Ami súlyos örökség volt, az a magas államadósság. A lengyelekéhez mérhető adóssággal indultunk, csakhogy amíg náluk az állomány felét kormányhitelek tették ki, addig mi főként japán bankoknak tartoztunk a korábban felvett, piaci kamatozású hitelekkel. A lengyeleket nyomasztó hitelek felét elengedték a kormányok, ezt a szívességet azonban a privát bankok velünk szemben nem tették meg – jegyzi meg a kutató.

A régió országai ezután eltérő utat jártak be. Mi hamarabb liberalizáltunk, valódi, piaci privatizációt folytattunk le, szemben például a csehek vócseres magánosításával, ahol a jegyek nem szakmai vállalkozásoknál, hanem különféle befektetési társaságoknál landoltak. A gyors fejlődés közepette az Antall-kormány két területen hozott hosszú távra kiható rossz döntést. Egyfelől a mezőgazdasági szerkezet szétverésével óriási versenyhátrányba hozta Magyarországot a régió agrárországai között. A lengyeleknél például megmaradhattak a kisparaszti gazdaságok, egészséges földkoncentráció ment végbe, s később hatalmasat profitáltak az uniós támogatásokból. A másik szarvashiba az orosz piaci kapcsolatok felszámolása volt – véli Inotai András. Az ideológiai alapon dolgozó oroszellenességért óriási árat fizetett a magyar gazdaság, miközben a régiós versenytársaink hamar betöltötték megüresedett helyünket.

A rendszerváltáskor előnyünkre szolgált a volt szocialista piacon kifejlődött vállalkozói réteg, amelynek egy része aztán a növekedést megcélzó gazdasági tevékenység helyett inkább az adócsalásra és az állami támogatások megszerzésére szakosodott. Versenytársaink ideológia alapon sem tehették lehetővé egy hasonló képződmény létrejöttét. Egy Magyarország méretű piacgazdaság amúgy háromszázezer vállalkozást tud normálisan eltartani, ehelyett számuk hamar 800 ezerre hízott, s ami még nagyobb baj, a szabadsághoz szokott vállalkozók nehezen tűrik az alkalmazotti kötöttségeket, így a visszaút is nehéz számukra – jegyzi meg Inotai András, megemlítve, hogy a vállalkozói léttel együttjáró szinte intézményes adóelkerülés nemcsak morális válságot eredményezett, de irdatlan összegekkel rövidítette meg a költségvetést. Ráadásul – folytatta –, a magyar vállalkozó, amint jövedelemhez jutott, fogyasztóként jelent meg a piacon: elsőként vett egy jó autót és egy drága lakást, ahelyett, hogy a német példát követve három generáción át a cég fejlesztésére fordította volna a forrásait. A jólét kimutatása iránti igény persze másutt is jelen van, talán a cseheket és a puritánabb lengyeleket leszámítva. Minél keletebbre megyünk, annál látványosabb ez a jelenség.

Inotai András