Ing ujjra sem vetkőzött senki, még M. Imre könyvelő sem, aki a vacsorázást követő negyedik konyak után a tüstént terebélyesedő vendégkoszorú közepén elkezdte obszcén vicceit mesélni. De búcsúzáskor, amikor több deci tömény másokat gátlástalanná tesz, ugyanolyan egyenes háttal csókolt kezet anyámnak, mint amikor a háború előttről idemaradt, úgynevezett városi bundájában feleségével, a belgyógyász doktornővel kora este megérkezett.

Nekem a kezicsókolom lényegileg tetszett, így köszöntem, mert láttam, a nénik el vannak bűvölve. De ajak és bőr találkozásának erotikus üzenetéről elképzelésem sem volt. Aztán megtanultam hogyan kell tényleg, úgy láttam, a kézre boruló férfi, maga a meghajlás, hogy színük előtt, nagyszerű érzéseket gerjeszt a nőkben. Kezeit csókolja, áll zárósorban apámnak abban a levelében, amit 1938-ban anyámnak fiatalkorában, leendő menyasszonyának írt, és amiben hangot ad szerelmes vonzalmának. Sokáig azt hittem, kézcsókkal csak férfi illethet nőt. A papok kezére hajló ájtatos öregasszonyok látványával mit sem tudtam kezdeni. Csodálkoztam, ez hogyan van. Amikor a vagány angyalföldi srácok társaságában a karmelita templomban, ami befogadóbb volt, mint a kerületi úttörőház, ministrálás ürügyén csetlettem-botlottam, láttam, mit művelnek a pap bácsi kezeivel a többiek, én is nem egyszer járultam. Csakhogy egyik atya sem figyelmeztetett, a gyűrűt kell, nem a kezét. Magyarázhatatlan viszolygás támadt bennem.

Ma kezicsókolommal köszönni operettes, hervadt szóvirág. De mégis virág. Ritkaság, fel is kapja mindenki a fejét, de én is már ritkábban, mintha udvariasságomat kikezdte volna az idő. Inkább járja a csókolom, helló, háj, cső és csácsumi. A kor szava, hiába.

Mindenki pertuban van, nőnek, férfi-nak nemcsak a kézcsók örömeit kell nélkülözni, de a kölcsönös tiszteletnek magázódásban nyilvánuló udvarias formáit is, amit más különben a kellő pillanatban oly édes tegezésre váltani.

Amikor abban a rendelőintézetben, ahol apám dolgozott, az ötvenes években fű fával összetegeződött (ez a társadalomformálás naiv eszköze volt), apát is kapacitálták. Hogy Blanka asszonyt, az egykori kúriai bíró özvegyét, aki négyórás írnoknőként tett szert özvegyi nyugdíjának gyengécske kiegészítésére, hogyan lehetett volna tegezni és szervuszozni, azt én itt és ma sem tudom elképzelni. Apa azt mondta, ő megmarad a kezicsókolomnál. Anyám otthon figyelmeztette, nem kell ezekkel ujjat húzni. Apa onnan fogva a portásnak minden reggel hangosan odaköszönt: szervusz kérlek.

Alacsony, bajuszos kreol férfi jött ma orvosi rendelésemre, sovány, megviselt ember, negyvenes éveiben. Öregebbnek látszik. Szabályosan bejelentkezve, beutalóval érkezik, azt mondja, keziccsókolom drága doktor úr, tessen rajtam segíteni, mert én megőrülök, úgy el vagyok keseredve. Az asszisztensnőre ügyet sem vet. Ő itt nem fontos, ő csak másodhegedűs, és a prímással kell jóba lenni.

És újra, meg újra: keziccsókolom (középütt a csét duplázva) így, és keziccsókolom úgy. Hát tessen segíteni, könyörgök a doktor úrnak. Meglepődik, hogy megvizsgálom. Nekem csak valami gyógyszer kéne keziccsókolom. Dolgozik? – kérdem. Kirúgtak drága doktor úr, volt nekem munkahelyem rendesen, hát segédmunka, én nem tehetek arról, hogy nem mehettem tanulni. Sajnos, nem olyan időket élünk, hogy a magam fajtát fölvegyék. Van négy gyerek. Igen, dohányzom. Tudom, káros, de legalább valami öröm. A koleszterin is magas. Tudomással bírok a kockázatokról. De miképpen diétázzak? Mediterrán diéta, bárcsak tellenék. Ugyancsak nem volna panaszom.

Aztán gyorsan vissza a megszokott koldus szerepbe. (Elszólta magát, hogy milyen választékosan beszél). Keziccsókolom, nekem közgyógyigazolványom van, arra tessék.

Tájékoztatom, a gyógyszerért teljes árat kell fizetni mindenkinek. Az ingyenes gyógyszermintából adok, egész dobozzal. Receptet is írok, tudom, sohasem fogja kiváltani, sok ezer volna.

Hát én a doktor úrnak, olyan, de olyan hálás vagyok, keziccsókolom.

Az ajtó felé hátrál. A kezemet nyújtom. És elkapja, hirtelen a szájához szorítja, hosszan csókolja. Tiltakozom, nem enged. A szorításban a nincstelenek alázatos ereje feszül.

Divatba jött, lám csak, a kézcsók megint.