rám feszül, szorít, nem kapok tőle levegőt. Az nem én vagyok ott a tükörben, az egy gyerekarcú öregasszony, görnyedten és szégyenlősen áll. Látom, hogy kipirul és aztán elvörösödik az arcom, úgy érzem, hogy mozdulni se tudok. A ruha szorít, égeti a bőröm. A cérnaszál olyan a bőrömön, mint mély ránc, viszket tőle a nyakam.
Lassan kihúzom magam, a ruha szorít, de én erősebb vagyok. A tükör alatt a polcon meglátom Nagyapa borotváját, odanyúlok, megfogom a sárga csontnyelet, a borotvából egy rézszínű kígyófarok áll ki, ráteszem a hüvelyujjam, a borotva kinyílik, a homorú penge aranyszínű, csak az éle szürke, lecsippentenem a cérnát a bőrömről, ahogy a nyakamhoz érintem a penge fokát meglátom a homorulatában a fejjel lefelé fordított arcom, a bőröm aranyszínben sugárzik, a cérna azonnal elpattan, ahogy a penge hozzáér, borzongás nyilall belém, a tükörben nézem magam, az uj jaim a fekete csipkébe markolnak, a penge magától mozdul, elkezdi levágni a csipkét a ruháról, az anyag megnyúlik és serceg, ahogy kibukkan alóla a penge, a borotva lejjebb csúszik a bőrömön, tenyérnyi széles csíkot hasít ki a fürdőruhából, látom, hogy a rózsák a földre hullanak, az anyag alól kibukkan a mellem, aztán a hasam, a köldököm, a bugyim. A bőröm mindenhol fehér és sima. Nézem magam, látom, hogy megmozdul a szám, hangtalanul suttogok valamit, leolvasom a számról. Azért is én vagyok a legszebb az osztályban.
A padlóra nézek, a fürdőruha egy kupac fekete fodor és rongy csak a padlón, az egyik fekete rózsa arrébb gurult, visszarúgom a kupacba, a gyűrött anyagot nézem, olyan mint egy csupa sár felmosórongy, az jut eszembe, hogy ennek annyi, ezt már nem lehet se megvarrni se visszacsinálni. Mosolygok, tudom, hogy Nagymami meg fog szidni, de nem érdekel. Becsukom a borotvát, visszateszem a polcra.
