– „Az idegen szép” – nézett rám rebSlojme. – Maga hallott erről a kampányról? Lesz egy ilyen kiállítás is.

Bólogattam.

– Nem túl lelkes – jegyezte meg. – Bármaga ritkán lelkesedik. Mások a maga korában forradalmakat szerveznek... Mit szól hozzá?

– Nem olvasunk inkább? – kérdeztemvissza. Gyakran előfordult, hogy bár tanulni mentem fel hozzá, másra terelte a szót. Míg engem éppen a múlt vonzott volna, őt láthatóan a jelen izgatta. Az sem először fordult elő, hogy ironizált velem. Mint aki fel akarja piszkálni vitakedvem, ki akar mozdítani tompaságom falai mögül. Ravaszul kérdezett, nem lehetett tudni, mit gondol, így alkalmazkodni se lehetett hozzá s elkerülni a vitát. Szeretett vitatkozni; néha csak a vita kedvéért vitatkozott, mint aki hidat akar emelni szavakból a csend szakadéka fölé. Nem volt kedvem az érvek párbajához. Bár egyetértettem az akció törekvésével, zavart a túlzott magabiztosság; szkeptikus voltam a kampány sikerét illetően.

– „Az idegen szép” – ismételte meg,mint aki ízlelgeti a szlogent, próbálgatja akusztikáját, mérlegeli várható hatását.

– Értem, hogy mit akarnak – mondtam kényszeredetten –, csak nem hiszem, hogy hatásos. Az avantgárd keveseket vonz. Még akkor is, ha jól reklámozzák.

– Nem tűnik fel itt magának valami? – kérdezte, és maga elé húzta az újságotaz asztalon, ahogy máskor a közösen olvasott Talmud-fóliánst nyitotta ki.

Értetlenül ráztam a fejem.

– Úgy értem, nem hiányzik itt valami? – igazította meg előrecsúszó kapedlijét.

– Az idegen nem feltétlenül szép, bárlehet az... – próbálkoztam egy lehetséges magyarázattal. – Talán kíváncsiságot kelt, de gyakorta félelmet, gyanakvást, ellenérzést is.

– Bizony ám! – bólogatott. – Mondja,Miklós, hogy fogadják ezt a kampányt az emberek? Egyetértenek vele? Vagy csak azokat győzi meg, akiknek amúgy sincsenek előítéleteik?

Kezdtem dühbe gurulni. Úgy éreztem, mintha az én nyakamba akarná varrni, hogy a jelmondat túloz, és az előítéletek terjednek.

– Mi jut magának eszébe erről a szlogenről? – hajolt az újság fölé. – Semmi nem ugrik be, amit közösen tanultunk? Hirtelen világossá vált, mire céloz. Felderengett a forrás.

– „Szeressétek az idegent, mert idegenek voltatok Egyiptom országában”? – kérdeztem, mint aki nem biztos a dolgában.

– Ahogy mondja. Harminchat helyenszerepel a Tórában. Látja, nem hiábavaló a tudás.

Megint iróniát véltem kihallani a hangjából.

– Maga szerint hatásos ez a kampány? – kérdezte újból. – Megértik az emberek? A magukénak érzik?

Bizonytalanul megráztam a fejem.

– És azt is meg tudja mondani, miért?

– Talán mert túloz – sóhajtottam. –Olyasmit sugall, amit az emberek nem éreznek, és mert nem érzik, elégedetlenek lesznek, talán dühösek is, hogy nem felelnek meg. A törvény legalább magyarázatot ad, miért kell így tenni. Azért van, hogy korlátozz on, emberré tegyen, és emlékeztessen az egykori kiszolgáltatottságra.

– Gratulálok. Nagyon szépen megtanulta a leckét – mosolygott. Felingerelt.

– Van még valami? – kérdeztem türelmetlenül, mert úgy éreztem, megválaszoltam neki, ha nem is nyugtatott meg a válasz.

– Volna éppen – hajtotta össze az újságot. – Azt is tudja, mit mondanak a hagyományos kommentárok, amikor ezt a helyet magyarázzák?

Rövidzárlat. Nem emlékeztem, pedig tanultuk már ezt a szakaszt.

– A középkori magyarázatok meg azortodox fordítások a betérőkre vonatkoztatják ezeket a szöveghelyeket – tolt elém az asztalon egy kinyitott bibliát, melyet mintha előkészített volna. – A szétszóratásban, pláne a középkorban, önvédelem volt a bezárkózás... Pedig szerintem nem mondaná a szöveg, például a harmadik könyvben, hogy „Olyan legyen nálatok a jövevény, aki köztetek tartózkodik, mint az odavaló”, ha nem a tényleges idegenre értené.

Zavartan pillantottam fel rá. Most aztán igazán nem értettem a leckét.

– Csak azt akartam magának mondani, Miklós – nézett rám komoly arccal, miközben a szeme tikkelt egy kicsit –, hogy az idegent szeretni sokkal nehezebb, mint amit egy szlogennel meg lehet oldani. De nekünk akkor sincs más választásunk... És nem csak a soa miatt... Én emlékszem arra is, amikor a nyolcvanas években, bizonyos házakban még nem lakhattak feketék Chicagóban. Ismerem a félelmet az idegentől, de az idegen félelmét is ismerem... És ugyan megértem a kommentárok szigorúbb szemléletét is a diaszpórában, de azt is tudom, hogy néha szükség van avantgárd gesztusokra, hogy rádöbbentsük az embereket a maguk szűklátókörűségére. Na így már volt értelme átjönnie? Tanultunk valamit?