„Nem a mi számunkra”
A Magyar Narancsnak 1991-ben adott interjú idején még valóban hihetőnek látszott, hogy előbb-utóbb csak rendbe jön minden: az ország európai csatlakozása legalábbis megoldást hoz megannyi civilizációs-mentális problémánkra. Hát, mit mondjunk, nem jött rendbe semmi, és a csatlakozás sem hozott megoldást. Az interjú óta eltelt csaknem két évtized megannyi nyomasztó tapasztalatával szolgált ennek. Ha körülnéztünk, kétségtelenül nem egy közepesen működő, féleurópai országot látunk magunk körül. A helyzet nemhogy reménytelinek látszana, éppenséggel fagyosan reménytelennek tűnik.
Kertész Imre mint a léha remények gondolkodója? Nem, persze, nem mondható annak. Idézett interjúja utolsó mondatában is, a történelmi derűlátás pillanatnyi enyhülete után – egyszerre finom öniróniájával és tragikus pátosszal – azonnal Kafkát idézi: „remény, az sok van, csak nem a mi számunkra”.
A Vigilia Kiadó esszésorozatában megjelent kis kötet voltaképpen tisztelgés: a benne foglalt válogatás az író nyolcvanadik születésnapjának köszöntésére született. Szerepel benne egy esszérészletekből összeállított mozaik, öt, különböző alkalmakból keletkezett interjú és két megnyitóbeszéd. Az esszérészletek is, az interjúk is, a beszédek is: akár a fúgák, mindegyre ismétlődő témákat variálnak. Az értekező Kertész Imre megszenvedett gondolkodásának rokon darabja mindegyik: egy nagyszabású – következetesen végiggondolt és tragikus hangszerelésű – kultúrkritika megannyi megnyilvánulása.
A megfogalmazás kalandja? A kötetcím az egyik interjú címét veszi át. Érdekesmód a megfogalmazás valódi kalandjáról mégsem ez a címadó interjú számol be, inkább egy másik, a kötetet is szerkesztő Hafner Zoltán mélyinterjúrészlete. Ebben a Sorstalanságról van szó, a kétségtelen fő műről. Ha létezik egyáltalán kalandja a megfogalmazásnak, a Sorstalanság keletkezéstörténete mindenképpen az, amelynek során az írónak meg kell találnia a regény poétikáját, és ki kell játszania a korabeli irodalompolitika éberségét. Az interjú mindkettőről izgalmas adalékokkal szolgál. Ahogy a műnek nekikészülő író rátalál a regény nyelvére: ahogy a gyereknyelv helyett a konformizmus elidegenített – kissé a hivatali meg az iskolai nyelvet idéző – prózáját választja, amelyik a hagyományos elbeszélés mögött képes visszaadni a folyamatos jelenlét érzetét. És ahogy a kéziratot befejező író végigjárja a kiadók labirintusát: ahogy az egyik kiadó nyers visszautasítása után a másik kiadónál kivárja a kifárasztására játszó hivatalosság döntését, feszült hangulatú tárgyalásokon vesz részt, remegő kézzel bontja föl a válaszleveleket, pontosvesszőket állít vissza a korrektúrában.
Az interjú a kötet egyetlen írása, amely eddig még nem látott napvilágot. Kitűnő olvasmány: egy nagyszabású tragikomédia lendületes megfogalmazása. A kiemelkedő mű és a kisszerű viszonyok ellentétére épülő tragikomédia egyszerre szorongató és mulatságos. Az író nehéz indulását bemutatva jellegzetes korrajzot is képes fölvillantani.
Vigilia, 138 oldal, 1400 forint
