Itt működik a régió egyetlen speciális osztálya, a P. S. 168. Ide menekült macskájával a nagy kedélyű-poharazgató, kártevőirtó-vállalkozó szeretőjének, valamint a Sandry magánklinikának hátat fordító humán értelmiségi, akinek fő kutatási területe a szelektív mutizmus (némaság); ebből lett elege. Így hát rögvest beleszalad az ebben a ritka, szorongásos eredetű lelki betegségben (is) szenvedő, nyolcesztendős Jade Ekdahlba. Rettegett ötfős csoportja egyetlen lánytagjába.

A kriminális esettanulmány újra azt igazolja: az élet kitűnő, kivált könyörtelen dramaturg. A vakító kék szemű, kétrét görnyedő, féloldalas járású, torz Jadie ugyanis már első nap megszólal. Az elszánt, eszes-harcos tanerő csodatevőnek minősül álmélkodó szaktársai körében. Göndör-loboncos nebulója pedig Istennek becézi. Ám ez csapda; kinyílt Pandora szelencéje. Torey egy nap megkérdezi toprongyosan is preraffaelita szépségű védencétől, miért nem egyenesedik ki. „Azért, hogy ki ne essenek a belső részeim” – szól a „fura, bicegő manó”. Eztán már csak mellbevágóbb megjegyzések, trágár segélykiáltások, elsuttogott vallomások, obszcén mutatványok következnek.

Az ingerszegény környezetben többször egyensúlyából kibillenő, elszigetelt, vívódó segítő egyre gyakrabban gondolja, hogy megcsalják, becsapják az érzékei. Vajon szavahihető-e az a hetet-havat össze hordó, megdöbbentő szexuális tapasztalásokkal kérkedő pulya, aki – egyebek közt – azt állítja: éjszakánként eljön érte és Ambert húgáért Miss Ellie, hogy elvigye oda, ahol már várja őket Bobby és Jockey Ewing, néha Pamela meg Clayton. A Dallas szereplői sátáni rituáléknak vetik alá a testvéreket, a szörnyűségeket videokamerával rögzítik, aztán levetítik a tévében. Az amazonból csodapók Haydenért aggódni kezdenek kollégái, főleg azok, akiket a bizalmába avat. „Itt nem az van, ami odafent a városban. (…) Ez amolyan Kaliforniába való szenny, amiről te beszélsz” – háborog a lokálpatrióta Lucy.

A remekül felépített-szerkesztett munka nem szól kevesebbről, mint hogy mit jelent egy szerencsétlen sorsú gyerekembert („kiváló manipulátor”) kiszabadítani a rémálmok birodalmából, elkergetni a démonait, és szembesíteni a pokoli képzelgéseinél is ijesztőbb, meglehet, elviselhetetlen valósággal. Nem csupán beszédre bírni, hanem rávezetni arra, hogy így kimondhatja mindazt, aminek elhallgatásáért némaságba süppedt. A szüntelen kétely és a bizalom, a racionális tudás és az „esztelen” hit természetét bemutató mű lényegi fölvetése, hogy az (úgynevezett) igazság, és az öntudatra ébredés nevében mekkora terheket rakhatunk egymásra; s hogy mi a különbség a kiszolgáltatottság, a függőhatalmi játszmák, és a mély, fájdalmas, megváltó kapcsolat között.

A Szellemlány a színvonalas lélektani regény iskolapéldája: könnyed közvetlenséggel, egyszerűen, sőt humorral mesél el egy lezáratlan-megoldatlan, fölkavaró történetet. Amelynek nem lehet boldog, legföljebb némi enyhet adó vége – utóbbi is talán azért, mert vagy a szerző, vagy a kiadó ráunt a huzakodásra.

Göncöl, 348 oldal, 2499 forint