Aztán a 2008-as válság nyomán repedezni kezdett a tégla, bomlani a malter, s itt-ott a réseken látni engedte magát a kijárat. Szorgos kezek persze megpróbálták gyorsan visszarakni a fal hiányzó részeit, de mint a Kőműves Kelemenben, amit nappal felraktak, az leomlott estére. S ahogy teltek a hónapok, mind nagyobb felületen kellett dolgozniuk az unió tagországainak.

Valami azonban nem stimmelt a brigáddal. Hiába az erőlködés, ma már nem az a kérdés, hogy stabil marad-e a téglarakás. Hanem az, hogy mikor vágja ki a huzat az ajtót. A görög partok felől fújó szél résnyire már ki is nyitotta, most azon kínlódnak az EU pénzügyi vezetői, hogy tovább ne szélesedjen a kijárat. A múlt hét végén úgy tűnt, közös erővel, egymásba csimpaszkodva sikerült visszacsukniuk az ajtót. De az már nem zár olyan tökéletesen, mint a beépítésekor.

Bevág a szél. Már nem csak az érzékenyebbek húzzák össze magukat fázósan, a strammabbak is megborzongnak, ahogy a hideg fuvallat átjárja a klubot. Egyre többen esnek gondolkodóba: vajon a nyílászáróval van probléma, vagy az egész épület roskadozik? A következő hetekben a statikusokon a sor, hogy megmondják, mi legyen. Gyanítom, nem lesz teljesen elszigetelt az a vélemény, hogy a házat vissza kell bontani az alapokig. Sőt mind többen követelik majd, hogy az alapokat is szedjék ki. Ám jó, ha tudjuk, attól nem szabadulunk meg, ami életre hívta az eurót. A többi kontinenssel folytatott versenytől. Az pedig soha nem lesz huzatmentes.