Életmentő pontok a BROKERNET-nél

A hirtelen szívhalál bekövetkezésekor az újraélesztéshez használható félautomata delbrillátorok (AED-készülékek) megvásárlására és laikus életmentők képzésére hirdetett pályázatot 2009 végén az egészségügyi tárca.

Freshhh: a Mol tudásvetélkedője

A Mol immár negyedszer rendezte meg a Freshhh nemzetközi vetélkedőt, amelyen idén a világ 25 országának több mint 100 egyeteméről 580 csapat, 1700 egyetemista vett részt.

Lovasterápia: a gyógyulás iskolája

„A lovaglás egy közösen folytatott utazás, melynek során a ló és lovasa megpróbál összeszokni, igyekszik megismerni egymást, és ha ez sikerül, megszületik a csoda.

Mentőrobogók a fővárosban

.

Társadalmi elkötelezettség a Postánál

A Magyar Posta a közelmúltban tette közzé pályázati felhívását, mely szerint a Posta a Felsőoktatásért Alapítvány az iskoláztatási költségek részbeni vagy teljes átvállalásával esélyt kíván adni az alacsony jövedelmű postás családok tehetséges gyermekeinek tanulásához.

 

Kattintással is lehet új kutyát örökbe fogadni

Idén is folytatódik a tavaly sikeres Pedigree Örökbefogadási Program, akkor másfél ezer szerencsétlen sorsú ebnek sikerült új gazdára, a korábbinál bizonyára jobb otthonra lelni. A Mars a legnagyobb állateledel-forgalmazó, idén is újraindítja az akciót, amelyhez garantáltan tízmillió forintos támogatást biztosít.

Magyarországon 1,8-2 millió kutya él, a mintegy másfél száz hatóságilag is engedélyezett, illetve karitatív alapon működő menhelyeken évente 12-15 ezer állat fordul meg, ezeknek csak egy része kerül új gazdához, s élhet házi kedvenchez méltó életet. Mindez felveti az állatok iránti felelősség kérdését. Pontosan e felelősség kérdését elemezte és a tennivalókat vette sorba néhány héttel ezelőtt a Felelős Állattartás Magyarországon címmel rendezett kerekasztal-beszélgetés is. A találkozót a Mars Magyarország azért hívta össze, hogy összefogásra ösztönözze a témában érdekelt civil és hivatalos szakembereket és szervezeteket.

Kiderült, hogy az igazgatás szereplői, a menhelyek fenntartói, állatorvosok és állatjóléti szakemberek ugyanazon a véleményen vannak: szükségesnek tartják a menhelyek helyzetének javítását, a szaporodás szabályozását, az örökbefogadás anyagi terheinek megosztását, a nyilvántartást és a társadalmi szemléletformálást. Ács Tamás, a Mars Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy program anyagi alapját a Pedigree-termékek értékesítéséből 2010. június 1. és november 30. között befolyt összeg jelenti, de a cég mindenképpen garantál tízmillió forintot. Ha azonban több gyűlik össze, a garantált tízmillió feletti részt egyenlően osztják el az idei öt nyertes menhely között.

Ahogy az elmúlt évben, úgy az idén is a kampányban részt vevő állatmenhelyek pályázatait szakmai zsűri minősítette. Emlékezetes, hogy tavaly összesen több mint 300 kutya ivartalanítására, 550 kedvezményes áron megvásárlására, egyedi elektronikus (mikrocsip) azonosítók beszerzésére, tíz új – fedett kifutóval ellátott – kennel megépítésére nyílt lehetőség. Emellett idős állatok számára fűtött helyiség kialakítására, állandó munkaerő alkalmazására, állateledel megvásárlására, irodabútorok beszerzésére is futotta az összegből.

A pályázók többsége nagyon pontos üzleti tervet készítve mutatta be, mire szeretné fordítani a pénzt. Az öt nyertes menhely végül a Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület, a Nagykanizsai Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület, a Siófoki Állatvédő Alapítvány, a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület és a Tappancs – Szeged Állatvédő Alapítvány lett. A menhelyek egyformán két-kétmillió forintos támogatásra számíthatnak.

A kampány másik fontos eleme, hogy a Mars által fenntartott – http://pedigreeorokbefogadas.hu honlap – segítségével másfél ezer kutya talált új gazdára. Mayer Zsolt, a Mars Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezetője elmondta azt is, hogy a honlapon a Magyarországon bejegyzett menhelyek háromnegyede megtalálható. Idén két téma kap kiemelt hangsúlyt: a virtuális örökbefogadás és az örökbe fogadott kutyák beilleszkedése új környezetükbe.

A kampány nagykövete idén is Hegyi Barbara színművésznő, aki 2009-ben a kampány keretében maga is örökbe fogadott egy komondort.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.