A Flandria függetlenségéért küzdő politikai erő Flamand Blokként kezdte, de egy genti bíróság betiltotta a rasszista és xenofób megnyilvánulások miatt. Ekkor változott a név, és szervezték át a pártot, amely 2004-ben óriási sikert ért el, a flandriai regionális választáson csaknem egymillió szavazatot kapott, azaz minden negyedik flamand rá szavazott. Azóta viszont kudarc kudarc után: a pártvezérnek számító Filip Dewinter, a „flamand Jörg Haider” elbukott az antwerpeni polgármesteri székért vívott csatában, s a párt is fokozatosan visszaszorul, az idei választások után az Európai Parlamentben is elvesztette három mandátumának egyikét, és flamand parlamentben is tíz százalékkal csökkent a 25 százalékos részaránya.

Ez annak következménye, hogy az iszlám- és bevándorlásellenes párt köré cordon sanitaire-t húztak a belga pártok. Nem léptek vele szövetségre. Sőt Filip Dewinter a minap egy interjúban még panaszkodott is, hogy a baloldalon még csak a köszönését sem fogadják, kezet sem fognak vele, pedig milyen jólesne néhány kedves szó, kedélyes hátbaveregetés. A jobboldalon is a szükséges minimumra szorítkozik a kapcsolattartás, arra, amit a helyi törvénykezés folyamatossága esetlegesen megkövetel. S közben demokratikus kihívói is akadtak a Vlaams Belangnak, mint például a populistának számító Új Flamand Szövetség, amely Flandria békés kiválását szorgalmazza Belgiumból, és Flandriában kötelezővé tenné a flamand nyelv használatát. S ott van még a szintén populista szólamokat használó Jean-Marie Dedecker is.

A párt viszonylag új elnöke, Bruno Valkeniers és a fő ideológus, Filip Dewinter a hét végén hirdette meg az új politikát. A cél áttörni a cordon sanitaire-t, elfogadhatóvá válni, hogy a választók akarata hatalmi pozícióból megvalósíthatóvá váljék. Ehhez módosítani kell a szóhasználatot. A flamand törekvésekkel nem rokonszenvező francia nyelvű belga Le Soir példákat is felhoz. Feltételezhető, hogy Dewinter a jövőben nem mond olyasmit, hogy a „belga nyugdíjasok pénze Mohamed zsebébe vándorol”, ellenben sokat emlegeti majd a „külföldi származású bűnözőket”. Már az új stratégia része lehet, hogy Dewinterék képviseltették magukat a francia Bloc identitaire mozgalom rendezvényén októberben, holott ez a politikai szövetség rivalizál Le Pen Nemzeti Frontjával. A különbség azonban mégis nagy: az azonosságot kereső közép­franciaországi szervezet nem antiszemita. Az iszlám európai terjedése ellen küzd.

Az érlelődő fordulat és az egyértelműen iszlámellenes politika nyilván megakadályozza, hogy a Vlaams Belang csatlakozzék ahhoz a szélsőjobboldali szövetséghez, amelyet a brit Nemzeti Párt, a francia Nemzeti Front, a magyar Jobbik összefogásával tákoltak össze. Hiába ül a két flamand is a függetlenek között az Európai Parlamentben, ez önmagában még nem a közös nevező.

Közös nevező azonban egyelőre Belgiumban sincs, legalábbis a politikai erők szintjén. Arról panaszkodik Dewinter, hogy a huszonötezer fizető párttagot hátrányos megkülönböztetés éri, a hadseregben vagy a közhivatalokban nem léptetik elő, akiről tudják, hogy a Vlaams Belang tagja, s azon sem csodálkozna a vezér, ha vizsgálat indulna a Flamand Érdek pénzügyeinek feltárására, azaz az anyagi források elapasztására. Abszurdisztánnak festi le Belgiumot Filip Dewinter, ahol „demokratúra” működik, vagyis a demokrácia és a diktatúra sajátos keveréke, ahol kötelező hinni a multikulturalizmus új vallásában, s aki ezt nem teszi, azt kiközösítik, kirekesztik.

Megfordítja az érvelést Dewinter: a bevándorlók (muszlimok) alkalmazkodjanak a mi értékeinkhez, s ne mi az övéikhez. Fel sem merül, hogy az európai érték éppen a vallásszabadság és az alapjogok tiszteletben tartása. A svájci népszavazás a minaretek betiltásáról azonban kapóra jött a Vlaams Belangnak, amely egyetért a kezdeményezéssel, s maga is hasonló előterjesztést szervez. Akárcsak a hollandiai testvérpárt, a Geert Wilders-féle Szabadságpárt. Bár itt is akad különbség. Hollandia eleve a kevesebb Európa alapján áll, miközben liberális szemlélete inkább megtűri az iszlámellenes szélsőséget, mint a több, föderálisabb Európát akaró és a szélsőséget kirekesztő Belgium.

Ám a belga szavazókat egyáltalán nem sokkolta a svájci referendum eredménye. Egy friss közvélemény-kutatás szerint csaknem hatvan százalék támogatná a tiltást, s ötvenöt százalék úgy véli, az iszlám vallást nem lehetne integrálni az országban. Miközben a tízmilliós Belgiumban négy-hatszázezerre teszik a muszlimok számát, akik 328 mecsetben gyakorolhatják vallásukat. Minaretet viszont alig találni, mindössze hatot építettek Flandriában, nyolcat Vallóniában és kettőt Brüsszelben. De úgy látszik, a többségnek ez is sok. Igaz, ugyanez a belga – amúgy flamand és vallon azonosságtudattól is gyötört – többség a bevándorlás okozta tagadhatatlan társadalmi feszültségeket azért mégsem a szélsőségek felkarolásával oldaná meg. Még ha időnként a választási eredmények ennek az ellenkezőjét látszanak is bizonyítani, a többség elfogadja a demokratikus pártok cordon sanitaire gyakorlatát, és láthatóan inkább a politikai fősodorba kényszerítené a létező társadalmi érzelmeket megfogalmazó kirekesztett kirekesztőket.