Értsd: ha a két kezdő tizenegyet összehasonlítják, arra jutnak, hogy a katalán együttes játékosai hét vagy nyolc poszton jobbak a brit klub futballistáinál. Sőt a Manchesterben ebből a szempontból csak két igazán fix pont van: Rooney és Van der Sar, de a holland kapus kiemelésében komoly szerepet játszik, hogy Valdes védhet bárhogyan, igazán sokra nem értékelik. Ezzel szemben a Barcelona posztján verhetetlen ászának minimum öt labdarúgót tartanak: Daniel Alvest, Piquét, Xavit, Iniestát és Messit.

Verhetetlen ászok azonban csak a szerepkörök szerint léteznek, egyébként nincsenek. A legragyogóbb együttes is felülmúlható (tudjuk ezt mi is 1954, a „berni csoda” óta), mert minden másfél órában benne van a bizonytalanság. Ha nem így volna, talán nem néznék annyian a döntőt. De még ez sem biztos, hiszen Hollywood legjobb vígjátékai legalább akkora sikert hoztak, mint a Hitchcock-krimik. A vonzás magából a futballból fakad: a labdarúgásnak akkora a hatása, hogy egy európai trófeáról határozó mérkőzés is világesemény.

Ázsiában vagy Dél-Amerikában hasonló érdeklődést kelt, akár az öreg földrészen. Bennünket, magyarokat is érint. Bár minálunk valódi labdarúgás már nincs, Kassai Viktorunk, futballszeretetünk és tévénk van.