Temperamentum
Temperamentum, vagyis vérmérséklet – ma is használjuk ezt a kifejezést emberek pszichés és viselkedési hajlamainak leírására. Maga a szó a görögöktől ered, de gyökerei az ókori egyiptomi és mezopotámiai civilizációkig nyúlnak vissza. A vérmérsékletről szóló első fennmaradt összefoglalót Hippokratésznak (i. e. 460–370) tulajdonítjuk, aki négy testnedv – sárga epe, fekete epe, vér és flegma – sajátos arányától tette függővé, hogy valaki milyen fizikai és lelki alkatra hajlamos. Fél évszázaddal késő bb a Pergamum városából származó Claudius Galénosz (i. sz. 131–200) rendszerezte De temperamentis című latin nyelvű munkájában a görögöktől örökölt szisztémát, megfejelve a négy őselemnek megfelelő hideg/ meleg és száraz/nedves tulajdonságokkal.
A temperamentum szó eredeti jelentése „keverni, keveredni”. Galénosz szerint ugyanis az említett négyféle testnedv és négyféle őstulajdonság aránya határozza meg a személyiséget. Ez alapján kilenc típust különített el. Az ideális személyiségben minden teljes egyensúlyban van; a kevésbé kiegyensúlyozott négy személyiségben egy minőség – például a meleg – dominál a másik három fölött; míg a legkevésbé kiegyensúlyozott négy személyiség esetében egy minőségpár teljesen elnyomja az ellentétpárját – például a meleg/nedves a hideg/szárazat. Ez utóbbi négy alkotja a szangvinikus, melankolikus, kolerikus és fl egmatikus személyiségtípusokat, mely neveket bizonyos emberi tulajdonságokra és viselkedésre mind a mai napig használjuk. Galénosz meggyőző dése szerint a típusokat meghatározó testnedveket ugyan a szervezet állítja elő, mégis komoly befolyással van rájuk az elfogyasztott étel és ital, az évszakok, napszakok, az életkor, a földrajzi helyzet, de még az illető foglalkozása is. Meglepő párhuzamot mutat mindez az indiai Ájurvéda és a hagyományos kínai orvoslás alapfilozófiájával. Talán egy tőről fakadnak, vagy ugyanazon jelenségek alapos megfigyeléséből erednek itt is, ott is.
Egy biztos: Galénosz gyógyászati rendszere messze túlmutat az ókori Hellász és Róma kultúráján, és a nyugati orvoslást is meghatározta egészen a XIX. század közepéig, a sejtpatológia megjelenéséig. Felhasználta és továbbgondolta a rendszert a neves arab tudós, Avicenna (Hakim Ibn Sina, i. sz. 980–1037), aki érzelmi aspektusok, szellemi képességek, morális érzék, öntudatosság, fizikai képességek, sőt az álmok alapján különített el személyiségtípusokat. Ő testnedvek helyett már négy meghatározó szellemet említ, melyek a szívben, az agyban, a májban és a nemi szervekben összpontosulnak, félúton a tiszta lélek és a tisztátalan test között.
Érdekes tudományos és kulturális csomópont Avicenna óperzsa orvosi enciklopédiája. Egyrészt továbbviszi a görög hagyományt, ami nélküle talán feledésbe merült volna, másrészt vegyíti az iszlám orvoslás és az Ájurvéda elemeivel – Sushruta és Charaka tanításai tisztán kivehető k a rendszer elemeiben. Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, ezt a remekül megformált egyveleget aztán a XIII. században a gazdag írásos arab kultúra részeként visszaimportálják Észak-Indiába, ahol másodszor is kereszteződik a hindu Ájurvédával, és a mogul uralkodók hivatalos orvoslásának alapja lesz évszázadokon át. Az úgynevezett Unani rendszer gyakorlói még ma is fellelhetők Indiában.
Mindeközben Avicenna rendszere nyugaton is beveszi magát a sötét középkor átmenete után éledező orvoslásba. A köpölyözés és érvágás mindenható terápiás eszközei ennek köszönhetik makacs jelenlétüket, egészen a modern orvostudomány megjelenéséig. Bár a négy testnedv pszichés hatását a tizenhetedik században már vitatják, filozófusok – maga Immanuel Kant – és a személyiséggel foglalkozó gondolkodók – többek között Rudolf Steiner, Alfred Adler és Erich Fromm is – a maguk szempontjaihoz igazítva és átnevezve ugyan, de használták a négy alapvető vérmérséklet ókori rendszerét. A modern pszichológiában Hans Eysenck használt először objektív statisztikai mérést (faktoranalízist) a személyiségtípus meghatározására. Két ellentétes faktor, a neurózis és az extroverzió negatív és pozitív irányultságainak összevetésébő l arra a következtetésre jutott, hogy a négy ősi alaptípus elmélete megállja a helyét.
Az elmúlt ötven évben számtalan pszichológiai és önismereti rendszer adaptálta a négy temperamentum elméletét valamilyen formában. Egyaránt használja például a Waldorf oktatási rendszer és az antropozófia. A temperamentumelmélet egyik legutóbbi, végletesen egyszerűsített és szemléletes reinkarnációja az amerikai Taylor Hartman színkódolt szisztémája, melyben piros, kék, fehér és sárga színekben pompáznak ugyanazok a hatalom, intimitás, békesség és öröm által motivált személyiségek, akiket Hippokratész még a feltételezett uralkodó testnedveik alapján szortírozott. A világ és benne az ember tehát nem sokat változott – talán szárazabb lett, és kicsit színesebb.
4+2
Az eredeti négy karaktert gyakran kiegészítik két kevert típussal a személyiségárnyalatok leírására. Vannak pszichológiai irányzatok, amelyek a személyiség belső ellentmondásaira helyezik a hangsúlyt, így ne csodálkozzunk, ha saját magunkat leginkább két különböző temperamentumban véljük felfedezni.
KOLERIKUS
Cselekvő, ambiciózus, energikus, szenvedélyes, magával ragadó, meggyőző, domináns. Különösen a flegmatikus típust tudja magához láncolni. Karizmatikus személyiség, született vezető, irányító alkat. Robbanékony, stressz esetén kifejezetten hiperaktív. Introvertált, saját gondolatai irányítják. A sikertelenséget nehezen viseli, viszont az elkezdett munkát végigviszi. Kifejezetten gyanakvó típus.
SZANGVINIKUS
Extrovertált, szociális, dinamikus, hangos, energikus. Kreatív, akár álmodozó is lehet, néha szüksége van az elvonulásra. Érzékeny, együttérző, gondolkodó és gondoskodó. Nehezen viszi végig a feladatokat, türelmetlen, elveszíti az érdeklődését. Megrögzötten elkésik, siet, rohan, ezért feledékeny. Beszédes, törekvő, könnyen ismerkedik, szórakoztató barát.
MELANKOLIKUS
Állandóan gondolkodik, töpreng, mérlegel. Igazságérzete pesszimistává teszi. Figyelmes, odaadó tud lenni, tökéletességre törekszik, gondos és alapos, ugyanakkor ha nagyon belefeledkezik valamibe, másokkal nem törő dik, önzésre hajlamos lesz. Önálló és önellátó.
FLEGMATIKUS
Önelégült és joviális. Elfogadó, kedves, kiegyensúlyozott, akár joviális lehet, ugyanakkor szerény, visszahúzódó is. Nem szereti a bizonytalanságot és a változást. Következetes, kiegyensúlyozott, racionális, de kíváncsi és jó megfigyelő is. Alapos, kitartó a repetitív feladatokkal is. Szélsőséges helyzetben viszont passzív-agresszív lehet.
+1 FLEGMATIKUS-SZANGVINIKUS
Érzelmileg labilis, plasztikus, mozgékony, aktív és reaktív, hidegvérű, következetes, alapos. Gyorsan dönt, mégis óvatos, racionális, rendszerető, tevékeny, kitartó, sőt makacs tud lenni. Vidám, életszerető, nyitott, kommunikatív, közvetlen. A sikert szereti, a bukáson hamar túllép. Önfegyelmét extrém helyzetben is megőrzi. Koncentrált, nem vész el a részletekben.
+1 KOLERIKUS-SZANGVINIKUS
Erős, kiegyensúlyozott, vidám, energikus, lelkes, viszont túlzott önbizalma miatt hajlamos félbehagyni az elkezdett dolgokat, nem kitartó. Közvetlen, szociális, de szórakozott, néha felületes. Nem viseli az egyhangúságot, a változatosság gyönyörködteti. Ezért kezdeményező, vitában jól érvel, de a végsőkig nem megy el álláspontja védelmében. Lázadó alkat, pszichésen könnyen labilissá válhat.
