A tanyasi „garden party” azonban új volt neki: Szabó összeráncolt homlokkal betűzgette a szöveget, s elmerengett rajta, hogy vajon miféle puccos városi bál készül odakint a hortobágyi pusztán. A találkozót megelőző napokban izgatottan telefonált a polgármesteri titkárságra az iránt érdeklődve, hogy miképpen kell a „garden partyt” érteni. Ott aztán megnyugtatták, hogy nem ő az első kérdezősködő, majd közölték: nem bálba hívják a vendégeket, hanem birkapörköltöt enni, csakhogy nem odabent esznek majd az udvarházban, hanem az udvaron.

Megkönnyebbültek a meghívott urak, de még nagyobbat sóhajtottak a feleségek, s köztük a molett Szabóné: a birkapörkölt tudvalevőleg nem kíván estélyi ruhát, és új hajat sem kell csináltatni miatta a fodrásznál.

A rendezvény napján maga a polgármester és a polgármesterné fogadta a vendégeket, a frakcióvezető és annak felesége társaságában. A lábuk mellett két hosszú szőrű, fekete puli szaladgált, amelyeknek nyakába nemzetiszínű szalagot kötöttek. A polgármester kutyái voltak, egy Koppány nevű, négyéves kan és a testvére, Hetyke – gondosan megszagolgattak minden újonnan érkezőt.

– Ezek a kutyák egyidősek a ciklussal, 2006 őszén születtek – csippentett a szemével a frakcióvezető. Ezen a megjegyzésen – maguk sem tudták, miért – hosszan nevettek az urak.

Miközben fölszolgálták az aperitifet, befutottak a képviselő-testület legnagyobb frakciójának tagjai. De nemcsak azok, akik a polgármester akaratából újra elindulhattak az októberi választáson, hanem azok is, akik kegyvesztettek lettek nála, s lemaradtak a listáról. Őket búcsúzkodni hívták ide, az „újoncokat” pedig ismerkedni. Kisebb-nagyobb csoportokra oszlott az udvaron a társaság: külön társalogtak a régi képviselők, s megint külön az újak, akikkel a régiek nemigen törődtek. De amikor a polgármester is csatlakozott az újakhoz, a pulik – mintha csak erre a jelre vártak volna – olyan őrült vágtába kezdtek az emberek körül, mintha nyájat tereltek volna egybe.

– Terelj, Koppány! Ügyesen, Hetyke! – nevetett föl a polgármester, mire a két kutya viháncolva táncolta körül a társaságot. Nevettek a hölgyek és az urak, és a pulik kívánsága szerint összébb tömörültek. Élvezték a játékot ők is.

– Milyen édesek! – kacagott föl Szabóné,aki a terelés folytán éppen a polgármester mellé került. Csillogó szemmel nézett az urára, mire az büszkén kihúzta magát.

– Na, hova hoztalak, asszony? – ezt üzente a tekintete.

Szabó aperitif gyanánt sört ivott egy feles barackkal. Majd negyedóra múlva lehúzott még egy kört, úgyhogy sürgetni kezdte a szükség, elindult hát az udvarház felé mosdót keresni. De mihelyst kivált a tömegből, s alig távolodott két métert, odaugrott hozzá Koppány és Hetyke. A bokája felé kapdostak, nem hagyták elmenni –s a megtermett, testes ember úgy topogott közöttük, mint egy birka.

– Nagyon vicces – heherészett zavartan Szabó, s belenyilallott a szívébe valami furcsa felismerés.

De nem mert ezekbe a csahos kutyákba belerúgni.