Nyilván, mert ők „felhatalmazással” teszik ugyanezt. Hogy a világ legértékesebb vállalata függetlennek álcázott bloggerek le- vagy megfizetésével próbált hangot adni objektívnek nem mondható véleményének, s mindezt – hogy ne legyen beazonosítható – az USA legmenőbb kommunikációs ügynökségének közreműködésével tette volna, az ízlés kérdése. Egyszersmind jól jellemzi a „közösségi” portált üzemeltető vállalat hozzáállását az etikához és saját felhasználóihoz, akik életük eseményeit ingyen megosztva hatalmassá tették a Facebookot, ám egy pillanat alatt tönkre is tehetik.

Hogy a Google kutakodását lehetővé tévő, marketingügyileg is okosan rendszerezett adatbázist pont a Facebook építi? Árnyal valamit a képen, hisz „titkainkat” magunk töltjük fel, kéjes örömmel, tudomást sem véve arról, hogy milyen sokat érnek. Pedig a múltban a Facebook és a Google is összeakasztotta már a bajszát az adatvédelmi hatóságokkal. Egy ilyen eset következménye, hogy a Facebookon egy ideje be kell állítanunk, milyen kör férhet hozzá adatlapunkhoz. A „mindenkit” kipipálva lényegében a világ összes kereskedőjének engedélyt adunk. Ki a rosszfiú a dollármilliárdos játékban? A lejárató? A technológiát használva magánéletünket áruba bocsátó versenytárs?

A vevő? A politikus, aki nem véd meg törvényekkel, holott ezért választottuk? Netán mi, akik bedőlve az ingyenességnek, úgy tesszük közszemlére magánéletünket, mintha meztelenül állnánk az ablakba?