Túl átlátszó univerzum?

Űrtávcsövek és földi teleszkópok időről időre bizonyítják, van mit még tanulnunk a bennünket körülvevő világegyetemről.

Ukrajnában „titokban” kérnének útlevelet

Alighanem a kárpátaljai magyarság nyerhetne a legtöbbet a kettős állampolgárság kiterjesztéséből, de egy esetleges budapesti törvénymódosításból éppen ők érzékelnék a legkevesebbet.

A kokárda

Fémből vagy gyöngyből legyen? Horgolt, villogós, cipzáras vagy matricás kivitelben? Tűzzománcolt, esetleg batikolt? Petőfi-fényképes vagy Pepsi mintás?

A történet ereje

Megítélésem szerint tehát a polgári alkotmányosság magyar története a különféle, önmagukban is erős tartalmak egymás hatását felerősítő erejével indult. A tartalmak azóta is élnek, politikai kultúránk szerves részei.

Ámítás nélkül

Egyik kritikusomnak az „ablakaim”, mint írta, amelyeken át a történelemre és az emberi történetekre nézek, a reneszánsz festő Leon Battista Alberti módszerét juttatják eszébe, s idézi a festő-teoretikust: „Mindenekelőtt oda, ahová festenem kell, rajzolok egy derékszögű négyszöget, amelyet úgy tekintek, mint egy nyitott ablakot, amelyen keresztül szemlélem, amit oda fogok festeni.

 

Tükröződés

Templomban verset írni imádság-e?

Üvegablakok fénye túlvilág-e?

Ami körülöttünk van, az a világ?

Ami körülöttünk nincs, elébe vág.

Van-e magyarázat a kezdetekre?

Az történt, hogy mindenki elfeledte?

Vagy még el se kezdődött, de vége van?

Mikroszkóp vizsgálódik kíváncsian.

Hideg kémcső pattan szét a tudástól.

Vakolat hull a templom oldaláról.

Az idő olyan éhes, követ eszik.

De nem abból építi testrészeit.

Valami, ami nem volt, most miért van?

Hogyan magyarázza meg ezt a mértan?

Hogyan számol el velem a fizika?

Mért kell az öröklétnek kinyílnia, hogy ne vesszen el megint, ami nem volt?

Mért süt be az ablakon néha két hold?

Vörös István (1964) József Attila-díjas.

Legutóbbi könyvét A Vörös István gép vándorévei címmel 2009-ben adta közre a Jelenkor.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.