"Az öreg gazda ül a ház előtt,

És nézi, hogy a nap mint áldozik,"

(Juhász Gyula: Szakállszárító [1924])

Tisztelet Juhász Gyulának

Jól tettem, hogy elővettem a szótárt - de nem tettem eleget. Az interneten is rá kellett volna kattintanom a szóra. Akkor rádöbbenek, hogy ha akaratlanul is, de plagizáltam, vagyis hivatkozás nélkül használtam a szakállszárító szót. Ott ugyanis egyebeken kívül az áll, hogy a szó "foglalt", az újságírónak is remek költőóriás, Juhász Gyula ugyanezzel a címmel 1925 májusától 1929 januárjáig rovatot jegyzett Szeged nevezetes lapjában, a Délmagyarországban. Abban megjelent seregnyi jegyzete, élménye, emléke s nem kevés aforizmája. Egy esztendővel előbb, 1924-ben pedig verset is írt ugyanezzel a címmel. Így kezdődik: "Az öreg gazda ül a ház előtt, / És nézi, hogy a nap mint áldozik. / Pipál, nem moccan. Az idő is áll / Egy pillantásra, ha meglátja őt."

Mindez akkor derült ki, amikor Juhász Gyula életének, munkásságának - s általában Szeged irodalmi múltjának - kiváló ismerője, Péter László drótpostán felhívott, hogy az egybecsengésre figyelmeztessen. Nem feddett meg, pedig tudatlanságom miatt megtehette volna.

Eddig nem ismertem Juhász Gyula rovatát (vagy megfeledkeztem az ott megjelent írásairól). Azért is sajnálatosan, mert csupán az aforizmák között is van jó néhány napjainkig szóló érvényű gyöngyszem.

Például egy könnyebb léptű darab: "Mennyi szépségversenyt rendeznek ebben a csúnya világban. Jóságversenyt még nem rendeztek soha." Aztán egy komolyabb: "Grillparzernek van egy jó mondása: A templomban azok énekelnek leghangosabban, akik hamis hangon énekelnek. Így van ez kérem a magyar politika templomában is." És egy másik nagyon fontos aforizma: "Aki a demokráciától fél, az a jövőtől fél."

Végezetül egy olyan reménykedő mondat, amelyiknek a végére felkiáltójelet tett a költő: "Eljő még az idő, midőn egyetlen nagyhatalom lesz e földön: a munka!" Vajha jelen időben mondhatnánk már...