Túl átlátszó univerzum?

Űrtávcsövek és földi teleszkópok időről időre bizonyítják, van mit még tanulnunk a bennünket körülvevő világegyetemről.

Ukrajnában „titokban” kérnének útlevelet

Alighanem a kárpátaljai magyarság nyerhetne a legtöbbet a kettős állampolgárság kiterjesztéséből, de egy esetleges budapesti törvénymódosításból éppen ők érzékelnék a legkevesebbet.

A kokárda

Fémből vagy gyöngyből legyen? Horgolt, villogós, cipzáras vagy matricás kivitelben? Tűzzománcolt, esetleg batikolt? Petőfi-fényképes vagy Pepsi mintás?

A történet ereje

Megítélésem szerint tehát a polgári alkotmányosság magyar története a különféle, önmagukban is erős tartalmak egymás hatását felerősítő erejével indult. A tartalmak azóta is élnek, politikai kultúránk szerves részei.

Ámítás nélkül

Egyik kritikusomnak az „ablakaim”, mint írta, amelyeken át a történelemre és az emberi történetekre nézek, a reneszánsz festő Leon Battista Alberti módszerét juttatják eszébe, s idézi a festő-teoretikust: „Mindenekelőtt oda, ahová festenem kell, rajzolok egy derékszögű négyszöget, amelyet úgy tekintek, mint egy nyitott ablakot, amelyen keresztül szemlélem, amit oda fogok festeni.

 

Istenkísértés

Régen isten mindenben ott lakott:
virágkehelyben, emberi mosolyban,
sugárutak derékszögeiben,
s főképp a versben: bármi mozzanat
feltárult figyelmemnek, mint az ajtó,
s áradt be rajt az ihlet, mint a fény.
Most már csak egy kóbor hajléktalan,
betéved ide-oda, elidőzik,
a lomok közt egy kicsit guberál,
de nem lel semmi kedvére valót,
s üres kézzel, bajsza alatt motyogva
hibáztatja, maga se tudja, kit.

Szlukovényi Katalin (1977) Gérecz Attila-díjas. Kötete Kísérleti nyúlorr címmel 2005-ben jelent meg az Alexandránál.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.