„Mint a viperaméreg: kis mennyiségben gyógyít, nagy dózisban halálos”
– Mi az oka annak, hogy a közösségi oldalak társkereső katalógusokká váltak?
– Ez a felület furcsa keveréke az álomnak és a valóságnak. Ebben a közegben a gátlásos, szociális értelemben korlátolt emberek úgy érzik: azonos esélyekkel indulhatnak a versenyben akár a legszebb nőkért is.
– Azok igyekeznek hódítani a világhálón, akik nehezebben teremtenek kapcsolatokat a mindennapokban?
– Alapvetően három csoportba sorolhatjuk azokat, akik levelekkel bombázzák a kiválasztott nőket a közösségi portálokon. Az első kategóriába azok tartoznak, akik nehezen ismer-
kednek a való világban, így azon a felületen igyekeznek hódítani, amelyen kisebb bátorsággal is megszólíthatnak olyanokat, akiket az életben sohasem mernének. A második tömböt azok alkotják, akik l’art pour l’art működnek, azaz mintegy sportot űznek a próbálkozásból, hiszen az ipari mennyiségben gyártott ajánlatokra olykor beeshet egy-egy jelentkező. A harmadik divízió azoké, akik új identitásra vágynak. Egy hatvanéves bácsi is belebújhat a huszonéves, kisportolt fiatalember bőrébe, így újra érezheti a flörtölés izgalmát.
– Milyen hatással lehet a felhasználó személyiségére a túlzott online jelenlét, az állandó virtuális szerep?
– A cybervilág ebben a tekintetben olyan, mint a viperaméreg: kis mennyiségben gyógyít, nagy dózisban halálos. Amíg a valós kapcsolatok elmélyítésére, továbbá karbantartására szolgál, addig előnyös. Amikor a virtuális relációk teljes mértékben átveszik az „élő” találkozások szerepét, akkor már rombol.
– Létezik-e egyáltalán olyan pozitív eleme az ismerkedés ezen formájának, amely átültethető a realitások közé?
– Az internetes párkeresés egy tanulási folyamat. Amennyiben a felhasználó feltérképezi az ismerkedés folyamatát, akkor az újonnan szerzett információkat a való életben is hasznosíthatja.
– Mi a legáltalánosabb jellemzője a kapcsolatteremtési kísérletnek?
– A legtöbb esetben aszimmetrikus viszony jön létre, azaz csak az egyik fél szeretne ismerkedni, a célpont kevésbé. Ráadásul a felhasználók többsége jelentősen túlértékeli magát abban a tekintetben, hogy kivel lép kapcsolatba. Olyan nőkre vadászik, amilyeneket sohasem kaphat meg a valóságban: a virtuális térben mindenki a legjobbakra utazik, miközben offline, azaz a valóságban esélye sincs a sikerre.
– Akkor miért gondolják azt a párvadászok, hogy az online felületen révbe érhetnek?
– Ahogy már említettem, ez a glóbusz az álom és a valóság keveréke. Ugyancsak jellemző, hogy az internetet használók többsége szexuális tartalmakat is fogyaszt a világhálón. Csakhogy ha egy fiatal a pornófilmekből szerzi elsődleges információit a szexről, akkor a valóságban is hasonlóképpen képzel el egy testi kapcsolatot. Irreális méretek és idomok, túlfűtött reakciók, folyamatosan szexéhes, mindenre nyitott lányok díszítik az itteni világot. S amennyiben a való életben szerzett tapasztalatok nem felelnek meg az internet „hajdobáló” realitásának, könnyen bent ragadhat a cyberromantika világában.
– Noha elsősorban az „ismeretlenül ismerkedés” árnyoldalairól beszélgettünk, számos pozitív példát is citálhatnánk, nem?
– Persze, hiszen a mindennapokban beszűkültek azok a terek, amelyek lehetőséget teremtenek az ismerkedésre. Könnyen lehetséges, hogy egyesek az internet segítségével találnak párt.
