Egmontnyitány

Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány kezemen tudnám megszámolni, milyen sok embert veszítettem már el amiatt, hogy soha nem voltam hajlandó arról beszélgetni, abban megnyilatkozni és azzal kapcsolatban egyetértésemről biztosítani másokat, ami számomra evidens.

'Akkor mindig a gyilkosok győznének'

Rendszerváltó politikusként, civilként egyaránt aktív résztvevője volt az elmúlt húsz év történéseinek.

A nyak története

Az öreg nő a próbafülkében hirtelen rájött valamire, és nem beszélhetett róla. Lángolt az arca, de nem mondhatta meg, miért. Nem mesélhette el a lányának a nyak történetét.

Hiányzol anya, de a pénz is!

Egymillió nő kel útra évente, hogy jobb jövőt biztosítson a gyerekeinek – „Aludj a hasadon, ha nagyon korog a gyomrod!”.

Ovi

Egyedül volt a szobában, mikor felébredt. Minden reggel ugyanazon gondolkodott, hogy kimenjen-e pisilni. Hideg volt kint. Nem használhat bilit, mert ő már nagy. Bilit csak a kisgyerekek és a nagyon öregek használnak, például a dédnagymamája.

 

Törpebérlet

Ő, ha megtalálja, amennyiben fizikailag képes lesz rá a történtek után, ezer százalékig megöli. Volt ideje kitervelni apróra, úgyhogy nem a levegőbe beszél. Elrabolja és megfőzi, a sógorának van ekkora üstje, kettő is, Tömpemizséren, elhihetem. Ugyanis ember emberrel ilyent nem csinál. Föltéve, hogy a törpe is éppolyan ember, bár ő erről most már sarkosabban gondolkodik, anélkül, hogy legszívesebben rasszista volna bizonyos fokig, amit nem szeretne.

Az történt röviden, hogy álltak ott a kollegákkal, dolgoztak. Sima hétköznap volt, zajlott az élet a maga kis kerékvágásában, amikor a Zoli, aki a kollegán túl jó haver is, kiszúrta az illetőt a kucu lépteivel, ahogy igyekezik a metróba befele, és szólt, hogy odanézzetek.

Oda is néztek, összeszokott társaság voltak, naná. És őneki rögtön az jutott eszébe, hogy milyen király ajándék volna egy közös fénykép egy ilyennel. Úgy értve, hogy az otthoni gépükre fölrakná titokban képernyővédőnek, úgyis gondban van mindig az ajándékkal szülinapokkor. Ez meg úgy jön itt neki a tejfölöspohár lépteivel, mint az Isten ujja. A mobil korában nem probléma senkinek egy közös fénykép, ráadásul elég barátságos arcú, és nagyjából velekorú volt az illető, maximum idősebb.

Megmondja őszintén, ebbe a meglepiötletbe, ő rögtön beleszeretett, de kurvára. Már látta is, ahogy az asszonynak szabályosan tátva marad a szája, és a nyakába ugrik neki, meg minden, mert ő szereti a dolgokat kiszínezve elgondolni, ahogy a megölést a sógoránál, úgy a szülinapot is. És sajnos, ha ettől valaki eltántorítja, az maga a halál. Nevezett illető nem lukasztott jegyet vagy ilyesmi, hanem jött egyenesen, és amikor odaért hozzájuk, ő nekidurálta magát, eléje lépett, és szépen megszólította.

Hú, de törpe vagy, csezmeg, ezt mondta neki, nagyjából ezekkel a szavakkal, és esküszik rá, hogy kedvesen, barátságosan mondta, pont, mint egy havernek. Az igaz, hogy nem nagyon udvariaskodott, mert eszébe se jutott, hogy esetleg derogál az illető, vagy nem fogja akarni. Sajnos járt már így máskor is, hogy magából indult ki, a saját haverkodós természetéből, aki egy kis ökörködésért nem megy a szomszédba vagy poénkodásért.

Nem akarsz velem fényképezkedni egyet, kérdezteő,hogy a tárgyra térjen. Ne félj, tök király lesz, majd a Zoli lekap minket, mit szólsz? Közben a Zoli már vette is a lapot és vigyorgott, hogy nanáka, hogy le, mert haver volt, és rögtön átlátta, hogy ő, kétméteres benga állat létére, milyen királyan nézne ki ezzel az illetővel, aki nem volt több, isten bizony, kilencven centinél.

Nem akarok, csezmeg, válaszolta a törpe, de tisztára foghegyről ám, ahogy egy büdös turhát, úgy, és masírozott tovább, mintha nem történt volna semmi. Csakhogy ott álltak ők, ugye, mind a négyen, leforrázva a visszautasítástól, így bizonyos fokig nem tudott kikerülés nélkül lemenni a mozgólépcsőn, fizikailag.

A kikerüléstrükköt meg egy ellenőr se szereti. Ő se, azt itt megmondja nekem. Úgyhogy a normákat továbbra is betartva megkérte, hogy térjen egy kicsit jobb belátásra. Legalább azt értse meg, hogy őneki ez életbevágó, mert már kurvára beleélte magát, az a nagy igazság, és nemcsak a képernyővédő miatt. Hanem mert bezsongott, és azt is kitalálta, hogy lesz egy sima állókép, de aztán az ölébe veszi az illetőt, mint egy ősz kisbabát, vagy, töketudja, kalitkát, hogy az mekkora király volna.

Ráadásul fölrakná a jutyúbra, keringene ott, mint egy kis Gagarin, ezer százalék, hogy elélvezne az asszony. És ezt mondta is neki, hogy fölrakná, esetleg az ölébe vevőset a képernyővédőre és a másikat a jutyúbra, ezt nem tudja már, hogy hogy gondolta, mert nagyon bedurvultak az események. Méghozzá egy pillanat alatt, sajna, az ember sose lehet elég óvatos, ezért mondom én a fiataloknak, mondja, hogy a legjobb tréning a valóság.

De a törpe nem és nem. Figyeljél, kishaver, mondta ő neki bizonyos fokig könyörögve, látom neked is van laptopod, mert tényleg volt nála egy laptoptáska a rohadék vállán, hát értsd meg, nekem kurvára kell egy ilyen fotó veled, lécci, hagyjad magad, ha módodban áll, nem tart neked semmiből. Ráadásul ajándék lesz, csezmeg, szülinapi, És így tovább, pont ahogyan csajt fűzne, de mintha a falnak pofázna. Sőt! Az illető elkezdte bizonyos fokig piszkolni az édesanyját, amire ő rém háklis, hogy azzal fényképezkedjen, meg hasonlók. És ebbe kezdte törpe létére belelovalni magát. Hé, mondták ők akkor mind a négyen, már egy kicsit emeltebb stílusban, hát milyen alja viselkedés ez utastárs létünkre, és határozottan elkérték a bérletét további ellenőrzés céljából.

Az előbb már mutatta, mondta a törpe, és hogy engedjék el, mert nagyon rá fognak cseszni. Eléggé trágár szája volt, ami neki nem nagyon jött össze a laptoppal, de mindegy, úgy látszik, ezeknél minden máshogyan van a genetikájukkal. Mutattad vagy nem, mutassad szépen újból megfele, mondta a másik haver határozottan, de még mindig szelíden. A Zoli még viccelődött is, mert oldani akarta a feszkót, hadd lássuk, milyen egy törpebérlet, ezt mondta vagy valami ilyesmit, de ez a tetű csak rázta a fejét, és toppantgatott, hogy ne csinálják ezt vele, mert baj lesz. Erre nem volt mit tenni, muszáj voltak arrébb terelgetni a lépcsőlejárattól az ellenőrzés végett. Ez bevett, lefektetett dolog, ehhez őnekik joguk van. Meg arra is, hogy körbeállják bizonyos fokig.

Akkor már látta a kispöcs, hogy eléggé föl vannak izélodva, de egybehangzóan, úgyhogy nagy pofavágással megint elővette a nyugdíjasbérletét, mutatta. A Zoli elvette, nekiállt tanulmányozni. Kurvára gyűrött, mondta, szóljál a Hófehérkének, hogy vasalja ki. Erre a mocsok efektíve visítozni kezdett, hogy kikéri magának, de az hagyján, hanem szabályosan fölugrott, és kikapta a Zoli kezéből a bérletét, aki szóhoz se tudott jutni, igaz, a röhögéstől se, mert ez a hibája megvan, hogy kurvára röhög a saját poénjain.

Lényeg a lényeg, mondja, őneki nem volt választása, kénytelen volt arányos testi kényszerítéssel megfogni az illetőt, és ugyanebből a célból fölemelni. Egy másodperc se telt el, és a Zoli kapcsolt, kapta elő a mobilját és zim-zum fényképezett, mint a bolond tehén. Csak a szar kis gépével, meg az illető rúgkapálásával nem kalkulált, és egyik kép se lett éles, sőt. Erre ő leengedte az illetőt a földre a lába elé, jobb a békesség, és combbal átlépett rajta. Vagyis átkulcsolta, a két combja közé pont befért a feje. És átdobta a Zolinak az ő okos mobilját, hogy csináljon azzal is pár képet.

A Zoli exponált vagy kettőt, illetve nyomkodott, de többre nem volt idő, mert a tetű hirtelen kitépte magát a helyzetéből, és iszonyú erővel hátravágta a laptoptáskát, úgy, hogy az éle pont az ő sípcsontját találta el. Szándékosan, mert ilyen véletlen nincs. Annyira, hogy ott helyben összeesett, megmondja őszintén, a törpe meg nyomtalanul elszaladt.

Azt mondták a rendőrök, hogy mutassuk meg, ha lekaptuk az elkövetőt, mert a kép alapján biztosan megtalálják, ha a közelben van. Csak sajnos a Zoli képein merő paca volt meg genyó, mondja, semmi más, az én mobilomba még az se. Vagy rosszul nyomta meg izgalmában a Zoli, vagy megsemmisült, amikor leejtette, hogy utánakapjon a kis elszabadult fosputtonynak, de hiába.

Eltörte mind a két csontot a nehéz laptopjával. Műtét és megint műtét, kórház, járókeret, leszázalékolás. Azóta sincs meg, de ő ha egyszer megtalálja, megöli, mondja. Betolja a szemébe a vasat, ami a lábában van, ha kiveszik addigra egyáltalán. De a kollegák is így vannak vele, abszolút szolidárisak, megmondták, hogy ott lesz velük a centi, úgyhogy az az illető többet metrón nem utazik, abban biztos lehetsz, testvér.

És abban ő biztos is.

-
Tettamanti Béla rajza
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.