Torna

Nagypát nem nagyon lehet látni.

Tükröződés

.

Ugrás a lavórból

A cigány asszony, ha értette is lánya távoli álmait, segíteni nem tudta. De hát, ez a Rózsa mindig is furcsa teremtés volt, túlérzékeny, már gyereknek is az. Egy könyvmoly. Tisztára, mint az ura, fiatalabb korában.

Wass Albert „Havasai”

Nem Wass Albert sokszor megénekelt erdélyi havasairól, hanem Havas Emilről kívánok írni, akire az író 1992 decemberében így emlékezett vissza: Alig értem Amerikába, jó negyven esztendeje annak, amikor csak bekopogtatott New York-i hotelszobámba egy úriember, aki valamikor régen a kolozsvári Ellenzék nevezetű napilap fi rkásza volt, Havas Emil nevezetű, akiből időközben amerikai újságíró lett, a New York Times munkatársa, a Reader’s Digest társszerkesztője, ki szűk szobámba lépve, előbb keskenyre húzott szemekkel végignézett, majd megcsóválta a fejét.

Voltunk, vagyunk, leszünk! Mármint kommunisták

A Lenin sugárút és a Che Guevara sétány között fekvő Université Paris-8 a legátpolitizáltabb egyetemek közé tartozik. Itt tartottak konferenciát a kommunisták.

 

A pusztulás anatómiája

A liftben a falra firkálok összekötöm madzaggal a kilincseket benyomom a postaládákat

szívesen sétálok mezítláb gyártelepen sóderen forró aszfalton térképen nem jelölt utcákat keresek például Turbina

törtem be garázsok ablakát céloztam üres üvegeket távolról a katonákat pedig inkább eltemettem ha kicsorbult kezükből a kard vagy csonkán masíroztattam őket tovább

nem járok fogorvoshoz nem festem a hajam (köteg drót ledózerolfft falban) nem veszek új ruhát a cipő divat kiakaszt labor eredményeim nincsenek csak akkor beszélek ha nem muszáj így minden a test reflexe marad hétköznapi szimultán

Kókai János (1972). Kötete még nincs.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.