Mint hálójából a pók egy nagy
szélroham után, mely elszaggatta
a puha vázat, szétlökte az össze-
tartót, összegyűrte az idegent,
és megsejttette az örök biztonsághoz
szokott állattal, hogy más idők jönnek,
más szelek, és már nyolc láb se elég
a biztos légben járáshoz –
kiestem a kultúrából, hiába
olvasok reggeltől estig, hiába
hallgatok olyan zenét, ami
erős, mint a pókháló, és korábban
titánokat is megbírt, kis legyek,
ötlábú pókok, lepotyogunk a fű
közé, kiesünk önmagunkból,
a szerepeinkből, már egyik sincs,
pedig bármelyik segíthetne,
hogy egésznek, lénynek hazudjam
magam, de látom távolodni
az értelmet, a szépséget,
mint egy átvonuló vihart a pók
, akinek most óriás szöcskékkel,
hangyákkal kell szembenéznie
az új viszonyok közt, az új hazában,
mely ugyanott van, ahol
a régi, és föl kell másznia egy fűszálon
a magasba, hogy új hálót szőjön.

Vörös István (1964) József Attila-díjas. A Vörös István gép vándorévei című verseskönyvét 2009-ben adta közre a Jelenkor.