– Halló!

– Jó napot kívánok, Alsószegi Péter vagyok az Erste Bankból, és Márczy Lajost keresem.

– Én vagyok, jó napot.

– Márczy úr, szeretnék kérni egy születési…

– Nyolcvanegy, nullanyolc, tizennyolc.

– Köszönöm, igen. A rendszerünk elmaradást mutat az ön hiteltörlesztésénél, és…

– Tudok róla.

– Tud róla?

– Igen, tudok. Körülbelül úgy a hét második felében szándékozom befizetni.

– A hét második felében, rendben. Huszonnyolcezer forintról van szó. Akkor elteszem csütörtökig, ebben megállapodhatunk?

– Persze, remek lesz. Viszonthallásra!

– Megkérdezhetem, hogy miért csúsznak a befizetések?

– Hogyne kérdezhetné meg. Mert más befizetések is csúsznak.

– Történt esetleg maradandó egészségkárosulás vagy haláleset a családban?

A hálószobaosztályhoz érek és leheveredek egy hófehér nászágyra.

– Hát, most, hogy mondja, Lucyke elment.

– Hogy kicsoda?

– Lucyke, a kiskutyánk.

– Jaj, végtelenül sajnálom. Hogy éves volt?

– Nulla, kedves Péter, nulla. A parvó vitte el.

– Jesszus, az borzasztó.

– Ismeri a parvót?

– Hogyne ismerném, Márczy úr. A szájon át felvett vírus elsődlegesen a torok nyirokszöveteiben szaporodik el, majd a véráramba jut. A vérárammal való szóródást követően a vírus elsősorban a bélnyálkahártya hámsejtjeiben, a nyiroksejtekben és kölyökkutyákban a szívizomsejtekben is szaporodik.

– Pontosan ez történt Lucykével is. Magának is van kutyája?

– Volt. Tudna nekem adni esetleg egy vonalas számot, amin elérhetjük, ha ezen nem tudjuk?

– Szükségtelen, ezen mindig elérnek. Meg aztán kinek van manapság vonalas száma?

– Az állatorvosoknak, például. De szeretném jelezni, hogy egy héttel ezelőtt is kerestük, és nem vette fel. Hívtuk a munkahelyén, és ott azt mondták, hogy külföldön tartózkodik.

– Mit csináltak?

– Hívtuk a munkahelyén.

– Megkérhetném önöket, hogy ne keressenek a munkahelyemen?

– De hát nem értük el. Hol volt?

– Miért, maga hol volt legutóbb nyaralni?

– Montenegróban, a feleségemmel.

– De hisz ez csodálatos. Gratulálok!

– Köszönöm. 15-én lesz esedékes a következő befizetés, ugye tudja!

– Régóta házasok?

– Csak két éve, de a gimnázium óta tart a szerelem.Mondja,Márczy úr, minden rendben a munkahelyén, nem történt esetleg eltanácsolás, baleset?

– Hát egy kis hasmenés van, de az mindig van, szóval nem komoly. Hová járt gimnáziumba?

– A Szabó Ervinbe jártam.

– Angyalföldre?

– Igen.

– Mit is mondott, hogy hívják?

– Alsószegi Péter.

– Te kis szar!

– Hogy mondja?

– Te loptad el a focicipőmet másodikban! Tudtam, hogy valahonnan ismerős a neved.

– Figyelmeztetem, Márczy úr, hogy a beszélgetést rögzítjük.

– Rögzíted te a jó édes anyádat! Hol a csukám? Eladtad?

– Nem… nem tudom már, régen volt.

– Szóval beismered! Tudod mennyi volt az a csuka? Tizenötezer. Akkor, ’98-ban!

– Én csak kölcsönvettem, én nem akartam…

– Eladtad, mi?

– Nézze, lehet, hogy igaza van, de próbáljuk meg kulturáltan megbeszélni a dolgot.

– Próbáljuk!

– Vissza fogom fizetni a cipő árát, bár hozzá kell tennem, hogy használt volt…

– Mi volt használt?

– Jó, rendben, akkor legyen tizenötezer, adjon nekem egy számot, és felhívom, ha végeztem.

– Számot, mi? Az anyám másod-unokatestvérének is tudod a számát, nézd ki a rohadt rendszeredből.

– Igen, elnézést, igaza van, keresni fogom.

– Huszonkilencezerrel jössz.

– Micsoda?

– Ahogy mondom.

– De hát ezt hogy képzeli? Tizenötezer volt, ráadásul használt. Nincs is papírja róla, ez már több a soknál.

– Ne emelje fel a hangját, uram! Huszonkilencezer és kész.

– De miért?

– A kamat miatt.

– És miért pont ennyi a kamat? Miért éppen huszonkilencezer?

– Mert én azt mondom!

– Na, jó, bocsánat, de én leteszem.

– Ne merészeld letenni, hallod? Meg ne próbáld. Hé! Halló!