Mi ez a gépesség, zakatolás,
fogaskerekek összefordulása?

Ez lenne a maradék abból az idegen
erőből, ami belénk szállt egyszer régen,
és nem elég, hogy akkor már tudtuk
a nevünket, de utána fogni, marni,
megsebezni is akartuk magunkat,
egyfolytában, mintha tudás lenne az is,
tudni a testünket, ha egy pillanatra
kihagyunk, akkor mi van a név mögött,
csak egy füzet, meglátnak mindent,
és aztán már hiába.

Elmaradt udvarlók suttogását
hallom hátulról, mind egyszerre mondják,
hogyan kell csinálni, csak annyit értek,
hogy egyenruhában kellett volna
valamikor a kapuban megjelennem,
vasutas vagy katonai, és a magam erejéből,
hogy úgy nem jutok el olyan mélyre,
de mihez képest, akkor forduljak el,
és hányszor kell egy adósságot megfizetni,
pénzben, munkában, végül
már akaratban, nincs is már kinek,
vagy az első hajlításra eltörik a drót,
ők jót akarnak, akár ellenemre is.

Szijj Ferenc (1958),

József Attila-díjas. Legutóbbi verseskönyvét Kenyércédulák címmel a Jelenkor adta közre 2007-ben.