Csókay András agysebész, aki immár két hónapja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház idegsebészeti osztályának vezetője, kategorikusan fogalmazza meg elvárásait: „Addig egyetlen miniszerelnök vagy miniszter sem járhat hatalmas fekete autókkal, amíg egyes kórházak osztályain a saját ürülékükben fekszenek a betegek, mert nincs pénz pelenkára, vagy az adott osztályon egyetlen nővérre hatvan ápolt jut. (...) Nem fejlesztésre kell a pénz, hanem a működtetésre: az orvosok és ápolónők bérére, a betegek étkeztetésére, a gyógyszerekre, és igenis, olyan „triviális” dolgokra, mint a géz, a fertőtlenítő, vagy épp a vécépapír.” S hogy miként lehet rendbe tenni az egészségügyet? Szerinte elsősorban vissza kell adni azt a pénzt, amit az elmúlt négy esztendőben elvontak az ágazat működtetéséből. Úgy véli, ha a következő kormány bele mer nyúlni a korrupciós ügyekbe, és visszaszorítja az umbuldát, könnyen megtalálja a fedezetet erre. Hasonlóan fontos lépésnek tartja, hogy az önző, a betegekkel nem törődő szakmailag alkalmatlan vezetőket le kell váltani. – Vissza kell nyúlni akár a beosztott orvosi rétegig is, és onnan kiválasztani tisztességes és lelkiismeretes embereket az intézmények új irányítóinak – vallja.

Papp Lajos, a mára nyugalomba vonult szívsebész a pénzhiány mellett azt is nagy gondnak látja, hogy az akut betegek gyógyítására hivatott kórházi ágyak jelentős hányadán idős betegek ápolása folyik. Ez pazarló megoldás. Papp hangsúlyozza: egyetlen egészségügyi intézményt sem szabad bezárni, viszont a megfelelő felszereltséggel és szakembergárdával nem rendelkező kórházak szociális ápolási feladatot kaphatnának. Az idősek ápolására átálló kórházakban olcsóbban lehetne ellátni a betegeket, mint az aktív ágyakon. Hogy pontosan hány ápolási ágyra van szükség, azt egy átfogó felméréssel kell megállapítani, mert eddig nem készült ilyen célú statisztika.

Repa Imrétől, a kaposvári kórház irányítójától sem áll távol a funkcióváltás gondolata. Ő arra emlékeztet, hogy komoly szemléletváltásra van szükség az orvostársadalmon belül is, az ugyanis tarthatatlan, hogy az ellátó rendszer különböző pontjain dolgozó szakemberek görcsösen ragaszkodnak a megszerzett pozícióikhoz, és nem hajlandók támogatni, sőt, inkább akadályozni próbálják a rosszul működő struktúra hatékonyabbá tételét. A szerkezetváltás szerinte óhatatlanul érintené az egyetemi klinikákat is, amelyekre Repa sok szempontból egy idejétmúlt rendszer kövületeiként tekint. De a professzor nem állna meg az intézményeknél, fontos feladatnak tekinti a társadalombiztosítási rendszer újragondolását is. Ez tartalmazná az állam által finanszírozott kötelező ellátások meghatározását, és rögzítenék mely szolgáltatásokat lehetne csak egyéni kiegészítő biztosításokkal igénybe venni. Ehhez kapcsolódva világosan szét kellene választani az egészségügyi és a szociális ellátásokat, ezek ugyanis – Repa tapasztalata szerint – jelenleg összekeverednek az egészségügyi intézményrendszerben.

Varga Péter Pál gerincsebész az orvosi vállalkozások lehetőségeinek reménybeli bővüléséről is beszélt: „Nem megkerülhető a magántőkének a közfinanszírozott ellátásba történő bevonásának kérdése. Nyilvánvaló, hogy átlátható, jól ellenőrizhető viszonyok között bizonyos területeken egyértelműen helye van a magántőkének: itt mindenekelőtt a háziorvosi és szakorvosi praxisok fejlesztésére, a területi ellátás színvonalának emelésére hívom fel a figyelmet. Miért ne építhetne saját pénzén rehabilitációs szakrendelést – a hozzá tartozó tornateremmel, fizioterápiás egységgel, megfelelő személyzet alkalmazásával – egy háziorvos? Miért ne kaphatna ehhez fejlesztési banki kölcsöntőkét, amelynek fedezeti eleme a háziorvos közfinanszírozása lenne? Sokakkal ellentétben én a nagyberuházásokat állami feladatnak látom, központi kapacitástervezés és népegészségügyi szükségletek alapján, míg a helyi ellátási formákban adnék tág teret az orvosok, gyógytornászok, más egészségügyi dolgozók üzleti befektetéseiből létrejövő egzisztenciavállalkozásoknak. Nyilvánvaló, hogy ehhez átlátható közfinanszírozási viszonyok, kiszámítható bevételek kellenek, az OEP oldaláról ennek kellene megfelelni (beleértve a szigorú ellenőrzés szakmai és pénzügyi feltételrendszerét is).”

Czeizel Endre orvos-genetikus az emberi beruházásoknak egy másik dimenzióját idézte fel kérdésünkre: – Aki a jó egészségügyben gondolkodik, annak tudnia kell, hogy az egészség védelmének csak egészségesen világra jött embereknél van értelme – emlékeztetett. –Ezért az egészségpolitikának elsősorban a születésekre kellene koncentrálni, az élet nagy kérdései ugyanis a fogamzáskor dőlnek el, így arra kell felkészülni. Ebből következik Czeizel várakozása is:

– Ha a fogamzás előtt megtörténnea szexuális úton terjedő betegségek szűrése, illetve ha már kamaszkortól fölkészülhetnének a lányok és a fiúk is a családtervezésre, ha a gyermeket akaró nők már a fogamzás előtt idejében hozzájutnának a magzatvédő vitaminhoz, sokkal több egészséges baba születhetne.