Kocogjon be az elitbe

Soha nem késő elkezdeni mozogni, de minél többet hagyott ki az ember, annál körültekintőbben kell nekifognia. Az izmoknak, az ízületeknek, a csontoknak idő kell, idősebb korban akár 1-2 év is, hogy alkalmazkodjanak az új életmódhoz. Egy biztos: megéri.

Női öltöző egy budapesti fitneszklubban. A húszas, harmincas korosztály mellett ötvenes, hatvanas nők is szép számmal vannak. Többségük úszni jár, de néhányan tornázni mennek: hamarosan kezdődik a gerinctorna. - Csak néhány hete járok, egy barátnőm hívott el - mondja egyikük. A barátnő hozzáteszi: neki az orvos javasolta ezt a mozgásformát, mert évek óta szenvedett hát- és derékfájdalmaktól. Néhány hónap után észrevette, hogy nem csak a fájdalmai enyhültek: jobb lett a közérzete, feszesebbek az izmai. Ekkor szólt a barátnőjének.

Soha életemben nem sportoltam, maximum évente egyszer-kétszer lementem az uszodába. Az utóbbi években már ez is elmaradt - meséli. Nem a lustaság tartotta vissza, még csak nem is az időhiány, egyszerűen nem akarta, hogy fiatal, csinos nők kinevessék az edzésen. - Aztán láttam, hogy ide leginkább a saját korosztályom jár. A szomszédos konditerem persze más, oda most sem merném betenni a lábam - nevet.

Magyarországon az embereknek csak hét százaléka mozog rendszeresen, ami megdöbbentően kevés - mondja Kropkó Péter mozgástanácsadó. S ebben már benne vannak a kötelező iskolai tornaórára járók is. Tapasztalatai szerint ötven felett kétféle okból szánják rá magukat az emberek a sportolásra. Vagy hiúságból, mert nem tetszik nekik, hogy elhíztak, vagy egy súlyos egészségkárosodás, például egy infarktus ébresztette rá őket az életmódváltás szükségességére. - Ezzel csak az a baj, hogy ha a sport kényszer és nem örömforrás, akkor nem is tart sokáig az elhatározás - állítja.

Kropkó Péter szerint ötven felett nincs túl sok ideális mozgásforma. Optimálisnak tartja a heti kétszeri, körülbelül 40 perces gyaloglás, kocogás, evezés vagy biciklizés mellett az egyszeri szakemberrel végzett edzőteremi tornát. Csakhogy, figyelmeztet, idáig el is kell jutni. - Ha valaki több kihagyott évtized után, esetleg túlsúllyal kezd sportolni, akkor mindenekelőtt türelmesnek kell lennie - tanácsolja. Az izomzatnak, a szalagoknak, az ízületeknek, a csontoknak ugyanis idő kell, akár 1-2 év is, hogy alkalmazkodjanak az új terheléshez.

Ezért azt javasolja, hogy a sportolni szándékozók először azt nézzék meg, hogy hány percet tudnak lihegés nélkül gyalogolni. - Aztán ezt a mennyiséget kell apránként növelni anélkül, hogy fokoznák a tempót - javasolja. Az intenzitást ugyanis csak akkor tanácsos növelni, ha lassabb tempóban már hosszabb távokat is bírnak. A mozgástanácsadó szerint a sportolás megkezdése előtt nem árt egy orvosi vizsgálat sem: ezzel egyrészt kiszűrik a kockázatot, másrészt leltárba veszik, hogy honnan indultak.

Ahhoz pedig, hogy az elhatározás ne csak néhány hétig vagy hónapig tartson, Kropkó Péter szerint két dolog kell: fix időpont és jó társaság. Azt mondja, hogyha valaki mindig ugyanazokon a napokon, ugyanabban az órában mozog, nagyobb az esélye, hogy rutinná válik számára a sport, mintha hektikusan teszi ugyanezt. Segíthet az is, ha nem egyedül sportol: a közösség tagjai ugyanis átsegíthetik egymást a holtpontokon. És még egy fontos tanács: senkit ne érdekeljen mások véleménye. - Ne hagyják magukat befolyásolni, ne törődjenek azzal, ha esetleg kinevetik őket, hogy idősen, túlsúllyal sportolnak. Tartsák észben: ezzel a társadalom elitjéhez tartoznak, ahhoz a néhány százaléknyi emberhez, aki mozog - hangsúlyozza.

Kropkó Pétert egyébként sokkal több 50 feletti nő, mint férfi keresi fel a megfelelő mozgásforma után kutatva. Pedig szerinte a férfiaknak talán még nagyobb szükségük lenne a mozgásra. Említ egy pozitív példát is: egy 60 éves férfi súlyos betegség után kereste fel, úgy, hogy az elmúlt 20 évben egyáltalán nem sportolt. A megfelelő vizsgálatok és egy edzésterv összeállítása után kezdett kocogni. Fél év múlva körbe tudta futni a Margit-szigetet. 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.