Profit és empátia kézen fogva
Egy szálloda, ahol mindenki megtalálta a neki való munkát. Mozgássérült informatikus, pszichés problémával küzdő felszolgáló, hallássérült konyhai kisegítő és végtagsérült recepciós. Sokaknak ez lenne a mennyország: fogyatékosként is boldogulni a munkaerőpiacon. – Egy gyerekkori barátomat agydaganattal százalékolták le – meséli Kocsy Béla, a Hotel Panda igazgatója. – Őt kísértük el egy szociális foglalkoztatóba, ahol szembesültünk azzal, hogy a sérült embereket alibi munkákkal, fölösleges feladatokkal kötötték le: volt, hogy előttük vágták el a gyöngysort, amit felfűztek. Nemegyszer ingyen dolgoztak: kényszerből aláírták, hogy felvették a fizetésüket, s mire megérkezett a foglalkoztatásuk után járó bértámogatás, a cég már csődöt jelentett, s vitte a több hónapos keresetüket. Több nyelvet beszélő diplomásokat láttunk teljesen belefásulni az ilyen mechanikus munkákba.
Ezen szeretett volna változtatni a korábban kínai tulajdonú hotelnél vezetőként dolgozó Kocsy Béla és felesége Gergely Krisztina, valamint családja, akik jelzáloghitelből megvásárolták, s önerőből felújíttatták és részben akadálymentesítették az épületet. Egy olyan szállóról álmodtak, ahol a fogyatékkal élők képességeiknek megfelelő munkát végezhetnek. – Senki nem hitt bennünk. Ha a bankhitel igénylésénél megmondtuk volna, hogy fogyatékosokat akarunk alkalmazni, egy fillért nem kaptunk volna. Fél évbe telt csak az, míg az engedélyeket megszereztük. A szakma őrültnek nézett: azt mondták, inkább egy kaszinóban verjük el a pénzt, úgy talán nyerhetünk is valamennyit. Azt tartották, egy szállodában egy csinos szőke hölgy kell a recepcióra, aki nyelveket beszél és mosolyog: erre bejönnek a vendégek. De ha a recepcióra raksz egy félkezű, esetleg féllábú embert, vagy ne adj’ isten egy skizofrén szolgál fel az étteremben, akkor elmenekülnek.
Nem így lett. A vendégek nagy része észre sem veszi a személyzet fogyatékosságát: ennél jobb visszajelzés nem kell. A munkahelyi kollektíva 95 százalékban megváltozott munkaképességűekből tevődik össze. A világon ez az egyetlen négycsillagos szálloda, ahol ilyen nagy számban foglalkoztatnak fogyatékkal élőket, s mindezt forprofit szervezetként: a legtöbb hasonló modell alapján funkcionáló külföldi szálloda mind alapítványi formában működik, jelentős állami támogatással. Mindenféle fogyatékossági csoportból vannak munkavállalóik: mozgássérültek, látássérültek, pszichés és mentális problémákkal küzdők, hallássérültek. Dolgozóik 40 százaléka diplomás, leszázalékoltságuk mértéke 50 és 80 százalék közötti.
– Nálunk mindenki egy külön történet – mosolyog Kocsy Béla. – 2008-ban nyitottunk, előtte a fogyatékosok érdekvédelmi szervezeteivel együttműködve toboroztuk a munkaerőt: meglepett, milyen rengetegen jelentkeztek. Nagy lökést adott, mikor láttuk, hány embernek lenne fontos a munka. Tudtuk, hogy pluszenergiát kell befektetnünk: fogyatékkal élőket alkalmazni nagyobb felelősséggel jár. Sokukból ki sem néztük volna, hogy képes erre a munkára. Volt, aki kilencszer kopogott az ajtón, mielőtt belépett volna. Elbizonytalanodtak a saját tudásukat illetően: az önbizalmukat kellett visszaadni.
A kiválasztásra egy speciális metódust dolgoztak ki. Kétkörös állásinterjút rendszeresítettek: először egy általános elbeszélgetésre hívják be a pályázót családtaggal együtt, majd konzultálnak a háziorvosával, hogy az adott feladatra alkalmasnak tartja-e őt. Ha megfelel, akkor jön a második interjú. Elutasítás esetén is igyekeznek felajánlani valamilyen lehetőséget: legyen ez akár elérhetőség egy másik cég HR-osztályához.
– Mindenkinek a megfelelő munkakört keressük: lényeges, hogy a beosztott a száz százalékot nyújtsa. Ha nem válik be egy bizonyos típusú munka, próbálunk valami mást házon belül találni. Azon van a hangsúly, hogy nyereséget termeljünk, így úgy tudunk segíteni, hogy a fenntarthatóság biztosítva van.
A Hotel Panda tavaly a 2008. évi bevételét megduplázta, s a kihasználtsága 60 százalékos volt, az arány a budapesti szállodákban csak átlag 50 százalék közelében mozgott. De nem ülnek a babérjaikon: próbálnak nyitni más, szintén fogyatékosságbarát új szegmensek felé. Fogyatékkal élő turistáknak szerveznek speciális magyarországi programokat: terápiás lovaglást, barlangtúrát, siketeknek magyar jeltolmáccsal városnézést. Kocsy Béla úgy látja, a fogyatékosok beutaztatása olyan turisztikai terület, ami jelenleg kihasználatlan, ezért is volna fontos a szálló teljes akadálymentesítése – erre egyelőre nincs anyagi keretük.
Két képzési programot is sikerrel működtetnek önkéntes alapon: a Salva Vita Alapítványnyal együttműködve értelmi fogyatékos gyakornokokat fogadnak, a Szempont Alapítvánnyal közösen pedig a látássérültek értékesítői gyakorlatát biztosítják. Fogyatékkal élő, siket szakmunkástanulóik is vannak: a siket és egészséges szakácstanulók együtt dolgoznak.
Kocsy Béla hisz benne, hogy profit és empátia járhat kézen fogva: attól, hogy valami üzleti érdekeket szolgál, még lehet felelős és társadalomtudatos, öszsze lehet hozni a kettőt.
– A fogyatékkal élők a saját bőrükön tanulták meg, hogy figyelni kell a másikra. Ők nyitottabbak, mint mi vagyunk. Lojálisabbak a munkahelyükhöz, nehezebben tudnak elhelyezkedni, így jobban megbecsülik a munkahelyüket: még betegen is bejönnének dolgozni. A cégek mégsem vállalják fel nagyobb arányban a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását: semmilyen szempontból sincsenek rá felkészülve. A legnagyobb probléma, hogy a fogyatékossági csoportokkal sincsenek tisztában: nem tudják elképzelni, hogy ők is meg tudnák állni a helyüket, és azt sem, hogyan lehet felkészülni a vendégként való fogadásukra.
