Maga alá teríti a konyharuhát, leül a műbőr hokedlire.

Ő jól tudja, mire gondolok most, mondja, mert az újsághírek után mindenki arra gondol kapásból, hogy ő lényegileg nem szerette az anyuját. Na mármost lehet, hogy hibáztak személyes szabadságban, de attól még igenis gondviselőleg szerette. És az ő ura is, történt, ami történt. Ha elmászkált is, ha lepiszkolt is, ha volt is fegyelmi probléma, szerette.

Illetve szereti a helyes kifejezés, mert mind a mai napig jól van hál’ istennek az anyu, lett vásárolva banán, úgyhogy napirenden van a meglátogatása, nem mondja, hogy gyakrabban, mint néha-néha, de napirenden van. Benzinben se és időben se könnyű összehozni, de előbb-utóbb lerendezik, abban nem lesz hiba, meglátogatják a személyes szabadságába, nyolcadmagával per szoba, megnyugodhatok. Ez nem szeretés vagy nem szeretés kérdése, mint a könyvekben. Ilyesmire nemigen ér rá az, aki vinni akarja valamire, vagy akár csak fenn akar maradni a felszínen, például sokak szája-kapcája ellenére, mert azok lettek ők, komplett faluszája-kapcája.

És miért?

Egy rohadt, semmike lánc miatt.

De tényleg a legkisszeműbbet gondoljam el, kis híján nyaklánc, legföljebb toalettlánc, tisztesség ne essék szólván, és tisztára könnyűfémből, mert az ő urának az volt az első kérdése, pedig neki nem is konkrét anyuja, hogy nem-e dögnehéz a viselőjére nézve.

És talán innen kéne nézni azt a körülményt is, ami persze hogy hülyeség, hogy az ura kiprintelte és kiragasztotta a postaládára, „vigyázat, az anyós harap”, mert akár hiszem, akár nem, ezt az anyuja mondta tréfából, amikor odaerősítették, hogy majd még a végén harapok is. Na ezen jót nevetett a férje, és amilyen marha bír lenni, kirakta a kapura.

Ő persze rögtön levette titokban, mert jó bemondás ide vagy oda, minek ezt reklámozni, az ő anyuja mégse kutya, de akkor már valaki lefényképezte a cédulát, föltette a YouTubera házszámmal.

Mérget venne rá, hogy az az illető rakta föl, aki már a második este átjött, hogy megnézze, milyen technikát talált ki az ő ura, és komolyan érdeklődött, hogy melyik szaküzletben van ilyenfajta lánc, mert neki is kéne valami távlati megoldás idős emberre, az ura meg bólogatott, még le is csípett neki a láncból egy darabot, odaadta, hogy ezt kell keresni, meg hogy méterbe’ van, nem kilóra satöbbi, lényeg a lényeg, normálisan elbeszélgettek, az meg végül följelentette őket. Talán mert irigy volt az ötletre, esetleg szerepelni akart a médeába’, ki tudja, furcsák az emberek, s nem mindig jó irányba. Talán csak nem kapott láncot, és azért.

Ha meg bírná mutatni nekem a láncot, rögtön érteném, de nem tudja, mert lefoglalták és elvitték mint bűnjelet.

Az ura kihúzott egy szál marhaerős drótot két méter magasba, arra egy ilyen karabinert erősített, hogy csússzon, s ahhoz hurkolták a kis nyári láncot, meg az anyuja derekára a másik végét lakattal. Próbáltak ők mindent mást, ne higgyem, hogy nem, a spárgát mindig elszakította, ha belegabalyodott, vastagabb kötelet meg mégse akartak alkalmazni, az ugyanis embertelenül nehéz, pláne mikor megszívja magát vízzel.

Lett volna még megoldásnak a gyerek, de hát az se tölthette az egész idejét azzal, hogy az öreganyjára, vagyis hát a nagyanyujára vigyázzon, hiszen annak keményen tanulni kellett a mai világban, meg különórára járni, mert ha bejött egy rossz bizonyítvány, az apját úgy kellett lefogni, jött a kikapás, jó bizonyítványkor viszont az ellenkezője, ezt hozzá kell tenni, akárki állítja, hogy az ura nem bánt volna kesztyűs kézzel vele és a gyerekkel, mert ha volt eredmény, volt kesztyű, ha nem volt eredmény, nem volt kesztyű.

Egy totál kiszámítható ember, és az nem kevés, ő pontosan tudta, mire készüljön, már abból, ahogy odatámasztottta este a biciklit a kútkávához, már a káromkodásból tudta, s úgy állt be lelkileg, és egyszer se tévedett, erre mérget vehetek. Bárcsak egy hivatalnál ennyire tudhatná az ember, de nem, nagyon nem, ő évekkel ezelőtt megírta közérdekű levélben, hogy Ikszné nyúltáppal eteti az apósát, de egy vakhang, annyi választ se kapott. Most meg hatan jöttek ki a feljelentésre szirénázva, neki máig nevetnie kell, mert nem lehet mindig sírni, hogy mi mindenre van ember.

Az a lényeg, hogy lefoglalták a láncot, illetve, most jut eszébe, volt itt még belőle egy kevés, ha mégis elszaggatódna. Nézze meg az ember, ő úgy éljen, hogy itt hányódott a hűtőládán egy stanecliban, rá is volt írva, mert ő precízen ráírja mindenre a tartalmát, hogy anyuka lánca, most meg nem tudja, hol van. Elkeverhette a gyerek, talán kellett az iskolába, ezek folyton kísérleteznek, az ész megáll, vagy az ura umbuldálta el, mert az is mindig pu sszog a hobbija végett, hiszen ideje az van, több is, mint kéne, egyszóval sajnos nem tudja megmutatni, ne is haragudjak.

S ha már itt tart, a kis lakatot se tudja megmutatni az előbbi okból, csak legföljebb az emlékkönyvet, amiről nagy hirtelen leszedték, amikor kellett, ugye, mert azt viszont a teste árán se engedte lefoglalni, az neki a legszebb emlékek egyike, hiszen még az édesanyujától kapta kisleány korában. Sajnos a mai gyerekek már az atyaistennek se emlékkönyvezkednek, és ez meg is látszik rajtuk, az ő lányán például, tisztelet a kivételnek.

Evezz, evezz az élet tengerén, és ki ne köss a bánat szigetén, kívánok tenéked még tovább evezni, és a boldogság szigetén kikötni, momentán ennyi jut eszébe, éppen előkeresheti, de megmondja őszintén, azóta, hogy kijött a rendőrség, nem tudná nem egy kis belső hogyhívjákkal olvasni, úgyhogy ezt ne kérjem tőle.

Mert lényegében ők meg lettek hurcolva egy merőben eseti dolog miatt, hiszen ő megmondta világosan az urának, hogy csak átmenetileg jöhet szóba lánc, amíg jó idő van reggeltől estig, és egészségkárosodás nélkül szellőzködhetik az anyuja a jó levegőn. Bezárva a büdös szobába sokkal rosszabb lett volna, ott még rája se tud rendesen nézni, így meg, ha jön-megy, csinálja, amit kell a ház körül, inkább rá tud pillantani, hogy rendben van, elbóklászgat iksz métert, van neki ott szék, elmehet az árnyékba, a diófa alá, vagy ha szükséglete van neki, kényelmesen eléri a kerti illemhelyet. És ez ment is szinte egész nyáron, szabályosan jó színt kapott az anyuja, egy szóval se jelezte, hogy merre hány méter, csak amikor vallomást tett, hogy a saját lánya korlátozta tartósan a személyes szabadságában.

Azt már csak halkan és mellesleg jegyzi meg, hogy, ha vitatható módon is, de ezzel az egyszerű találmánnyal ők szabályosan meggátolták az anyuját, hogy elkószáljon például, mint az gyakorta megesik a vidéken, és akkor aztán tűzoltóság, honvédség, átfésülés hajnalig nem éppen pozitív eredménnyel és méregdrágán – tessék már megmondani, az mért jobb ennél a társadalomnak? Persze a lánc se jó, belátja ő most már, ha varr alá az ember ilyen pamutgurtnit, akkor se.

Semmi se jó, mert az ember gyakorlatilag nem elég jó.

Viszont, ha meg nem sért, van a szakállamon egy csöppike fújós tejszín, azt le kéne törölni, itt van a konyharuha, használjam bátran.