Fellélegezhettek a tőzsdén jegyzett brit nagyvállalatok. Nemrég hozta nyilvánosságra Lord Davies of Abersoch volt kereskedelmi államminiszter, a Standard Chartered vezető bankház korábbi elnöke a kormány megbízásából készített jelentését a vállalatok igazgatóságának összetételéről. A széles körű, a kiküldött kérdésekre beérkezett több mint 2600 válaszra támaszkodó áttekintés arra az eredményre jutott, hogy az FTSE 100-hoz tartozó legnagyobb tőzsdei vállalatok igazgatóságának csak 12,5 százalékát teszik ki, és összesen öt élén állnak első számú vezetőként nők. Közülük hárman amerikaiak, akik korábban, nagy-britanniai tevékenységük előtt már betöltöttek igazgatósági funkciót.

Az érintett vállalatok szempontjából a legfontosabb hír, hogy lord Davies, pontosabban a kormány, az utolsó pillanatban megállt, és nem tette kötelezővé, hogy minden igazgatóság egy bizonyos hányadát nőknek kell alkotniuk. A tartózkodás mögött az áll, hogy az „érintettek” megüzenték, a kötelezően érvényes nemi ráta előírása taktikai, jelképes kinevezésekkel járna, és nem jelentené a hozzáállás alapvető változását.

Előírások helyett Lord Davies jelentése ajánlásokat tartalmaz. Ezek közé tartozik, hogy a FTSE 350 vállalatának meg kell határoznia, 2013–2015 között, hány nő vegyen részt az igazgatóságában. Az FTSE 100 cégek döntéshozó testületeitől elvárják, hogy 2015-re legalább 25 százalékos női arányt valósítsanak meg. A tőzsdén jegyzett valamennyi vállalatnak nyilvánosságra kell hoznia az igazgatóságban helyet foglaló, vezető pozíciót betöltő, illetve a személyzethez tartozó nők számát. A vállalat vezetőinek pedig az éves jelentésben érdemi tájékoztatást kell nyújtaniuk a kinevezési politikáról, illetve a munkaerő nemi, faji és etnikai összetételének kiegyensúlyozottságáról. A felelősséget a munkaerő-közvetítő és fejvadász cégekre is kiterjesztve a jelentés felszólít egy önkéntes etikai kódex kidolgozására.

Röviddel Lord Davies jelentésének közzététele előtt látott napvilágot a Vezetési és Menedzsment Intézet közel háromezer vezető megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatásának eredménye. A részt vevő nők 73 százaléka látja úgy, hogy pályafutása továbbra is korlátokba ütközik. Közel a felük támogatná, hogy szigorú kvóta szabályozza a női vezetők kinevezését. Ezzel a megszólaltatott férfiaknak csak a negyede értene egyet. Penny de Valk, az intézet vezérigazgatója úgy érzi, a kvóta nem oldana meg minden problémát. Biztosítaná, hogy a vállalatok megvalósítsák a kitűzött célt, de ez nem jelenti azt, hogy őszintén elkötelezettek az alapvető változások iránt. A kérdőívek arra utalnak, hogy a nőket az önbizalom és a becsvágy hiánya is visszatartja az előrejutásban, tartózkodnak a kockázatoktól és óvatosak, amikor az előreléptetésért kellene küzdeniük.

A kvótarendszernek is vannak természetesen hívei. A davosi Világgazdasági Fórum azzal borzolta fel a kedélyeket, hogy előírta, a rendezvényt szponzoráló partnercégek ötfős delegációiban legalább egy helyet nőknek tartsanak fenn. A norvég állam arra kötelezte a tőzsdén jegyzett vállalatokat, hogy az igazgatóságokban legalább 40 százalékos tagságot nőknek biztosítsanak. Christine Lagarde francia pénzügyminiszter nemrégiben világossá tette, hogy a „duma” nem oldott meg semmit, és a megoldás a kvótában rejlik. Február elején el is fogadtak egy törvényt, melynek értelmében hat éven belül a francia vállalati igazgatóságok 40 százalékát nőknek kell alkotniuk. Hasonló intézkedés már Spanyolországban is érvényben van. Nemrégiben pedig Josef Ackermann, a Deutsche Bank vezérigazgatója keveredett bele a kvótavitába, amikor elismerte, a pénzintézet végrehajtó bizottságának egyetlen tagja sem nő.

Míg a munkaerőnek 44,3, a felső vezetésnek mindöszsze 16,1 százaléka a nő. Hozzátette: „reméli, egy napon a grémium csinosabb és színesebb lesz”. A megjegyzés számos német politikus és üzletasszony haragját váltotta ki. Ilse Aigner, fogyasztóvédelmi miniszter szerint, „aki azt szeretné, hogy a dolgok színesebbek és szebbek legyenek, menjen a rétre vagy a múzeumba”.