Többet dolgozhatnak a fiatal nyugdíjasok

Januártól enyhülnek a korhatár alatti öregségi nyugdíjasok munkavállalására vonatkozó szigorú szabályok: akkor függesztik fel az ellátás folyósítását, ha a kereset meghaladja az éves minimálbér tizennyolcszorosát - ez jövőre több mint egymillió-háromszázezer forintot jelent. Azokat, akik 2008 előtt mentek nyugdíjba, változatlanul nem érinti a korlátozás.

Tavaly év elején lépett életbe az a - novemberben, jövő évi hatállyal módosított - jogszabály, amely az elért kereset függvényében korlátozza az előre hozott öregségi nyugdíj melletti munkavállalás lehetőségét. Idén az öregségi nyugdíj szüneteltetése nélkül elérhető éves kereset a minimálbér tizenkétszerese. Ez emelkedik jövő évtől a mindenkori minimálbér tizennyolcszorosára, ami 2010-ben valamivel több mint 1,3 millió forintot jelent.

A törvény azokra a "fiatal" nyugdíjasokra vonatkozik, akiknek az ellátását 2007. december 31-ét követően állapították meg, mindaddig, amíg nem töltik be az irányadó nyugdíjkorhatárt, ami jövőre még 62 év. Amint tehát a halmozott kereset eléri a törvényi határt, a nyugdíj folyósítását felfüggesztik a következő év januárjáig vagy az öregségi korhatár eléréséig.

Jövőre - legalábbis elvben - akár több tízezren lehetnek, akik olyan kényszerhelyzetbe kerülnek, hogy választaniuk kellene a kereset vagy a nyugdíj között. Az adóhivatal adatai szerint ugyanis tavaly mintegy 80 ezer korhatár alatti nyugdíjas adott számot szja-köteles jövedelemről. Ugyanakkor a nyugdíjfolyósító ez év december elejéig, összesen 392 munkavállaló nyugdíjas járadékának folyósítását függesztette fel azon a címen, hogy előre hozott nyugdíja mellett túllépte a törvény által megszabott kereseti határt. Igaz, ez feltehetően nem a végleges szám, mert sokan az év utolsó hónapjára időzítik a minimálbér tizenkétszeresét meghaladó rész kifizetését. Így ugyanis az érintettnek - legyen bármekkora a túllépés - csak egyhavi nyugdíj elvesztésével kell számolnia. Két év múlva megszűnik a dilemma: 2011-től, szolgálati időtől függetlenül mindenki csak csökkentett öszszeggel mehet korhatár alatt nyugdíjba.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.