Egy hasonló
A nap visszfényét
maga mögött a szűz havon világoskéken kitakarja
a gyönge törzs
és hét-nyolc ceruzányi gallya.
Hol a vakító ragyogásnak tengelye,
a világoskék a sötét,
az árnyékával rögzíti a nap,
hol összeérnek, a diófacsemete tövét.
Egy folyam szabad istene
a gyönge törzs lassan áramló nedvein az úr.
Mint az árvíz a földeken, olyan,
ahogy a gallyas árny a fényre ráborul.
A hársfa ernyős ágain
az apró ágakig megült a hó.
Amilyen fénye van a csupasz fa alatt,
mintha az ágak árnya lenne rajtuk a hótakaró,
az ágvonalat követő
kisebb felületű fehérség,
árnyék: akár a látásé a vakság
vagy jóllakottságé az éhség.
A puha nap
a horizont alá hajol,
és alvadó sötétlilán
üt át egész a hegyekig a tágas domborzat a hó alól.
Lanczkor Gábor (1981), Junior Príma díjas. Legutóbbi kötete Vissza Londonba címmel 2008-ban látott napvilágot a Kalligramnál.