Adósság

Sok értelme lenne, ha higgadt elmék vizsgálnák, milyen folyamatok vezettek az ország ilyen mértékű eladósodottságához.

Annak, hogy ezt maga a politika, a felelős vizsgálja – semmi értelme. Az utóbbi húsz évben világnézettől függetlenül minden politikai erő választási csaliként használta ugyanis az ígéret kártyáját. Elhitette a „létező szocializmus” évtizedei alatt fogyasztásra kiéhezett néppel, hogy ha őt ülteti hatalomba, lesz pénz a jobb életre.

Ám a politika „szimatol”, s mint az államadósság okait vizsgáló parlamenti bizottság tegna pi ülése bizonyította, ez csak cirkusznak jó. Medgyessy Péter, Bajnai Gordon kikérdezése csak főpróba volt. A premiert tegnap rendezték Gyurcsány Ferenc főszereplésével és a Fidesz–Jobbik kórus által fejére olvasott gyalázatokkal. Gátlástalan maffiózó, hazug, izgága színész, akinek már fegyencnek kellene lennie.

Most azonban csupán a verbális börtönrács dörrent. Több mint egy éve csak az izzadó erőlködést látni, hogy a volt kormányfő politikáját bíróság elé kriminalizálják. Sok demokratikus értéket felrúgtak már, de a rendszerváltás azon alapjához, hogy politikust többé a politikája miatt elítélni nem lehet, még nem mertek nyúlni. Köztörvényes bűntettet meg az istennek sem találnak. Gyurcsány a tegnapi meghallgatáson azt mondta: elismeri saját felelősségét azonban ő képes volt szembenézni egy rossz mentalitással, és átjutott a tű fokán. Ez dicséretes.

Minden jel azt mutatja azonban, hogy a magyar politikai elit egésze képtelen volt erre. Az országot pedig végképp nem juttatták át ama bizonyos tű fokán. Ha van súlyos adósság, hát ez az.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.