Minket húsz éve visz a víz

A közelmúltban jelent meg Laki László A rendszerváltás, avagy a nagy átalakulás című könyve a Napvilág Kiadó elmúlt húsz év tapasztalatait összegző sorozatában.

Nem csak a tigrisek tudják

A társasjátékozás gyerekes dolog – ezt a tévképzetet cáfolja elmúlt 30 éve szinte összes ténykedésével Aczél Zoltán játékfejlesztő, a Gémklub nevű társasjáték szakhonlap, a Ráday utcai szerdai játékklubok és a város egyik legnagyobb kínálatú társasjátékboltjának társalapítója.

Tiszta Amerika

A hírek szerint a minden 16 évesnél idősebb állampolgárnak kipostázott kampánylevél 800 millió forintba került. Ennek kevesebb mint századrészéért, 5 millióért lehetett volna olyan kutatást csinálni, amely értelmezhető információkat ad a propagandaanyag által érintett, amúgy igen fontos mindennapi kérdésekről.

Vámpírok és brókerek

Paul Bettany sokadszor játszik papot, de vámpírokkal (csuhában) most küzdött meg először.

SMS

A maszturbációval nincs semmi probléma, a folyamat mindössze a végtermék miatt veszíti el nemességét – magyarázza a pultot támasztó kerekfejű fiú egy molett lánynak, aki föltűnő érdeklődéssel hallgatja a monológot.

 

Vasárnap

Vasárnap van. Amikor Nagymami felébreszt, még sötét van, még nem kelt fel a nap. Izomlázam van, álmos vagyok, mondom neki, hogy ma nincs iskola, hagyjon aludni, de Nagymami azt mondja, ma nem lehet, ma takarítani kell.

Forró kakaót ad, azt mondja, igyam meg, amíg fel nem kel a nap addig lehet, utána már napszálltáig nem ihatunk és nem ehetünk, étlen és szomjan kell dolgozzunk, csak úgy lesz igazi tisztaság, csak úgy lesz igazi a rend. Csak úgy és csak akkor. A kakaó sűrűbb és édesebb, mint máskor, a bögre se a szokásos, nagyobb és öblösebb. Nagymami nézi, hogy iszom, azt mondja, igyam szépen, igyam szépen, erőt ad.

Egész nap takarítunk, seprünk, súrolunk és sikálunk, porolunk és porszívózunk, törölgetünk és fényesítgetünk, délutánra már a fáj a kezem és a karom, és a könyököm és a térdem, fáj, de mégse fáradok el, dolgozom megállás nélkül, csinálom, amit Nagymami mutat, ő még nálam is sokkal keményebben dolgozik, egy percre se áll meg, még annyi időre se, hogy letörölje a homlokáról az izzadságot, nem állok meg én se, próbálok úgy dolgozni pont, ahogyan ő dolgozik.

Amikor végzünk a takarítással, akkor mosogatni kezdünk. Elmosunk mindent a konyhában, mosogatunk és törölgetünk, aztán nekem az ezüstöt kell tisztítani amíg Nagymami főz, tésztát dagaszt, és krumplilevest csinál, másodiknak paprikás csirkét galuskával, mire azzal kész van, pont megkelt a tészta, Nagymami kinyújtja, lábast tesz a kályhára, félig megtölti olajjal, alágyújt, aztán egy poharat vesz elő, karikákat szaggat vele a kőtestésztából, fánkot fog sütni, a poháron egy nagy kétosztatú címer van, Nagymami ujjai között látom, hogy a pajzs egyik felén egy behajlított térdű, széttárt karú ember van, a másikban pedig zöld mezőben fehér tulipánok, eddig még sose láttam ezt a poharat, nézem, hogy

Nagymami a tésztát szaggatja vele, a széttárt karú férfi mintha repülne, leereszkedik és felemelkedik, leereszkedik és felemelkedik újra, a kiszaggatott fánkok széle egy pillanatig se marad éles, a puha tészta rögtön felduzzad, ahogy Nagymami leveszi róla a poharat. Nagymami kanállal teszi a fánkokat az olajba, az olaj köpköd és sistereg, Nagymami nem törődik a karjára hulló olajcseppekkel, viszszafordul az asztalhoz, összegyúrja a maradék tésztát, kinyújtja, abból is korongokat szaggat, megint marad egy kicsi, az már túl kevés lenne a szaggatáshoz, Nagymami összegyúrja, egy madarat formál belőle, az olajba dobja.

Tisztítom az ezüstöt, fényes és csillogó már, de nem tudom abbahagyni, egyre csak dörzsölnöm kell a szarvasbőr kendővel, közben nézem, hogy sül a fánk, nagyon finom szaga van, de mégsem vagyok éhes, nem tudom, hogy fogjuk ezt a sok finomságot mind megenni.

Nagymami forgatja az olajban a fánkokat, szépen felpuffadtak, felhólyagosodtak, barnásvörösek, mint a rókaprém, az oldalukon kisujjnyi fehér szalag fut körbe, olyan, mintha ecsettel volna rájuk festve.

Nagymami szalvétát gyűr egy nagy virágos porcelántál aljára, arra szedi ki a fánkokat, gúlát rak belőlük, bemegy a kamrába, szilvalekvárt hoz ki, elveszi előlem az ezüst mártásoscsészét, abba kanalazza a lekvárt, ezüstkanalat szúr bele, nézi, megigazítja.

A kályhán az olaj füstölni kezd, Nagymami odafordul, lehúzza a lángról, az olaj hullámot vet benne, majdnem kiömlik, már csak a tésztamadár bukdácsol az olajban, sötétre égett, Nagymami odanyúl, kézzel kapja ki az olajból, szihér folt, ott, ahol a szárnyának kéne lennie, a feje majdnem feketére égett. Már biztos nem olyan forró, ott fekszik Nagymami jobb tenyerén, Nagymami a lekvárba mártja a kisujja körmét, gyorsan szemet pöttyöz vele a madárra, aztán szárny és farktollakat rajzol neki, a kékesen csillogó szárnytollairól látom, hogy mátyásmadár akar lenni. Lekvárcseppet tesz a madár lábára, odaragasztja vele a fánktorony tetejére, megigazítja, hogy szép egyenesen álljon, elengedi, akkor egyszerre ütni kezd az ingaóra.

Az egyik súly zörögve és kattogva leereszkedik, odanézek, nincs se negyed, se fél, se egész, hét óra tíz perc van. Az ingaóra bongva üt, sokszor egymás után, nem számolom, hányszor, az asztalon nincs már ott a lisztes gyúródeszka, nem is láttam, hogy Nagymami mikor vitte vissza a spájzba, biztos az ezüstöt néztem, az arcom az ezüst csillogásában, csak a szaggatós pohár van már az asztalon, most a talpán áll, látom rajta a címert, a fehér mezőben a kitárt karú férfi nem repül, nem is él, halott, a lábától fogva van felakasztva, a térde alatt átdugott rúdon függ, csak az arcán a mosoly maradt ugyanolyan.

Elfog az émelygés, visszanézek az ingaórára, még mindig üt, ott bong hangosan és zúgva a fejemben, fájni kezd tőle, lüktető fájdalom indul a halántékom felől hátra a tarkómhoz, a copfom tövéhez.

Az óra elhallgat, csend lesz, a fejemben egy darabig még ott visszhangzik, aztán elül ott is. Nagymami megszólal, azt mondja, feljött a vacsoracsillag, készen vagyunk, pontosan, időben, megdicsér, azt mondja, úgy dolgoztam, ahogy kell, ezt már szereti. Mindig ilyen dolgos, rendes unokát szeretett volna magának.

Hallom, hogy dicsér, jól is esik, de alig tudok odafi gyelni, azt érzem, hogy nagyon fáradt vagyok, nagyon-nagyon fáradt, mintha az egész napi munka fáradtsága összegyűlt és összesűrűsödött és rám ömlött volna, azt érzem, hogy rám tapad, és súlyosan lehúz, mint a folyékony sár, nem tudok megmozdulni egyáltalán.

Egyszerre megtelik az orrom szagokkal, összekeveredik egymással a krumplileves rozmaringszaga és a paprikás csirke hagymás-zsíros paprikaszaga és a fánkokon olvadozó vaníliás cukor szaga, nagyon éhes vagyok, az éhség még a fáradtságnál is erősebb, elképzelem, hogy belekanalazok a levesbe, le se nyelem, máris újabb kanállal teszek a számba, aztán még eggyel és még eggyel, úgy eszem majd mohón a csirkepaprikást is, és a fánkot is, fel fogom hasítani a kiskanál élével az oldalát, a belsejét telekanalazom lekvárral, ahogy beleharapok, majd szét fog fröccsenni a számban a sűrű ragacsos édessége, csak nyelem és nyelem majd, egyik fánkot a másik után tömöm a számba, a vaníliás cukor szemcsésen az ajkaimra és az államra tapad, nem törlöm majd le, még annyi időre se fogok megállni.

Várom, hogy Nagymami szóljon, hogy tegyek evőeszközöket és tányérokat, várom, hogy azt mondja, ehetünk. A fánk tetejére állított madarat nézem, azt gondolom, Nagymami hátha nekem adja, azt fogom elsőnek megenni, rögtön ahogy a paprikás csirke elfogyott.

A fánkokat nézem, a fánkokon olvadozó vaníliás cukrot, a szilvalekvárba szúrt kanál nyele a szemembe szórja a lámpa fényét. Nagymamira nézek, azt kérem tőle, hogy hadd kóstoljam meg a fánkot, megígérem, hogy eszem rendesen levest is és másodikat is, csak hadd kóstoljam meg legelőször is a fánkot, mert igen nagyon megkívántam.

Nagymami azt mondja, nem lehet, azt mondja, látja, hogy hogy nézem az ételt, de nem kóstolhatom meg, a fánkot se, a csirkét se, a levest se, nem lehet, se én se ő nem ehetünk egy falatot se belőle, egy falatot se, de még egy morzsát se, mert az egész a vendégnek lesz.

Felcsattan a hangom, úgy kérdezem, hogy mi az, hogy a vendégnek, miféle vendégnek, Nagymami azt mondja, azzal én ne törődjek, a vendéggel ne törődjek, a vendég nem az én gondom, tudja, hogy nagyon éhes vagyok, tudja, hogy nem lesz jó üres hassal lefeküdni, de nincs mit csinálni, ennek már így kell lennie. Azt mondja, menjek, vegyem fel a hálóingem, feküdjek le, forduljak a falnak, aludjak el, ne ébredjek fel csak másnap reggel. Azt mondja, ha mégis felébrednék, akkor se keljek fel, és semmiképpen se menjek ki a szobából.

Az arcába akarom kiáltani, hogy ez nem igazság, és közben odanyúlhatnék, és kikaphatnék egyet a fánkok közül, a számba tömhetném, Nagymami nem tudna megállítani, de Nagymami rám néz, az mondja, meg ne próbáljam, az arca szigorú, de nem úgy, mint máskor, a szigorúság alatt valami más is van, valami, amit még sose láttam rajta, ahogy megfogja a szaggatópoharat, aprókat koccan rajta a gyűrűje, odanézek, látom, hogy remeg a keze, teljes erőből szorítania kell a poharat, hogy ne remegjen, és akkor már tudom, hogy Nagymami fél.

Nagymami kiviszi a poharat a spájzba, amikor visszajön a konyhába, egy öblös kétfülű edény van a kezében, zöld máz borítja, nagy füles fedele van, Nagymami felém nyújtja, azt mondja fogjam meg. Elveszem tőle az edényt, súlyos és nehéz, Nagymami elengedi, azt mondja, biztos nem tudom, mi az, hát egy bili, régen, amikor nem volt rendes vécé, ilyenbe végezték a dolgukat, hogy ne kelljen hóban és fagyban átmenni a hideg udvaron az árnyékszékig, azt mondja, vigyem be a szobába, és tegyem az ágyam alá, és ha rám jönne, akkor abba végezzem a dolgom, mert a szobából nem mehetek ki, még a vécére se, megértettem? Bólintok, lenézek a bili fedelére, szégyellem magam tőle. Elfordulok, indulok a szoba felé, nem várom meg, hogy Nagymami még egyszer rám szóljon.

-
TETTAMANTI BÉLA RAJZA
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.