FIDESZ

Az egészségügyi programban következetesen végigvonuló koncepcionális elv a markáns közösségi (állami/önkormányzati) szerepvállalás. Ez megjelenik nemzeti kockázatközösségen alapuló egybiztosítós modell melletti kiállás, illetve a járó- és fekvőbeteg-szakellátás talpraállítása tekintetében az állami szerepvállalás hangsúlyozásával. A forrásteremtés kérdésében a kiszámíthatóságra és a következetességre kerül a hangsúly, ami az elmúlt évek hektikus egészségpolitikai és zavaros finanszírozási viszonyait tekintve nyugvópontot is eredményezhet. Az egészségügyben rejlő tartalékok tekintetében nem az orvos-beteg viszony, azaz a betegágy melletti gyógyító munkára helyezi a hangsúlyt, hanem a közbeszerzésekre, a drága kiszervezések és a párhuzamos fejlesztésekre fókuszálnak. Nagyon jó optikából közelíti meg az állami és önkormányzati szerepvállalás arányainak esetleges módosítását: a kulcskérdést az ellátandó feladatok és a rendelkezés álló források összhangjára helyezi.

JOBBIK

A biztosítói oldalon a társadalombiztosítási rendszer mellett foglalnak állást, és a szolgáltatói (kórházi) oldalon sem támogatják a „HospInvest-szerű” privatizációt. Támogatják viszont a magántőke szerepvállalását, ahol a tőkebefektetés megtérülését szolgáló profit kinyerése nem a működtetésre fordított összegekből történne. Ennek pontosabb értelmezése azonban nem derül ki. A hálapénz megszüntetésére irányuló kérdésre a legkonkrétabb válaszként fogalmazza meg a tervezhető életpálya biztosítását, a képzés és a munkavégzés körülményeinek javítását valamint a béremelést. Az állami/önkormányzati kérdésben igen szemléletes álláspontot fogalmaztak meg, mely szerint az egy (állami) kézbe kerülés az egymásra mutogatás lehetőségét szüntetné meg. A közalkalmazotti jogviszony megtartása mellett foglalnak állást, ami a szabadfoglalkozású egzisztencia másoknál történő hangsúlyozásával ellentétes. A program itt is inkább részelemek összességét jelenti, a koncepcionális vonulat hiányzik.

LMP

Válaszaikból egy viszonylag pragmatikus egészségügyi csomag képe bontakozik ki. Számos esetben egész konkrét elképzeléseket vázolnak fel, mint például az egészségügyi közkiadások ütemezett emelése, vagy a nyolcéves időtávban megvalósítani kívánt béremelés. A klasszikus állami szerepvállalás vagy magántőke térnyerése kérdésben a biztosítói (finanszírozói) oldalon hitet tesz az állami (társadalombiztosítási) szerepvállalás és az egy biztosító mellett, azonban szolgáltatói oldalról nem egyértelmű az elképzelésük. A forrásbővítést a hatékonyság növeléséhez kapcsolnák és hangsúlyt helyeznek az ösztönző elemek alkalmazására is.

Figyelmet érdemel társadalmi egyeztetés alapján kialakított szolgáltatáscsomag kérdése, ami egyfajta szakmai-társadalmi konszenzus lehetőségét vetíti előre ebben a fontos egészségpolitikai kérdésben. A program ígéretes részelemei mellett nem igazán látszik a koncepcionális rendezőelv.

MDF

A biztosítási rendszer felépítésével kapcsolatos kérdésre igen bonyolult választ látunk. Ellátásszervező alapbiztosításról (ESZA), Országos Egészségbiztosítási Pénztárról és kiegészítő biztosításról egy aránt nyilatkoznak, bár ezek egymáshoz való viszonya nem világos, mint ahogy az ellátásszervezők tulajdonviszonyai és feladatai sem. Kétségkívül, a magyar egészségügyben szükség lenne ellátászszervezői feladatokra, ám ennek új biztosítási szintként történő definiálása nehezen elképzelhető. Ugyancsak nem világos a forrásteremtés kérdése, ahol erős ellentmondás jelentkezik. Egyik oldalról az egészségügyre fordítható kiadások növelésének lehetőségét az adóbevételekből, a költségvetésből nagyon korlátozottnak látja, máshol azonban a vissza nem igényelhető áfát visszaadná az egészségügyi intézményeknek. Az orvosok jogállásáról szóló törvény megalkotása, a közalkalmazotti jogviszony megváltoztatása kinyitja a lehetőséget a ma még valóban merev foglalkoztatási szabályok megváltoztatása előtt.

MSZP

Az egészségügyi koncepciójuk visszatérő eleme a magánoldal preferálása. Válaszaikban továbbra is hitet tesznek a szolgáltató (kórházi) oldalon a magántőke szerepvállalása mellett, közcélú magánbefektetések vagy súlyponti kórházaknál önkormányzati-államimagán konzorciumok létrehozása révén. A biztosítói oldalon az egybiztosítós modell mellett foglalnak állást, ami azonban szerintük a 2008. márciusi népszavazást követően visszavont több pénztáras elképzelésben sem volt másként, bár a legtöbb szakértő ennek az ellenkezőjét látta. Mindkét elképzelés igen elrugaszkodottnak tűnik a szakmai vélemények és a társadalmi hozzáállás tükrében egyaránt, célszerű lenne tehát a magántőke szerepvállalásához fűződő viszonyt alaposabban átértékelni. A bizonyítottan hatásos eljárások egészségbiztosítási támogatotti körbe történő befogadásának erősítése nagyon fontos és az egészségügyi rendszer haté konyságának fokozása szempontjából meghatározó, üdvözlendő célkitűzés.