Csutkájából teje kicsordul, sötét, belül fehéres, félig érett, október közepén a bokorról, mit én ültettem, leeszem az utolsó idei fügémet.

Amíg a fiatal cseresznyefa már körbe foltos piros és sárga leveleivel, észak felől írja bele magát aranylón a hársfalombba a nemnek hangzó igen.

A hajszálereibe szőtt nyirkos diót a fűcsomó alól a tenyerembe rejtem, a szerkezet magába roppan a nap-nevelte zöldből csonttá hűlt erekben, megrendül a két-féltekés velő, ahogy a fészerben egy kalapáccsal feltöröm. Rágcsálva a kissé dohos dióbelet erős ízével egészen átélhetőn siet velem előre, váltja ki magát az őszből, nem is az évszak ősz, ősz, ősz az ember, a kerten túl koszoszöld akácok között a puszta lélek, ködlik a november.

A sárga kukoricahéj a tarlón, akár az apró gyaluforgács.

Tört szárak párhuzamos sorai között a szél-álcázta egerek, itt-ott mocorgás.

Lanczkor Gábor (1981), Junior Príma díjas. Legutóbbi kötete Vissza Londonba címmel 2008-ban látott napvilágot a Kalligramnál.