Van itt ez a graffiti-ügy, Hát tudod, olyan tipikus. Úgy bosszant, mikor feltűnik Egy épp felújított ház falán, Torz ákombákom, amelyet Csak az ért, aki odafújta, És képtelen lenne valaha is Éveknek monoton során Összespórolni annyi pénzt, Hogy a házat nagy nehezen Felújíttassa rendesen, Az érti még, akinek így üzent, S ki fentiekre szintúgy képtelen, Csak él a világba bele, Semmi tartás, se szorgalom, Mind laza, mint egy rágógumi, S mint kínai bölcs, közönyös.

És úgy bosszantanak azok A savanyú vénemberek, Kik képtelenek megérteni Ezt a nemzedéket, amely Túl van tudáson és időn, Fuldoklik szeméthegy alatt, Melyet fejére zuhintanak A magunkfajta okosok, Bankárok és sajtóguruk, Így ő a kispolgár rendezett, Kiglancolt falain üzen, Hogy nincsen rendben semmi sem, Esélytelen a szeretet, Mechanika a szerelem, És üvölteni kellene, De az üvöltés szabadalom, Százalékot fizetsz utána Egy multinak, melynek a világban Mindenhol van telephelye.

Ezt nem értik a vénemberek, Az ilyenek, mint például én.

Lackó János (1971) József Attila-díjas.

Legutóbbi könyvét, Kövér Lajos aranykeze című meseregényét 2008-ban adta közre a norannál.