Gyakorlati fogások

A marketing, a reklám és a PR iránt érdeklődő fiatalok idén is bepillantást nyerhettek a szakma rejtelmeibe; neves cégek vezetőitől hallhattak esettanulmányokat, s hozzá is szólhattak az előadásokhoz, sőt szituációs játékokban is próbára tehették kreativitásukat a negyedik Brand Camp fesztiválon.

Milliók jó ötletért

Kiosztották a Jövő fiatal vállalkozója pályázat díjait a Corvinus egyetemen.

Nőket vár a Microsoft

– Az informatika férfiasnak tartott terület. A mi célunk éppen az, hogy minél több tehetséges nőt hozzunk közelebb ehhez a világhoz – fogalmazott Fekete Judit, a Microsoft Magyarország HR-igazgatója.

Összefolyik a munka és a magánélet

A dolgozók több mint negyedét otthon is foglalkoztatják a munkahelyi gondok.

Kerékpárbarát munkahelyek

.

 

Ingyen hotel gumiabroncsgyártóknak

Különleges létesítmény a Hankook nemrég felavatott vadonatúj dunaújvárosi munkásszállója. Ezt már a bejáratnál könnyű kiszúrni, mivel a kaputól balra egy szokatlan helyiség található: a felirat szerint ez a cipőszoba. A faszekrényekkel berendezett raktárban a szálló lakóinak cipőit tárolják. Minden dolgozónak kulccsal zárható külön kis fakkja van.

Koreai szokás szerint ugyanis munkacipővel nem illik belépni a családi otthonba, ezért a gyár vezetői arra kérték magyar munkásaikat, hogy érkezéskor és távozáskor a munkáshotel cipőszobájában cseréljék le a lábbelijüket. A szokásjog elfogadásáért cserébe viszont a gumiabroncsgyártó szakmunkások rengeteg figyelmességet kaptak a munkáltatótól.

Először is magát a létesítményt, hiszen Magyarországon hosszú évek óta egyáltalán nem épült új munkásszálló. Másodszor azt a minőséget, ami a szállót valójában egy apartmanhotelhez teszi hasonlatossá. Már a beruházás költségeiből is lehet következtetni a színvonalra: a Hankook saját büdzséjéből kétmilliárd forintot fordított a létesítményre, ami akár egy kisebb négycsillagos szálloda megépítésére is elég lett volna.

Ennek megfelelően a Hankook-ház névre keresztelt épület szinte semmiben sem hasonlít az országban még működő munkásszállókra. A dolgozók valójában nem szobákban, hanem fürdőszobás, kétszemélyes miniapartmanokban lakhatnak, ezekből összesen 254-et alakítottak ki. Valamennyi apartmanban nagy képernyős LCD tévé, mikrohullámú sütő és internetcsatlakozási pont is található, a négyszintes épület egyes emeletein konyhákat, mosókonyhákat, közösségi helyiségeket alakítottak ki.

A 11 ezer négyzetméter hasznos alapterületű létesítmény összes helyisége klimatizált, a tetőn elhelyezett napelemek által termelt energiával állítják elő a használati meleg vizet. A zárt udvarban 113 parkolóhely található, az épület mellett parkot, valamint egy foci- és egy kosárlabdapályát alakítottak ki, az épületben pedig egy teljesen felszerelt konditermet is használhatnak a dolgozók. A munkásszálló nyugati ablakaiból rálátni a Hankook-gyárra, ami nagyjából 600 méterre van az épülettől, gyalog ötperces sétával elérhető.

A Hankook menedzsmentje az épület felszerelése előtt megversenyeztette a honfitársait, végül a ko reai cégek közül az LG-t választották ki, így a munkásszálló valamennyi technikai berendezését – tévéket, mikrohullámú sütőket, monitorokat, mosógépeket, hűtőgépeket – ugyanattól a gyártótól szerezték be. Adtak a saját imázs építésükre is: a hotel szinte minden sarkában feltűnik a Hankook szürke-narancssárga színkombinációja, de a cég logója még a székek háttámláján is megjelenik.

A munkásszálló legkülönlegesebb tulajdonsága, hogy lakói számára a lakhatás és valamennyi szolgáltatás ingyenes. Roy Katalin, a Hankook magyarországi szóvivője nem árulta el, hogy a létesítmény üzemeltetése mennyibe kerül, csak annyit lehet tudni, hogy a költségeket – beleértve a kábeltévé, az internet, a konditerem és a közös helyiségek használatát is –a cég állja.

Roy Katalintól megtudtuk, a Hankook 1900 alkalmazottjából egyelőre mintegy 400 munkás költözik be a szállóra, ők eddig dunaújvárosi középiskolai és főiskolai kollégiumokban, albérletekben laktak. Csak azok a dolgozók kaphatnak helyet a munkáshotelben, akik Dunaújvárostól 60 kilométernél távolabbra laknak. A közelebb lakókat ugyanakkor ingyenes buszjáratokkal szállítják dolgozni a gyárba. A munkásszállóra beköltöző abroncsgyártók többsége egyébként a kelet-magyarországi megyékből érkezett.

Felmerül a kérdés: nem vállalt-e túl nagy kockázatot a Hankook egy ilyen drága szociális létesítmény kialakításával? Mi lesz, ha a gyár a későbbiekben a termelés visszafogására, esetleg létszámleépítésre kényszerül. Ettől a Hankook dunaújvárosi gyárának jó ideig aligha kell tartania, mivel az uniós piacon értékesített Hankook-abroncsoknak még mindig kevesebb, mint a fele származik a magyarországi üzemből, a többi továbbra is a cég koreai és kínai gyáraiból érkezik a kontinensre. Mivel a Dunaújvárosban gyártott abroncsok gyorsabban és olcsóbban jutnak el az európai vevőkhöz, így a Hankook abban érdekelt, hogy magyarországi kapacitását – jelenleg napi 31-32 ezer abroncs – még tovább növelje.

A jövő

 

A Hankook belátható időn belül tovább bővíti majd a dunaújvárosi gyárat, ám ennek részleteiről a cég vezetői egyelőre nem nyilatkoztak. Azt viszont elárulták, hogy nem véletlenül vásároltak csaknem öthektáros területet a most felépült munkásszállónak, hiszen így már most rendelkeznek akkora ingatlannal, ahová később akár további munkáshoteleket is építhetnek.

A Hankook-házban nemcsak a szobáknak, de a közösségi tereknek is bőven jutott hely
A Hankook-házban nemcsak a szobáknak, de a közösségi tereknek is bőven jutott hely
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.