Legyen szerencsém máskor is!

Volnék juhász, vagy más alakban,

szakállas, kalapos gyalog,

érnék célba egy játszma sakkban.

Páston ugrándozó huszár,

vagy futó, aki fut keresztben

át a zöld és a piros lámpán,

a körúton, a régi mezben.

November, hidegember űz,

régi ügyem hogy nyélbe üssem,

ősszel s tavasszal, nyurga füstben,

sárga nyárban és télezüstben.

Kezdtem, hol abbahagyta más,

kiontott vér utáni tájban,

nagy, hallgatag folyóra láttam,

kezdd el te is, csináld utánam.

Völgyvidéken és hegygerincen át

a Betekints csárdába értem,

nem a griffmadár visz tovább majd,

át hegygerincen, völgyvidéken.

Szálkás falócádon, világ,

kerengő űrfarmodba zárva,

hányszor tátottam el a szájam,

ama óriás sajtra várva!

Legyen szerencsém máskor is

mérgező, éltető szavakban,

háló halásszon ki a mélyből,

ha beszakad a jég alattam.

Kántor Péter (1949) Babérkoszorú-díjas.

Legutóbbi könyvét Megtanulni élni címmel

2009-ben adta közre a Magvetőnél.