Hév nyári nap

Fülledt kora nyár van, hétköznap dél, a szentendrei HÉV unottan csattog Budapest felé, a fogszürke tájban nagy, színes harapások a plázák, a raktár- és áruházak.

Hofi köztünk van

Az idei POSZT-on a legjobb rendezés díját nyert előadás, a Parasztopera egyik szinte szállóigévé lett bemondásáról kiderült, eredetileg Hofitól való.

Kundera huszonhárom karátos aranyban

Bár nagyobb elismeréssel aligha számolhat, Milan Kundera, a Párizsban élő és már jó ideje csak franciául publikáló, cseh nemzetiségét azonban soha meg nem tagadó író szerint „a siker máshol van”. Vagyis nem abban, hogy kiadója, a Gallimard gondozásában a La Pléiade parádés sorozatában Dosztojevszkij, Camus, Borges, Faulkner és mások után most az ő életműve is megjelent.

Több mint összeesküvés-elmélet

Tizennégy évvel Szlávy Bulcsú meggyilkolása, és hét és fél évvel holttestének megtalálása, feltételezett gyilkosának elfogása után még nincs elsőfokú ítélet.

Eutanázia Magyarországon

Az évente bekövetkező mintegy százezer hazai haláleset csaknem felénél döntő szerep jut az orvosi elhatározásoknak, amelyekről azonban lényegében semmi sem tudható.

 

Féregirtás

1. Féregirtó, mn. és fn., Lakásokban, épületekben megtelepedett kártékony rovarokat és egyéb élősdiket elpusztító (szer, szakember, vállalat). 2. Torgyán József kisgazda pártelnök féregtelenítésre felszólító javaslata 1996. március 14-én a budapesti Kossuth téren.

„Honfitársaim, magyarok! – kezdte úgynevezett kormánybúcsúztató beszédét dr. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke. A téren még nem voltak kétmillióan, „csak” 100-150 ezren lehettek. De tele volt. Torgyánék a Horn-kormány távozását követelték 1996. március 14-én. Így: – Álliberális undorító férgek és dögkeselyűk lepték el hazánkat, és amíg a liberális férgek belülről rágják édes hazánk nemes testét, addig a liberális dögkeselyűk kívülről tépik, szaggatják az ezer sebből vérző, Trianonban megcsonkított, Párizsban továbbkurtított szerencsétlen nemzetünket. De mi nem engedjük! (őrjöngés, taps) Nem engedjük, hogy Magyarországot 1100 éves Kárpát-medencei tartózkodása idején ellehetetlenítsék... Elfogadhatatlan, hogy nemzetünket széthordják, hogy nemzeti kincseink hetven százalékát elprédálták, idegen kézre juttatták, elfogadhatatlan, hogy másfél millió munkahelyet szüntettek meg, és a szorgos-dolgos magyar népből munkanélküliek seregét tették. Ne engedjük a nemzetet tönkretenni! Nem engedték őseink sem 1848-ban, és nem engedjük mi sem. Elfogadhatatlan, hogy a nemzet végórája következzen el. Pedig végveszély fenyegeti ezt a nemzetet. Évente eltűnik egy ceglédnyi nagyváros, mert annyival többen halnak meg, mint születnek. És mit tesz erre Horn Gyula és kormánya? (fütty, pfujjolás) A homoszexuálisoknak akar előnyt biztosítani, és a magyar fiatalok nem tudnak házasságot kötni, az asszonyok nem tudnak gyermekeket szülni, mert elveszik a jogosítványaikat, és bezárják szülőotthonaikat...”

A népszerűsége csúcsán álló kisgazdapárt 1996 tavaszán megszerezte volna a parlamenti mandátumok többségét, írja a féregirtó korszak beköszöntéről Szabadi Béla, az Orbán–Torgyán-kormány később börtönt is megjárt államtitkára. A beszédre Torgyán titokban készült, írja Szabadi, ma is csak találgatni lehet, kinek a hatására lépett vissza részletesen kidolgozott, megalapozott programjától, és kezdett vagdalkozni.”

„Egy magát parlamenti politikusnak tartó személy arcáról lehullott az álarc, elvesztette önkontrollját, politikai ellenfeleit kiirtással, akasztófával és kötéllel riogatta... Nemcsak meggyalázta legszebb nemzeti ünnepünket, a magyar szabadelvűség napját, Deák, Kossuth és a többi demokrata politikus hagyományát, hanem egyben saját pártja hagyományát is pofon köpte.” Így reagált a liberalizmus megtámadását követően a parlamentben az ünnep megszégyenítéséről tartott hozzászólásában Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője. S Torgyán ugyan perrel fenyegette, ehelyett azonban azt választotta, hogy 1998-ban befeküdt Orbán ágyába. 2000–2001 táján a dacos rendszerváltó alól kihúzták azonban a talajt. „One man show-t játszik –írta róla 2001-ben a 168 Órában Mészáros Tamás, aki szerint „az ezerarcú hős pojácasága mind színtelenebb. Arcán a végjáték merev maszkja, az egykori gumipofát valami rémült kifejezéstelenség váltja fel... A Nagy Féregirtó tüze lelohadt, s a Koalíció Legelső Támaszának odaadó lojalitástól párás tekintete is kihunyt. Torgyán már csupán marionett. Drótjait a Fidesz tartja kézben, és óvatosan, nagy körültekintéssel huzigálja –de ettől kezdve annak az összművészeti produkciónak a keretében, amelyet Orbán rendezésében kívánnak előadni. Ez több mint egy évig tart majd – jósolja Mészáros –, és kínál még jó néhány meglepetést, ám egyvalamiben biztosak lehetünk: Torgyán még bábuként sem fogja végigjátszani. Csakhamar elhagyják valahol a zenekari árokban, mint afféle kiszolgált, reparálhatatlan instrumentumot.”

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.