A tükör a búcsúból volt. A nagyapa adott a gyereknek pénzt, hogy a céllövöldében lőjön magának azt, amit akar vagy azt, amit sikerül, mert akarni azokkal a puskákkal nehezen lehetett. A mutatványosok már szombaton ott voltak, színes teherautókkal érkeztek. A gyerek elment nézni, hogy szerelik össze a bódét, mellette meg a ringlispílt. Mennyire más lehet így élni, gondolta, hogy ilyen lakókocsiban lakik az ember. Mindig más településen ébred. Biztos érdekesebb lehet ez az élet. Vagy nekik minden falu olyan, hogy falu? Nem különböznek. Észre sem veszik, hogy ez nem az, ahol tegnap voltak, ahogyan tulajdonképpen a gyerek sem tudta megkülönböztetni a Szob és Balassagyarmat közötti falvakat. Mindegyikben volt egy főutca, ahol hasonló emberek jártak.

Ha felébredt a kocsi hátsó ülésén és kinézett, nem tudta eldönteni, hogy épp hol járnak. Hol vagyunk, kérdezte, mire az apja, hogy Letkés vagy Kemence, nem ismered meg. Nem, mondta a gyerek. Az apa mérges volt, hogy a gyerek mért nem tud ilyen egyszerű dolgokat sem. Kemencén, minden második embert Kalácskának hívnak, mondta az anya, hogy ne engedje tovább az apát a méregbe. Tényleg, kérdezte a gyerek. Igen, mondta az anya, és aki máshol él és Kalácska, az is Kemencéről való vagy a szülei. Az apa mondta, hogy ez nem igaz. Az anya elhallgatott, mogyorót tört a gyereknek.

Azért ez mégis, gondolta, jó foglalkozás, jobb, mint a téeszben dolgozni, ahol dolgoztak a szülei. Nincs főnök, meg munkaidő, mindig az a hangos jókedvű zene, bár a céllövöldés meg a ringlispíles soha nem volt annyira vidám, mint a zene. Hallgatagok voltak, nem szóltak a gyerekükhöz sem, aki ott játszott a lakókocsi mellett a porban. A kutya is csak vicsorgott vagy evett, rázta a láncot, amivel a lakókocsihoz volt kötve.

Nézte, ahogyan rakják fel a csillogó babákat, vízipisztolyokat, tűzdelik be egy lukba a hurkapálcákat, amiket el kell majd találni. Közöttük volt a zsebtükör is, amit a gyerek másnap megszerzett magának. Senki nem tudja, mire való egy ilyen zsebtükör. Egyik oldala tükör, a másikon üveg alatt egy híres ember képe, a gyerekén épp Ben Quické, aki a Hosszú forró nyár című tévésorozat főhőse volt. Más is lehetett volna ott, meztelen nők például vagy híres zenekarok, de a gyerekén épp ez volt. A kicsi tükröt és a képet egy zöld műanyag keret fogta össze. Megmutatta otthon. Az anya megdicsérte, hogy két lövésből sikerült, de a gyerek látta, hogy magában azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha egyből. Ez két hurkapálcán volt, magyarázta, mert értékes. Ja, mondta az anya, de már nem tudott annyira örülni, mint egy nem értékesnek, amit egy lövésre leterített volna a gyerek. Senki nem tudta, mire való, de minden fiú hordozta magával. Párszor el lehetett játszani azzal, hogy a napfényt a lányok szemébe tükrözik, de aztán ez is unalmas lett. A tükör ott lapult a zsebben, arra várva, hogy egyszer még szükség lesz rá, de senki nem tudta, hogy mikor jön el az a pillanat és mi lesz az.

A hittan a hetedik óra volt. Tél volt, a kályha már nem égett. Kályhákkal fűtöttek, nagy fekete vaskályhákkal, reggel megrakták őket és éppannyi tüzelő volt, hogy hatodik óráig kitartson, de a hetedikre már ne maradjon, hogy fázzanak a gyerekek hittanórán. A pap jött, fekete kabátja volt a fekete csuha fölött. A papok mért járnak feketében, kérdezte egyszer az anyát. Mert fekete a ruhájuk, mondta az anya. A gyerek nem kérdezett többet, gondolta, biztos azért, mert gyászolják, hogy élnek, hogy nem mindjárt halottnak születtek, mert akkor ez az egész földi kínlódás nem lenne, mindjárt a mennyországba kerülnének. A pap nem dobta le a fekete kabátot, csak később, mikor az egyiptomi menekülésről mesélt, hogy Heródes elhatározta, hogy minden elsőszülött csecsemőt kiirt, hogy eltegye láb alól Jézust, aki aktuálisan elsőszülött fiú volt, de távlatilag szintén király akart lenni. Heródes meg nem akarta, hogy ne ő, utána meg az ő gyerekei legyenek a zsidók királyai, hanem egy jöttment galileai. A szent család menekült, amikor a gyereknek eszébe jutott a tükör, valaki benyitott. A Virág Erzsi volt, különben. A pap odanézett, a gyerek letette a tükröt a földre. Az ajtó becsukódott, a pap tovább mondta a menekülést, hogy míg ők Egyiptom felé mentek egy szamár hátán, addig Heródes katonái halomra vágták a kisdedeket. A pap a vérengzés ecsetelésekor dobta le a kabátját. Szerette ezt a részt.

A gyerek nem értette, ha Józsefnek megmondta az angyal, akkor mért nem szóltak a többieknek, milyen szemét dolog ez, gondolta, és elfelejtette, hogy tulajdonképpen egy istenről van szó, aki más elbírálás alá esik, neki ez csak egy család volt, amelyik titokban kilopakodik a városból, s hagyja, hogy a szomszédban például lemészárolják az ártatlan csecsemőket. Ő soha nem tudna ilyen lenni, hogy cserbenhagyja a felebarátait. Amíg ezen gondolkodott, az ajtó újra megnyílt és beröhögött a Virág Erzsi. A kisegítőbe járt, de most beteg volt a tanár a helyettesítő meg nem érkezett meg. A gyerek előrébb lökte a tükröt a padlón, már egész jól odaért az előtte ülő lány alá. A pap hol a vérengzésbe csapott, hol arról az útról beszélt, ahogy sziklákon meg sivatagokon át a szent család megközelítette Egyiptomot. Hideg volt, a gyerek azt hitte Jézus is fázott, most jött rá, hogy nem. Ott nincs tél, a pap is a rekkenő hőségről mesélt. Amikor közelebb ment az ajtóhoz, Heródes katonái a történet szerint épp miszlikbe aprították a csecsemőket, a gyerek látta maga előtt a szülőket, hogy mennyire sírnak, csak az a kettő nem, aki meglógott, aztán hirtelen lökött egy kicsit a tükrön, és odasandított, milyen képet hoz be, be lehet-e kukucskálni a lány szoknyája alá. A pap a kályhánál lehajolt a szeneslapátért. Fekete, nagy lapát volt vasból. Az ajtó nyitódott, a fekete kéz mozdult a fekete lapáttal és koppant a Virág Erzsi fején. A pap elfordult az ajtótól, többet nem fog kinyílni, nem fogja megzavarni egy elmebeteg a történetet.

Csend lett.

A pap levegőt vett, a gyerekek még azt sem. Nem tudta megállítani a lábát. Az ajtócsukódás zajában akarta előrébb rúgni a tükröt, de csak a csendben sikerült. Tisztelendő úr, tisztelendő úr, kiabált a lány, aki most a padja alá nézett. Mi van, még nem fejeztem be, mondta, mire a lány, hogy a mögötte ülő egy tükröt lökött alám, mert meg akarta nézni, kicsit elpirult, a bugyiját. A pap hirtelen bedühödött, mintha Heródes katonái zavarnák meg a mesét, kívülről a bolond lány, belülről meg ez a sunyi kis tükörtologató. Mit csinálsz te, mit csinálsz te! Hirtelen, mintha szárnyai nőttek volna, a fekete csuha lobogott a lendülettől, egy nagy fekete madár, aki épp az áldozatára csap le, és ez az áldozat a gyerek volt. Mit csinálsz te hittanórán, téged nem érdekel, hogy mi van a bibliában, hanem az, hogy mi van a lányok szoknyája alatt? Fura volt annyi szent történet után ezt a mondatot hallani a paptól, aki már le is csapott a gyerekre, kirántotta a helyéről, az ajtónak állította irányba, és kilökte.

A folyosón volt egy tornapad. Télen azon tízóraiztak. Most üres volt, csak kicsit később tűnt föl a gyereknek a Virág Erzsi, aki ott üldögélt egyedül. Kiküldött, kérdezte. Ki, mondta a gyerek és leült. Mért? A gyerek elmesélte a tükröt. Pont hittan órán, kérdezte a Virág Erzsi. Azt gondoltam, mondta a gyerek, hogy ilyenkor kevésbé feltűnő, mégiscsak hittan, meg pap. Én is azt hittem, nem ver rám a lapáttal, mondta a Virág Erzsi és mutatta a púpot a fején. A gyerek megtapogatta, mint egy dió, mondta. Dió, nevetett a lány, dió lett a fejemen. Nevessél te is, mondta a gyereknek. El fogja mondani a szüleimnek, mondta a gyerek. Attól félek. Dehogy fogja. Honnét tudod? Egy pap nem mondhat olyat, hogy bugyi. Biztos? Mért te el tudod képzelni ezt a szót a szájában? A gyerek nevetett, mert hirtelen megjelent előtte a pap szája, amiből mint egy mutatványos szépen lassan előráncigál a kezével egy női alsóruhát. Már nem félt, csak a tükröt sajnálta, amit a pap elvett tőle. Ugyan semmire nem jó, de mégiscsak az övé. Ajtó csukódott. Itt van a helyettesítő, mondta a lány és vihogva elment. A gyerek nézett utána, a lány vissza, egy pillanatra felrántotta a szoknyáját. A gyerek meglátta. Nézte és nem is értette, mért akarta korábban ezt annyira látni.