Csak magabiztosan!

„A félelem haragot szül, a harag gyűlöletet, a gyűlölet szenvedést.

Derekas testtömeg

Nehéz megállapítani, hogy kinek mi az ideális testsúlya.

Emberi érintés

Egész biztosan a majmok kurkászásából alakult ki és finomodott gyógyító, relaxáló, vágykeltő tevékenységgé a masszázs.

Gyulladásban

Idén híján voltunk világméretű járvánnyal fenyegető új influenzatörzsnek, viszont a háziorvosok szerint ezen a télen mérhetően növekedett a makacs melléküreg-gyulladással járó megfázásos tünetek száma.

Hiszem, ha érzem

Mindenki, aki energiagyógyításra adja a fejét, a láthatatlan láthatóvá tételének paradoxonát vállalja magára.

 

Időugrás

A több idő zóna átugrásával járó hosszú repülőút után elkerülhetetlen a szervezet belső órájának a felborulása. Fejfájás, szédülés, alvászavar, levertség jelentkezhet, attól függően, hogy milyen távolra kerültünk a megszokott bioritmust nyújtó otthontól. Néhány óvintézkedéssel csökkenthetjük az idő ugrás és a repülés kellemetlen tüneteit.

• Ha kelet felé visz az utunk, próbáljunk meg az utazást megelőző pár napban minél korábban elaludni. Ebből már adódik a másik véglet: ha nyugat felé repülünk, előtte a megszokottnál inkább később térjünk nyugovóra.

• Ha több mint négy időzónát kell átrepülnünk nyugatra (pl. New Yorkba), kora este tartózkodjunk élénk, természetes fényben. Ez segít alkalmazkodni az új időzónához.

• Ha nyugatról repülünk vissza, igyekezzünk olyan járatot választani, ami napközben, dél körül érkezik meg, amikor a legfényesebb a nap. Viseljünk szemtakarót a repülőn, és próbáljunk sötétet és csendet teremteni magunk körül.

• Tornázzunk a repülőn. A sétálgatás is segít, de még jobb az ülésen kinyújtani a végtagjainkat, állva törzshajlításokat végezni. Javítja a vérkeringést és jót tesz a megduzzadt lábnak, lábfejnek.

• Érkezés után egy közepesen intenzív edzés segíthet a belső óra visszaállításában.

• A repülés előtti és utáni kiadós alvás csodákat tesz.

• Próbáljunk minél hamarabb alkalmazkodni az új időzónában megszokott napirendhez – együnk, aludjunk az új órarend szerint, és ne nézegessük folyton, hogy most otthon éppen mi lenne soron.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.