A regény részben Moszkvában, részben Tobolszkban és Tyumenyben játszódik. A nagyvárosi miliő és a szibériai tajga világa között szinte csak urbanisztikai különbség áll fenn: egyéb vonatkozásokban kietlen és kegyetlen mindkettő. Hideg és embertelen utcákon-tájakon járunk. A mindentudó narrátor sallangtalan, tényközlő modorban adja elő a történetet – a stiláris és dramaturgiai egyensúlyt a párbeszédek és belső monológok érzelmi telítettsége biztosítja.

Polina Daskova

Föltűnő Daskova lélekelemző igyekezete, jellemábrázoló tudatossága. Főbb szereplőinek tetteit rendre gyermekkori traumákkal magyarázza, amelyeket az idősíkváltó elbeszélésmód tár föl. Nem terhes, inkább magukkal ragadó kitérők ezek. A téboly könnyed léptei (a tükörfordításos magyar cím remek) emiatt is kellemes és tartalmas krimi.

Jóllehet az olvasó előtt hamar lelepleződik a bűnök logikája, a hús-vér szereplőkkel dolgozó, kalandos cselekmény s a bonyolult érzelmi és érdekviszonyok kibontása mindvégig leköti figyelmünket. Elsősorban pedig a regény időszerű áthallásoktól sem mentes, szociografikus rétege érdemel elismerést. Ez az ugyanis, amit egy amerikai vagy skandináv maffiatörténettől nem kaphatnánk meg. A nyolcvanas évek késő kommunista mindennapjainak s a rendszerváltás utáni Oroszország társadalmi berendezkedésének összevetése (középpontban a komszomolistából lett konszerntulajdonos jelképes alakjával) illúziótlan következtetésre vezet: „A szovjet időkben az egész rendszert az ismeretségek és kapcsolatok tartották fent – olyan mértékben, mint ahogy a mai Oroszországban a pénz” (220.). Hideglelős történelmi összefoglalást ad a szakadár óhitűekről szóló rész is: „Az utolsó cáron kívül az összes többi azért üldözte őket, mert nem három, hanem két ujjal vetnek keresztet. A szovjetek meg azért lövöldözték le őket, mert egyáltalán keresztet vetettek. A mostani hatalom pedig, habár türelemmel viseltetik a vallások iránt, olajat akar kitermelni az óhitűek ősi szent kolostorainál. És ki tudja, melyik a rosszabb” (320.).

A korrupció, az árulás és a bosszú játékszabályait mindenki ismeri és elfogadja; jellegzetes ellenpont gyanánt jelenik azonban meg minduntalan a család szeretete, az igazságosságba vetett hit és a hálás szív őszintesége (amely még egy bérgyilkosnak is sajátja tud lenni). Jól is esik hinnünk abban, hogy a „szláv lélek” toposza nem csupán kedélyes absztrakció, de jelentése és jelenkori valósága is van.

A borító nem túl cizellált, a fordítás (kitűnő russzistánk, Goretity József munkája) ellenben alapos. Szép adalék továbbá, hogy nemrégiben egy oroszolvasást népszerűsítő kampánynak a moszkvai írónő jegyezte az egyik jelmondatát: „Az olvasás iránti szerelem sosem marad viszonzatlan”. Ez jelen regénnyel is példázható.

A kiadó 2010-re ígéri a következő Daskova-kötetet. Várjuk.

Athenaeum, 422 oldal, 3490 forint