Falusi kiskocsmában tanár beszél, karaván ugat

Azért is drukkolnunk illene a győzőnek, mert akárki jön is általa - például az a régi Orbán, aki már ment is, meg nem is, vitt is, meg nem is, hazudott is, meg nem is - szóval, aki általa jön, hozni még nem hozott. Hacsak majd most nem. Bárkinek a nevében minél előbb jön, annál hamarabb megy ismét, és minél korábban megy, annál gyorsabban érkezik a hozománya. S ha harmadszor jöhet vissza harmadszor, hát harmadszor hozza három plusz egy (lásd mi a magyar igazság) hozományát: az igazságot, a békességet és a szeretetet. Na meg a kitartást. Ha negyedik hozománya tíz-tizenkét év lesz, akkor annyi.

Én azt gondolom, hogy népestől, pártostul, köztársasági elnököstül a társadalom okosan dönt, a nép dettó, a köztársaság elnöke nem mindig. De. Nekünk olyan népünk, olyan társadalmunk van, hogy annál okosabb nincs a világon, sohasem is volt. Csak hát ezer éve félre van egyenesen vezetve - a nagyokosok által, akik nem mindig nácik, komcsik, románok, tótok, zsidók, és sohasem magyarok. És mégis. Itt vagyunk, túlélők, okosan. Ki nem látja, például népünk és társadalmunk okos döntéseinek teremtményét, a mi Lúdas Matyinkat, aki valamennyiünk igazságtevő Lúdas Matyija akar lenni? És lesz. Ő a mi Lúdas Matyink még a Palota pincsijében is, de minden Kert törpéjében (egy) Döbrögit lát, akit legalább háromszor kell, de legalábbis meg kell. A saját palotapincsikről nem beszélve, mert azokat is legalább többször. Mert ettől jó a demokrácia, de legalábbis ettől működik. Majd. A következő tizenegy és háromnegyed évben biztosan. Ezért gondolom én azt, hogy ha okos döntésekkel lehet, és - lám - el lehet jutni addig, hogy legyen nekünk Lúdas Matyink, akkor ez az, ami kell nekünk, sőt. Kell most már nekünk az a Lúdas Matyi is, akiben benne lakik (a) Döbrögi, akit a mi Lúdas Matyink háromszor akar meg. És büntetni.

Háromszor akar megbüntetni, akár még saját magában is. Önszórakoztató, de látványos mazochizmus. Játék, amelyben Lúdas Matyink is csak gúnyunk tárgya lehet, hát veszélyes. Kire is?

Nyilvánvalóan nem jut annyi év ahhoz, hogy Lúdas Matyink jól kiélje magát Döbrögiben, és fordítva, Döbrögink viszszapofozza Lúdas Matyinkat, saját magába, Lúdas Matyiba. Nem lesz annyi év, annyi élet, amennyi ennek a szimbiózisnak a tökélyre viteléhez kell (harmonikus együttélés önmagunkkal), de kevesebb sem. Mert, amit elindít (egy ilyen fordulat), eltart addig, meg még tovább, mint ameddig tartott. Tart mindaddig, amíg minden össze nem áll ebben a két kettős koponyában: Döbrögiben meg Lúdas Matyiban, akik egy.

Arra gondolok, hogy hegyeket szültünk, és egyformán nagy - kicsi, de erős sodrású - folyókat indítottunk ugyanabban a mederben egymással szemben, ráadásul ugyanazon partjaikon egy plusz egy másik oldalt teremtettünk közösen. Egyikünk úgy, hogy elkezdte teremteni (diktálni) a másik számára, másikunk úgy, hogy vicsorgó mosollyal (bicska a zsebben), de elviselte. Így szakítottuk meg közösen, azt, ami egy volt (egy az érdek), s ami most is egy volna, de kettőnek látszik. Egyazonos időben teremtettünk és elviseltünk, és azt mondtuk: okos ez a társadalom, okos ez a nép, mindig egyensúlyt teremt. Nem és nem, nem engedjük, hogy túlgyőzd magad, te gonosz Döbrögi, te jótevő Lúdas Matyi. Okos népünk mindig volt, okos társadalmunk pedig van, ez az a tény, amit nap mint nap tapasztalunk. És - ez lett belőle, ami van. Még inkább ez lesz, ha legközelebb megint okos társadalom és okos nép leszünk. De ez lesz, tudjuk! És folytatjuk elölről.

A mi választott Lúdas Matyink nem beengedte, hanem belerakta, a fejébe rakta Döbrögit, és/vagy (ésvagy!) fordítva. Tökéletes vezérünk lesz megint: Döbröginkben egy Lúdas Matyink, Lúdas Matyinkban egy Döbrögink, Vitéz Döbrögi Lúdas Mátyás.