Jaj, hogy fénylik a meleg ősz!

Idegen életekbe belenősz,

árnyékruhába ráncos kisgyerek.

Aki vagy, többé nincs veled.

Minden életed elhagyod,

de a szenvtelen kék ragyog,

mint fákra nyíló égi ablak.

Nem vagy magad, csak nem magad vagy.

Az ágak közt lebegve köd száll,

a messzi szélbe fűzve ősz szál.

Úgyis játék az összes földi forma:

hang, mely a hallhatatlant gyakorolja.

Tóth Krisztina (1967) Babérkoszorú-díjas.

Legutóbbi könyve Hazaviszlek, jó?

címmel az idén jelent meg a Magvetőnél.