Pillanatnyilag azonban azokkal a pla kátüzenetekkel kell beérnünk, miszerint: „megvédjük a nyugdíjasokat”, meg hogy „mi védjük meg a nyugdíjasokat”, esetleg „nem hagyjuk privatizálni a nyugdíjat”.

Visszanézve a korábbi választásokra, lehet, hogy jobb is így. Megvan annak a veszélye, ha valamelyik párt – mint tették ezt a szocialisták mondjuk 2002-ben – a vállalásait meg is valósítja, nem nézve, mennyibe kerül az államnak. Most is látni hasonló elszántságot a Fidesz részéről. Ők a magánpénztári rendszert átalakító – azt jóval kiszámíthatóbbá és átláthatóbbá tévő – törvény komplett eltörlését ígérik. Ez is lenne annyira fájdalmas, mint a másik párt megfontolatlan költekezése.

A haladék azonban nem jelenti azt, hogy az új kormányon és törvényhozáson eluralkodhat a nyugalom. A következménnyel többször szembesültünk a közelmúltban.

Amikor évtizedeket átfogó szisztémáknál már nincs más megoldás, mint a tűzoltás, a kiszámítható és „puha” átmenetek helyett jönnek a drasztikus változások: nemzedékeken belül és nemzedékek között hatalmas igazságtalanságok keletkeznek. Ehhez társul még a súlyos hitelvesztés, ami minden bizalmon alapuló rendszert – és ilyen a társadalombiztosítás is – romba dönthet. Az ideális nyugdíjrendszertől azt várjuk, hogy független legyen a politikától, igazodjon a befizetésekhez, ne terhelje a költségvetést, ugyanakkor szavatolja a szolidaritáson alapuló, biztos öregkort. Ilyen azonban nincs. A következő kormánynak rangsorolnia kell a célokat. Nem lesz egyszerű dolga. A Medián közvélemény-kutató nemrég készült felmérése alapján a társadalom megosztott ebben a kérdésben. A többség nem ért egyet azzal, hogy mindenki csak anynyi nyugdíjat kapjon, amennyi a befizetései alapján jár neki. A felmérésben részt vevők többsége egyenesen úgy vélte: az államnak mindenki számára garantálnia kell a megélhetéshez szükséges minimális nyugdíjat.

A közhangulatnak a nyugdíjkerekasztal szisztémái közül kettő látszik megfelelni: a pontrendszerrel kombinált alapnyugdíj – azzal a veszéllyel, hogy tovább erodálódik a járulékfizetési fegyelem –és a kötelező előgondoskodást „eltörlő”, tisztán alapnyugdíjas szisztéma. Ami viszont az átmeneti időszakban finanszírozhatatlanul drága. Illúziónak tűnik továbbá, hogy kizárólag a befizetésekhez vagy a megtakarításokhoz igazodó járadék szorgos járulékfizetővé tegye a jövő nyugdíja sait. Pedig ez a feltételezés a kiindulópontja a többi szisztémának.