Időről időre híreket olvashatunk különböző települések polgármestereinek kezdeményezéseiről, amelyekkel a helyi, segélyekből és támogatásokból élő családok élethelyzetén igyekeznek javítani.

Próbálkoznak közmunkához, saját lakókörnyezetük rendbentartásához kötni a segélyt, de rögtön jön a törvényi tilalom. Bár ezek az elvárások minden józanul gondolkodó ember számára ésszerűek, de ha nem, hát nem.

A monoki polgármester ötlete, hogy a segély egy részét olyan kártyán adják, amellyel csak alapvető élelmiszereket lehetne vásárolni. De erre is jött a felhördülés: nem szabad beleszólni egy család szabad elhatározásából következő gazdálkodásába. Nagyon tisztelem a jogos önérzetet, de az a véleményem, hogy ezek a családok nem a saját verejtékes munkájukkal megkeresett jövedelmüket költik, hanem az adófizetők pénzét, így az enyémet is.

Márpedig az én pénzemet, amit a létfenntartásukra ad oda nevemben az állam, ne költsék a gyerekeik rovására italra, szerencsejátékra. Nem lehet elvárni a ház körüli kert megművelését? Én a lakótelepi erkélyemen minden szakértelem nélkül nyaranta paradicsomot, zöldpaprikát termesztek.

Ezek a polgármesterek elismerést érdemelnek a próbálkozásokért, és segítséget a gondok megoldásához.

Verseci Miklós, Budapest