Kéthly Anna üzenetei

2009-11-14

A Szabad Európa Rádió és a BBC hullámhosszán az 1956-os forradalom idején a hírekben hallhattunk róla, az interjúkban saját hangján szólt a magyar szabadságért harcolókhoz. Különösen november 1-jétől, amikor Kéthly Anna az Internacionálé ülésére Bécsbe érkezett.

A rádiót, a sajtót évtizedes otthoni tapasztalatai alapján biztonsággal használta. 1956. november 5-én az ildlewildi (ma J. F. Kennedy) repülőtéren, ahol amerikai újságírók, rádió- és televíziós riporterek tömege várta és ünneplésben részesítette, Kéthly a következőt mondja:

"Kérem, ezek a dicsérő szavak engem egyáltalán nem illetnek, ugyanis Magyarországon abban a néhány napban az a magyar fiatalságnak, az egyetemi és munkás fiatalságnak a hősies és valamennyiünk bámulatát kiérdemlő cselekedete volt. Sem az enyém, sem a másoké nem, csak a fiatalságé volt, és ha valamikor újból, én mélységesen remélem, lesz szabad Magyarország, független és önrendelkezési joggal rendelkező Magyarország, ez annak a fiatalságnak köszönhető, amely apáinak, anyáinak, hazájának védelmében fölkelt. (Mik a tervei New Yorkban?) Az Egyesült Nemzetek elé kerülni, megpróbálni megértetni velük azt, hogy mi történt és mi történik Magyarországon, és azután rögtön visszamenni, hogy a legelső alkalommal újra ott álljunk, ahol kötelességünk állani..."

Kéthly Anna ekkor államminiszter - ahogy Bibó István 1956. november 4-i nyilatkozatában írja, "Magyarország egyetlen törvényes külföldi képviselője és külképviseleteinek törvényes feje". A szovjet intervenció lehetetlenné tette, hogy Nagy Imre miniszterelnök átadja a hivatalos megbízást a magyar ENSZ-képviselet vezetésére, és "ezért engem formai okokból a főtitkár, Dag Hammarskjöld mint delegátust nem akceptált" - mondja később egy interjújában. Bár fellépése a Közgyűlésen és a Biztonsági Tanácsban nagy visszhangot váltott ki - és fontos szerepe volt a magyar kérdés kivizsgálására 1957 januárjában megalakult Ötös Bizottság, a "Five-member Comission" létrehozásában -, küldetésének kudarca élete végéig felháborodással és mély szomorúsággal töltötte el.

1976. szeptember 7-én a belgiumi Blankerberge-ben hunyt el, 120 éve - 1889. november 16-án - született Budapesten. Szülei munkások, kilencen voltak testvérek. Gyors- és gépíróiskolát végzett, évtizedekig a Nőmunkás című lap szerkesztője. Az emigrációban 80. születésnapján felkereste őt a Szabad Európa Rádió vezető munkatársa, Gergelyfy Sándor, maga is az emigráns szociáldemokrata mozgalom jeles alakja. Az interjú először 1969. november 17-én hangzott el:

"A Szociáldemokrata Pártba és a szocialista szakszervezetbe a legszörnyűbb háborús évben, 1917-ben léptem be, akkor, amikor már mindenki tudta, hogy a háború rövidesen a vége felé közeledik. A gyárakból elhurcolták a bizalmiakat, katonai parancsnok uralkodott minden üzemben, és azt hitték, mint ahogy a Biblia mondja, hogy ťmegverem a pásztort, és elszéled a nyájŤ. Ezzel szemben majdnem minden üzemben a szocialista asszonyok léptek az elhurcolt bizalmiak helyébe, és ők folytatták azt a harcot, hogy egybetartsák az embereket, a szocialistákat, a hozzánk tartozókat egy jobb jövő érdekében... Az 1922-es választásokon kerültünk először a parlamentbe, huszonöt mandátumot kaptunk, titkos kerületekben."

Kéthly Anna több mint negyedszázadon át a magyar parlament legendás alakja. 1948 februárjában, miközben a vezetők Sztálinnal tárgyaltak, Marosán György puccsszerűen eltávolította az úgynevezett jobboldali szociáldemokratákat, így Kéthly Annát is. Előbb házi őrizetben, majd 1950 nyarától ítélet nélkül évekig börtönben... Így emlékezik arra, hogy a két munkáspárt fúziójával "megsemmisült az utolsó ellenállás a kommunisták hatalomra törése elől, és a forradalom igazolta, hogy ez alatt az idő alatt, '48-tól '56-ig ezt a mérhetetlen és korlátlan hatalmat mire tudták felhasználni. Először is arra, hogy a magyar békeszerződésnek a hadikárpótlásra vonatkozó rendelkezéseit maradék nélkül végrehajtották. 1948-ban a magyar költségvetés negyven százalékát tették ki a jóvátételi törlesztés és a szovjet megszálló csapatok eltartásának a költségei. Ezt semmiféle demokratikus kormányzat szó nélkül végre nem hajtotta volna, a legrosszabb esetben is ezeknek a költségeknek a törlesztésére enyhítést vagy időt kért volna a győztes hatalomtól. Gazdaságilag és politikailag a '48-tól '56-ig, a forradalomig terjedő idő mérhetetlen szenvedést jelentett a magyar népnek, sőt a kommunista pártban is felidézte az ellenállást azokkal a módszerekkel szemben, amellyekkel Magyarországot a gyarmatosító hatalomnak kiszolgáltatták. '56 elején már érezhető volt, hogy még a meggyőződéses kommunisták is ellenezték azt a rendszert... A forradalom előzménye egy politikai csőd és egy gazdasági összeomlás volt."

A Nagy Imre első kormánya idején kezdeményezett rehabilitációkkal egy időben, 1954. január 20-án Kéthly Annát az addigi ítélet nélküli fogva tartást "törvényessé" téve ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. Igaz, hamarosan ő is szabadlábra került a többi szociáldemokratával együtt, akiket a rehabilitáció során utoljára engedtek ki a börtönből. 1956 októberében a Szociáldemokrata Párt elnökévé választották, és november 2-án este Bécsben érte a hír, hogy Nagy Imre meghívta államminiszternek a forradalom kormányába. És itt érünk vissza történetünk első mondatához, az államminiszterként kapott ENSZ-beli megbízatás akkreditációjáért megy vissza Kéthly Anna Budapestre 1956. november 4-én hajnalban, egy időben a szovjet intervenció megindulásával.

A soproni diákparlament elnöke, Bujdosó Alpár így emlékezik:

"November 4-én reggel érkezett Kéthly Anna az Internacionálé bécsi üléséről. Nagy Imre kérte, hogy menjen New Yorkba, az ENSZ-hez segítséget szerezni. Kíséretet kért. Mondtam, hogy az oroszok itt állnak Sopron határában, átmenni nem lehet. Jó, akkor innen indítja a delegációt. Javasoltuk, hogy egy egyetemistát is vigyen magával, a forradalomban játszott szerepünkre való tekintettel. A diákparlament választott egy képviselőt. Ez én voltam...

Nagyon szomorú volt végigmenni a városon. A soproniak látták, hogy kik ülnek az autóban, és abból látni lehetett, hogy mindennek vége van.

Amikor az osztrák oldalra átértünk, motoros rendőrök körbevették autóinkat, és mint a villám, mentünk Bécsig. Nagyon büszkén ültem, hogy ez jár egy magyar MEFESZ-elnöknek: díszkíséret. Behoztak a Szociáldemokrata Párt központjába, és akkor derült ki, hogy a mögöttem lévő kocsiban az osztrák belügyminiszter ült, Oscar Helmernek hívták, és nekem erről haláláig nem volt szabad beszélnem."

Bujdosó Alpár író, képzőművész, a Magyar Műhely egyik alapítója is tagja lett a delegációnak, amely elkísérte Kéthly Annát New Yorkba, majd több hónapos propagandakörúton próbálta a világ közvéleményét a levert forradalom ügye mellé állítani. Ma Bécsben él.

Kéthly Anna, ha tehette, üzent a rádió hullámain, mint azon a nevezetes 1957. évi május 1-jén is, amikor százezrek törődtek bele a megváltoztathatatlanba:

"...azt üzenjük a magyar dolgozóknak, hogy nemcsak itt künn kell örvendenünk a májusi világünnepnek, hanem a zárt vagy nyitott cellákban is. Hét évtizeddel ezelőtt egy más jellegű rabszolgaság nehezedett a munkásságra, reménytelen és vigasztalan szolgaság, amelyen csak gyengén tört át a reménység fénye, de ez a gyenge fény megerősödött a dolgozók szolidaritásával, és elárasztotta a világ minden dolgozóját. A vasfüggöny mögötti sötétségben fölvonulók számára sem örök az éjszaka, a diktatúrák nem örökéletűek, a magyar diktatúra gazdasági tehetetlensége, politikai hatástalansága és kulturális elmaradottsága nem illik bele a XX. század második felének történelmébe. Sötét van otthon, még akkor is, ha a legragyogóbb májusi nap mosolyog a komor fölvonulásra, de tudjuk, hogy minden éjszaka hajnal előtt a legsötétebb. Az otthon szenvedő, hallgató, szakszervezetei által cserbenhagyott magyar dolgozók számára is fölragyog jövendő májusunk szépséges világossága."

(A dokumentumok lelőhelye az Országos Széchényi Könyvtár.)