Ma is él a tradicionális családmodell: az 25 és 54 év közötti férjezett, gyerekes nők 37 százaléka háztartásbeli (az EU-átlag 24,9 százalék). A „mamma”-szerepnek nincs alternatívája.

– Az lesz az igazi emancipáció, ha majd buta nők ülnek vezető pozícióban – összegezte március 8. üzenetét az itáliai feminista szónok, Luciana Littizzetto színésznő. Arra utalt, hogy a diplomások között hiába 59 százalék a nő, 31 százalék csak részidőben talál munkát, a bérkülönbség pedig 20 százalék a férfiak javára. Ez utóbbi hat százalékra csökken menedzseri szinten, de ugyanennyi a vezető tisztségben lévő nők aránya is.

A matriarchális Itáliában van főszerkesztőnő (ötven napilapból kettőnél), táncosnőből lett esélyegyenlőségi miniszter, Nobel-díjas tudósnő és taxisofőrnő is. Ám nem kell a messzi délre menni az olasz csizmán, hogy lássuk: a templomtér tele férfi akkal, a nők otthon főznek a gyerekkel. Az olasz pártokban bevezetett 40 százalékos „rózsaszín kvótához” sincs elég nő.

Az európai 59 százalékos női foglalkoztatottsághoz képest a hetedik ipari nagyhatalom Itáliában a nők 46 százaléka dolgozik, és az első gyerek után 27 százalékuk feladja. A sajtónak február végén öntötte ki a szívét az a menedzsernő, akit öt hónap gyes után alagsori irodába száműztek.

Az olasz lányoknak talán éppen ezért az álma, hogy tévés táncosnők legyenek. „A nemi szervem az enyém, és azt csinálok vele amit akarok!” – a hetvenes évekbeli tüntetések szlogenje a múlté, a mimózás olasz nőnapok ma már csendesek.

Az olasz férfiak úgy nyilatkoznak, hogy nem ellenzik az emancipációt. Ha viszont második feleséget kell választaniuk, akkor románt vagy ukránt szeretnének: ők hasonlítanak leginkább a klasszikus olasz családanyához. Keveset beszélnek, főznek és nevelik a gyereket.